Berobbant Budapest

2024. június 9. – 15:02

Másolás

Vágólapra másolva

13 óráig a választók harmada (33 százalék) adta le szavazatait, magyarán valamelyest mérséklődött a választási részvétel dinamikus növekedése. 2022-ben az országgyűlésin ekkor már 40 százalék felett jártunk, a 2019-es EP-n 24 százalék, az önkormányzatin 26,6 százalék mindössze a részvétel.

A mostani adatban már az országos átlag alá estek az ezer és 3 ezer fős települések is. Itt nagyjából 1.2 millió ember szerepel a települések névjegyzékében. Ma hajnalban megjelent cikkünkben már írtuk, hogy vasárnap dél körül jellemzően lelassul a forgalom a kistelepülési szavazóhelyiségekben. Ezzel párhuzamosan viszont felébrednek a fővárosi szavazók, így már itt a második legmagasabb a részvétel a települési kategóriákon belül, pedig 11 órakor még a budapestiek voltak a legpasszívabbak.

A megyei jogú városok továbbra is átlag alatt teljesítenek, ahogyan az összes, legalább ezer, legfeljebb húszezer lakosú település is. A 20 ezer feletti nem megyei jogú nagyobb városokban továbbra is átlag feletti az aktivitás.

A megnövekedett fővárosi részvételi adat tovább növeli a választási végkimenetelével kapcsolatos bizonytalanságot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!