A felvételi átalakítása annyit ér, mint a vakbélgyulladásra a beöntés

Akkora a baj az oktatással Magyarországon, hogy az erről szóló cikkeket sem egy háború, sem egy energiaválság, sem a miniszterelnök félreérthető fajvédelmi eszmefuttatása, de még a wolverhamptoni diadal sem tudta leszorítani a címlapokról. Noha a kormányalakításkor a közoktatás átkerült a Belügyminisztériumhoz, a rend őre eleddig nem tett sokat, még az elkövetkező tanév rendjét (a szünetek és tanítási napok elrendezését) sem tudta publikálni, noha ez korábban legalább az előző tanév végén már tudható volt.

A legutóbbi sokk a felvételi pontszámok nyilvánosságra hozatalakor jött, kiderült, hogy tíz év alatt 20 százalékkal csökkent a felsőoktatásba bejutó tanulók száma, és egyes szakokra már kötéllel sem lehet diákot fogni (elsődlegesen a tanári pályáról van szó). Erre viszont szinte azonnal jött is a határozott kormányzati intézkedés, amit az innovációs miniszter a Facebookon osztott meg a világgal.

Érdekes módon ez az intézkedés az oktatási rendszernek azt a pontját változtatja meg, amivel nem nagyon volt baja eddig senkinek sem. A jelenlegi rendszer legutolsó nagy átalakítása 2005-ben volt, a kétszintű érettségi bevezetésével. Azóta jelentősen csökkent az egyes szakokra költségtérítéssel felvehető diákok száma, és be akarták vezették a felvételihez a nyelvvizsga-kötelezettséget. Mindkét intézkedés jelentősen szűkítette az egyetemisták számát, de a rendszer alaplogikáján nem változtatott: a pontszám az érettségi eredményekből, az iskolai jegyekből és az emelt szintű érettségiért, nyelvvizsgákért kapható pluszpontokból állt össze.

Ha valakinek nem volt elég jó az iskolai teljesítménye, az duplázhatta a felvételi tárgyakból elért érettségi eredményét, így kompenzálva az esetlegesen szigorúbb középiskolákat. A rendszer nagyon erősen tolta a diákokat az emelt szintű érettségi felé. Aki két felvételi tárgyból is emelt szintű vizsgát tett, megszerezte az összes lehetséges pluszpontot. Az új rendszer csökkentené az iskolából hozott jegyek szerepét, helyettük az egyes egyetemek maguk dönthetik el, hogy mire adják a lehetséges pontok húsz százalékát. „Akár szóbeli vizsgáztatással, akár sport-, művészeti vagy bármilyen más teljesítmény tekintetbevételével” – mondta a Powerpointban erős miniszter a kamera felé fordulva.

Bár az nem egyértelmű, hogy ez mit oldana meg, az látható, hogy mit tenne tönkre.

A kétszintű érettségi rendszer nem amiatt volt forradalmi mert különbséget tett a közép- és az emelt szint között, hanem azért, mert a felvételi követelményeit kizárólagosan az érettségihez kötötte. Ezáltal megszűnt az egyetemek megrendelői pozíciója a közoktatásban. Korábban, amíg a felvételit az egyetemek állíthatták össze, arra külön kellett készülni. Vagy úgy, hogy előkészítőre járt a diák, vagy úgy, hogy az iskolája felvállalta, hogy azt is megtanítja neki, ami az érettségihez nem kell, csak a felvételihez. Ebben a helyzetben, ahogy Ken Robinson mondta, „teljes iskolai pályafutásunk egy elnyújtott egyetemi felvételi”.

A mostani rendszerben a középiskola felé az állam és a családok lépnek fel megrendelőkként. Az állam, ahogyan ez a NAT vagy éppen a magyar érettségi átalakításából látszik nem túl jó megrendelő, a jövőre fókuszáló készségek, a képesség- és személyiségfejlesztés, a modern tudástartalmak átadása helyett az iskolára mint a Kulturkampf fő frontjára tekint, de legalább általános megrendeléseket fogalmaz meg. A családok már sokkal jobb megrendelők lennének, amit leginkább az alapítványi iskolák szaporodása mutat, ha a kormány nem próbálná akadályozni őket, ahol csak tudja (néha a gyermekvédelem címszavával).

A harmadik megrendelő, tehát az egyetem belépése biztosan nem javítana semmin, viszont biztosan növelné a magyar oktatási rendszer legnagyobb problémáját, a szegregációt.

Az elitgimnáziumok biztosan megoldanák, hogy felkészítsék a diákjaikat az elitegyetemek elitszakjaira, és biztosan lesznek majd felkészítő kurzusok is jó pénzért, így az elitnek nem kell aggódnia, de annak az esélye, hogy valaki nehezebb körülmények közül kerüljön be egy ilyen helyre még kisebb lesz. Persze az elitiskolák sem örülhetnek, mert így tovább nő a tananyag, szakmai autonómiájuk romjait is elvesztik. Az iskolából hozott pontok súlyának csökkentése pedig egy újabb bizonyítéka annak, hogy a kormányzat nem bízik a tanárokban, miközben a tudományos kutatások azt mutatják, hogy érdemes lenne növelni a hozott pontok súlyát. Minthogy a saját felvételi követelményeiket az egyes egyetemek szabhatják majd meg, könnyen lehet, hogy annak a diáknak, aki például hat egyetemre jelentkezik angol szakra, hat teljesen különböző dologra kell felkészülnie. Ezt nevezi a kormányzati újbeszél a rendszer egyszerűsítésének.

Mindez persze csak azokra a szakokra igaz, ahol valódi verseny van, ott számítani fog, hogy mit vár el az egyetem. A szakok jelentős része azonban ma Magyarországon nem ilyen. Ahová 280 ponttal be lehet kerülni az 500-ból, ott nem az egyetem válogat, hanem a diák azzal, hogy egyáltalán jelentkezik. A tanárszakokon már 2018 óta alkalmassági vizsga is van, de még senki nem hallott arról, hogy azon bárki alkalmatlannak bizonyult volna.

Az a változtatás, hogy már nem kell nyelvvizsga a diplomához, ezeknek a szakoknak kedvezhet, de a problémáikra megoldást nem fog nyújtani.

Természetesen a miniszter ezt sem mondta ki egyenesen, hanem úgy fogalmazott, hogy a nyelvi érettségi továbbra is kötelező lesz. Csakhogy a nyelvekből a középszintű érettségi mélyen alatta van a B2 nyelvvizsga szintjének. 8-10 év iskolai nyelvtanulással nem tudják a diákok elérni azt a szintet, amit egy nyelviskola 2 év alatt ígér, ennél látványosabban nem is lehetne beismerni a közoktatás kudarcát. Az egyetemek és egyetemi szakok nagy részében tehát ez a változás csak szépségtapasz, a valódi problémákat nem oldja meg.

Pedig az egyetemeknek van problémájuk bőven, az elmúlt évtizedek változásai igazi traumát jelentettek a hazai felsőoktatásnak, amiből még nem sikerült igazán magára találnia. Az első probléma az egyetemek szerepének drasztikus változása. A rendszerváltás előtt egyetemre kerülni kiváltság és különleges dolog volt. Azóta tízszeresére nőt az egyetemre járó diákok száma, ezzel együtt nem nőtt tízszeresére az érettségiző diákok tudása, képessége, tehát olyanok is bejutottak az egyetemekre, akik korábban nem tudtak volna. Sok szempontból megváltozott a képzések értéke. Míg korábban az érettségi önmagában elég volt ahhoz, hogy valaki nem kétkezi munkát végezzen, ma már ehhez inkább az egyetemi alapképzést várják el. Az, ami korábban az egyetemi diploma volt, ma már a mester fokozat vagy a PhD.

Az utóbbi években változott az is, hogy hol és hogyan szerezhető meg a tudás.

Egyes pályákon már teljesen elfogadott, ha valaki önképzéssel, online kurzusokon szedi össze a tudást ahhoz, hogy olyan munkát kapjon, amihez pár éve még elvárás lett volna a diploma. Jellemzően az informatikában van ez így, de idővel más szakmákban is ez lehet a trend.

Komoly probléma, hogy az EU-csatlakozás óta a magyar egyetemeknek már sokkal több versenytársa van. Egy középosztálybeli diák számára reális alternatíva, hogy Hollandiában, Németországban vagy éppen Ausztriában tanuljon. Tudom, hogy az én iskolám sok szempontból extrém eset, de valamit mégis mutat, hogy az idei év végzősei közül többen kezdik az egyetemet Hollandiában mint Magyarországon. Ennek nem csak a sznobéria az oka, a Times felsőoktatási rangsorában nincs magyar egyetem az első kétszáz között, Hollandiából tíz van az első százban.

Ráadásul ezek az egyetemek sokat meg is tesznek azért, hogy kövessék a világ változásait. Belátva, hogy a bolognai rendszerben az alapszak egyfajta átmenet a mester fokozat és a középiskola között, kifejezetten tág területeket lefedő képzéseket kínálnak. Az egyik legnépszerűbb szak a PPLE (Politics, Psychology, Law and Economics), azaz a politika, a pszichológia, a jog és a közgazdaság, amiket nálunk három külön egyetemi karon tanítanak. Az oktatási módszerek is követik az alapképzésben a változásokat, sokkal több a csoportos munka, a projekt, a mindennapokból vett valós problémákhoz kapcsolódó feladat.

Bőven lenne min változtatni ahhoz, hogy a magyar oktatási rendszer javuljon, a tantervi szabályozást közelíteni lehetne a kor elvárásaihoz, csökkenteni lehetne az iskolai szegregációt, rendezni lehetne az oktatók botrányos fizetését (a közép- és a felsőoktatásban egyaránt), integrálni lehetne az elmúlt száz év pedagógiai fejleményeit. Ez az intézkedés egyikre sem jó, vakbélgyulladásra beöntés.

A szerző az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanára, a TanárBlog szerkesztője