Még az Orbán-rendszerben sem fordult elő, hogy egy köztársasági elnök már a beiktatása előtt annyira hátat fordítson az igazságnak, és annyira megosztóvá váljon, mint most Sulyok Tamás, aki azzal reagált Karsai László és Ungváry Krisztián történészek cikkeire, hogy lényegében mindegy is, mi a valóság, csak a családi legendárium számít. Karsai és Ungváry arról írtak, hogy Sulyok egy korábbi interjújában valótlanságokat állított az apjáról, például hogy a második világháború után halálra ítélték, és 10 évig bujkálnia kellett.
„Azt tudom elmondani, hogy a rendszerváltást megelőzően mint a legtöbb magyar számára, úgy a mi családunkban is tabu volt a múlt. De létezett és a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam” – mondta a frissen megválasztott köztársasági elnök.
Sulyok azt mondta, „az édesapjával kapcsolatban elhangzott vádakat nemtelen támadásnak” tartja, és nem akarja terhelni a magyar közéletet ilyen értelmetlen vitákkal. Majd leszögezte: „a parlament engem, és nem a rendszerváltás előtt elhunyt édesapámat választotta meg köztársasági elnöknek”.
Ebben kétségtelenül igaza van, valóban őt választotta államfővé a parlament. Azt viszont félreérti, hogy az apjával szemben hangoztak volna el vádak. Az apját sem Karsai, sem Ungváry nem vádolta semmivel, csak az úgynevezett valóságot írták meg róla. Vádból csak egy hangzott el, de az Sulyok Tamás ellen: az, hogy egy tavalyi interjújában, amikor az apjáról beszélt, nem mondott igazat.
Sulyok persze minden bizonnyal vádként értelmezi azt is, hogy Karsai náciszimpatizánsnak, szélsőjobboldalinak és antiszemitának nevezte az apját, aki valóban a szélsőjobboldali és szélsőségesen antiszemita Magyar Nemzeti Szocialista Párt Fejér megyei vezetője volt. Sulyok erre mondja, hogy az apja „egy szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt”, és ha ő így tudja, az kétségtelenül örvendetes, csak hát a tények nem ebbe az irányba mutatnak.
Az új köztársasági elnök tehát – valószínűleg tudatosan – félreérti, kit és mivel vádolnak pontosan a történészek. Azon, hogy az apja 1945 előtt egy szélsőjobboldali párt helyi vezetője volt, kár is vitatkozni, de Sulyok Tamás mai megítélése szempontjából ezzel nincs is semmi gond. Sulyok sem nagyobb, sem kisebb ember nem lesz attól, mit tett az apja. Attól lesz kisebb, hogy nem az igazat terjeszti róla.
De még csak nem is ez a fő probléma a köztársasági elnök reakciójával, hanem az, hogy bizonygatja, a „családi legendárium” szerint igenis igaz, amit az apjáról állított. Tehát mindegy is, mi a valóság, a családi legendárium a lényeg. Nem akarom tudni az igazságot az apámról, nekem elég az, amit ő elmesélt, és ahogyan ő elmesélte.
Ez persze teljesen normális emberi reakció, hasonló helyzetben a legtöbb ember minden bizonnyal ugyanígy reagálna, mert azt hinné, az emberek azt várják tőle, hogy tartsa ő maga is rossz embernek a felmenőjét, amiatt, ami kiderült róla. De valójában ezt senki nem várja Sulyoktól. Bizonyára sem Karsai, sem Ungváry nem vitatja, hogy Sulyok László székesfehérvári ügyvéd akár a világ legjobb apukája is lehetett, csak annyit állítanak, hogy Sulyok Tamás nagy nyilvánosság előtt nem az igazat mondta az édesapjáról, márpedig az Alkotmánybíróság elnökétől elvárható lenne, hogy az igazat mondja, a köztársasági elnöktől meg aztán különösen.
És éppen ezért letaglózó, amikor erre Sulyok azt mondja: „dehát a családi legendáriumban ez van”, mert ezzel elárulja, hogy – egyelőre legalábbis – nem sikerült államfővé emelkednie. Mert egy ilyen helyzetben a legfőbb magyar közjogi méltóság, aki – ahogy a fideszes Alaptörvény is írja – kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, nem érti félre a helyzetet, nem nevezi nemtelen támadásnak, hogy valaki leírta a valóságot az apjáról, legfőképp pedig nem rendeli a saját családi legendáriumát konkrét történelmi tények, azaz a valóság fölé.
Mert akárhogy vélekedjenek is a magyarok bizonyos kérdésekben, a közös valóság az, ami összeköt bennünket. Ettől a közös valóságtól pedig nem fordulhat el éppen az az ember, akinek a nemzet egységét kellene kifejeznie, még akkor sem, ha történetesen épp nem tetszik neki. Sulyok Tamás – egyelőre – nem érzi, nem érti, hogy ő már nem egy egyszerű ügyvéd, hanem a köztársaság elnöke.
Reakciója egyébként sajnos pontosan egybevág azzal a történelemszemlélettel, amelyik 2010 óta jellemzi a magyar kormányt. Azzal a történelemszemlélettel, amelyiknek a Szabadság téren álló német megszállási emlékművet is köszönhetjük. Amelyiknek mindegy, mi a valóság, a történelmet kizárólag a jelen politikai érdekei mentén szemléli, és abból indul ki, hogy mi vagyunk a jók, akik kritizálnak bennünket, pedig a gonoszok. Amelyik szerint minden kritika, amivel bennünket illetnek, méltatlan és alaptalan rágalom, hiszen mi sosem hibázunk, nincs szégyenfolt a történelmünkben, vagy ha esetleg van is, az nem a mi hibánk, hanem valaki másé.
Úgy tűnik, az állami történelemszemlélet mostanra a hétköznapi emberek szintjére is leszivárgott, és különösen fájó, hogy erre éppen az az ember szolgáltat példát, akinek a legkevésbé kellene hétköznapinak lennie közöttünk: a köztársasági elnök.
Dermesztő, mivé amortizálták 2010 óta az egymást követő Orbán-kormányok Sólyom László és Göncz Árpád korábbi hivatalát. Az, hogy a köztársasági elnöki hivatalt szoros politikai ellenőrzés alatt akarja tartani a fideszes kétharmad, már 2010-ben is látszott, amikor eszükbe sem jutott újra jelölni a független és agilis Sólyom Lászlót, akit 2005-ben a fideszes képviselők jelölése után választottak államfővé. Helyette jött a full fideszes Schmitt Pál, aki két év múlva belebukott abba, hogy kiderült, doktori disszertációjának 215 oldalából legkevesebb 201-et plagizált, újabban pedig azzal sikerült felhívnia magára a figyelmet, hogy a 2023-as kötcsei találkozón lebuzizta a Telex mikrofonját.
Őt követte a biztonsági választás, Áder János, Orbán Viktor bibós kollégistatársa, aki bár a környezetvédelmet tűzte zászlajára, a klímaváltozásnak csak rajzversenyekkel sikerült nekimennie, a kormány súlyosan környezetkárosító intézkedéseivel soha semmi gondja nem volt. Igaz, legalább súlyosabb botrányok nélkül kitölthetett vele a Fidesz két elnöki ciklust, ami különösen annak fényében tűnik nagy eredménynek, hogy nemcsak az elődjének, hanem az utódjának, Novák Katalinnak sem sikerült végigcsinálni még az első ciklust sem. Novák a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának falazó K. Endrének adott elnöki kegyelmet, ezért kellett mennie.
Ezzel ő lett Schmitt Pál után a második köztársasági elnök, akinek a rendszerváltás óta le kellett mondania. 1990 és 2010 között 20 évet hozunk le három köztársasági elnökkel, az azóta eltelt 14 évben most tartunk a negyediknél. Látszik, hogy nem tesz jót ennek a hivatalnak, ha a miniszterelnökhöz való lojalitás alapján kell kiválasztani a betöltőit. Ahogyan az sem, hogy 2010 óta a Fidesz kétharmados parlamenti többsége bármikor bármilyen jelöltet simán köztársasági elnökké választ, az esetleges ellenjelölteknek egy pillanatig sincs esélyük, így nem is alakul ki érdemi politikai vita az államfő személyéről, nemhogy a parlamentben, de még a nyilvánosságban sem. Schmitt Pál és Novák Katalin lemondása után a Fidesz villámgyorsan talált új elnökjelöltet, akiket érdemi vita nélkül meg is választottak a parlamentben. Ezzel pedig nem üzennek mást, mint hogy teljesen mindegy, ki a köztársasági elnök, ha az egyiknek le kell mondania, seperc alatt előkapnak valakit a farzsebükből, akit néhány hét alatt beültetnek a Sándor-palotába.
Schmitt Pál és Novák Katalin is alapvetően abba buktak bele, hogy sosem voltak önállóak, hogy nem saját jogon kerültek a posztjukra, hanem az egyetlen hatalmi központ, Orbán Viktor akaratából. Elnökként is elsősorban neki kellett megfelelniük, őt képviselték, és azonnal távozniuk kellett, amikor úgy tűnt, hogy esetleg rossz fényt vethetnek a miniszterelnökre. Ez ugye elkerülhető lett volna abban az esetben, ha nem a miniszterelnök helyezte volna őket a posztjukra.
Novák bukása után Orbán Viktor elvárásai valószínűleg nem extrán nagyok Sulyok Tamás felé, a Fidesz szempontjából bőven elég, ha mindenben teljesíti a kormány akaratát (ahogy alkotmánybíróként tette), és 10 évig nem bukik meg se valami hülye kegyelemmel, se plagizálással. Ez – egyelőre – megy is neki, de ha már ott van, megpróbálhatna nemcsak Orbán Viktor, hanem minden magyar köztársasági elnöke is lenni. A legrosszabb, ami történhet vele, hogy a fideszes képviselők nem jelölik még egy ciklusra.
