Megsemmisítette a bíróság a szombathelyi választókerületi beosztást

2023. december 4. – 15:14

Másolás

Vágólapra másolva

A jövő júniusi önkormányzati választásra több településen is módosítani kellett a választókerületeket a lakosságszám változása miatt. A jegyzők november 30-ig rajzolták meg az új választókerületi felosztást, és a kihirdetés után 15 napig van lehetőség jogorvoslatra. Szombathelyen a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Társaság a Szabadságjogokért és a Választási Földrajz segítségével megtámadta a jegyzői határozatot. A törvényszék megsemmisítette a beosztást, mert az nem tartalmazott érdemi indoklást.

Az önkormányzati választókerületek határainak meghúzása eddig a nyilvánosságban kevesebb figyelmet kapott, holott komoly befolyással lehet a végeredményre. A jövő júniusi önkormányzati választás előtt több fővárosi kerületben és vidéki városban újra kell rajzolni a választókerületeket, mert jelentősen csökkent vagy nőtt a lakosság száma. Azt a törvény határozza meg, hogy mekkora változásnál kell hozzányúlni a beosztáshoz.

Idén júliusban a Választási Földrajz és a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) között együttműködés indult, amelynek célja, hogy a helyben élő lakosság figyelmét felhívja az újonnan megrajzolt választókerületekre, az esetleges visszásságokat felderítse, és éljen a jogorvoslati lehetőséggel. Erre a kerületek meghatározása utáni 15 napban van lehetőség.

Az illetékes törvényszék vagy helyben hagyja, vagy megsemmisíti az új választókerületi térképet. Ha ez utóbbi történik, visszadobja a feladatot a Helyi Választási Iroda vezetőjének, a település jegyzőjének. Ez történt Szombathelyen is, ahol megszületett az első bírósági döntés a választókerületek újrarajzolása után.

A Vas vármegyei városban 2019-ben a 14 egyéni választókerületből csupán ötöt nyertek meg a kormánypártok jelöltjei, nyolcat az összefogott ellenzék hozott, a maradék egy kerületben pedig a függetlenként induló, de a DK-hoz kötődő Czeglédy Csaba győzött.

A közgyűlésben így megmaradt a 2019 januárja óta tartó ellenzéki többség, sőt, az októberi választáson az ellenzék polgármesterjelöltje, az MSZP-s Nemény András is nyerni tudott, így teljesen átvette a város vezetését az ellenzék.

A 2024-es választásra Szombathely is felkerült azon települések listájára, ahol a népesség fogyása miatt a törvény alapján módosítani kell a választókerületek számát. A nyugati megyeszékhelyen erre azért volt szükség, mert

a település népessége 75 ezer fő alá csökkent, így a képviselő-testületbe a jövő júniusi választás után az eddigi 14 helyett csak 12 képviselő kerül be egyéni választókerületből, 5-en pedig kompenzációs listáról kapnak mandátumot.

A Helyi Választási Iroda (HVI) vezetőjének, azaz a város jegyzőjének tehát az volt a feladata, hogy kettővel kevesebb választókerülettel rajzolja újra a város választókerületi beosztását.

A választókerületeket úgy kell kialakítani, hogy mindegyikben körülbelül ugyanannyi szavazó legyen. Ez azért fontos, hogy ne legyenek jelentős eltérések a képviselői mandátumok támogatottságában, azaz ne fordulhasson elő, hogy egy választó szavazata többet ér, mint egy másik körzetben élőé. Fontos szabály ezért, hogy az egyes választókerületek választópolgárainak száma nem lehet nagyobb a városi átlag 15 százalékánál, de már az 5 százalék feletti eltéréseket is indokolni kell a határozatban.

Szombathely választókerületi beosztásának változása – Forrás: Google műholdkép és a Választási Földrajz saját szerkesztése.
Szombathely választókerületi beosztásának változása – Forrás: Google műholdkép és a Választási Földrajz saját szerkesztése.

A beosztást úgy módosították, hogy a lehető legkevesebb ember kerüljön át másik kerületbe. Ennek megfelelően az 1-es, a 8-as (régi 13-as) és a 10-es (régi 14-es) választókerületek határaihoz egyáltalán nem nyúltak. Két választókerületet szüntettek meg: egy fideszes (a 10-es) és egy ellenzéki (a 6-os) képviselő körzetét.

Az, hogy ilyen kevés választókerülethez nyúlt hozzá a jegyző, összességében egy aránytalanabb kerületi beosztást eredményezett.

A választókerületek városi átlagtól való eltérését térképezve könnyen megállapítható, hogy ezt pár háztömb átsorolásával még könnyen orvosolni lehetett volna. A legnagyobb eltéréssel rendelkező választókerületek ugyanis párban, ellentétes előjellel, egymás mellett foglaltak helyet, így ha pár háztömb a 7-esből a 8-asba, illetve a 12-esből a 10-es kerületbe került volna, már csökkent volna az aránytalanság.

A megsemmisített szombathelyi választókerületi beosztás aránytalanságai – Forrás: a szombathelyi 2/2023. (XI.14.) HVI számú határozata alapján a Választási Földrajz szerkesztése
A megsemmisített szombathelyi választókerületi beosztás aránytalanságai – Forrás: a szombathelyi 2/2023. (XI.14.) HVI számú határozata alapján a Választási Földrajz szerkesztése

A térképen kékkel jelölt kerületekben a városi átlagnál kevesebb választópolgár él, míg a pirossal jelöltek a népesebb körzetek. Minél sötétebb színnel jelöltük az adott választókerületet, annál nagyobb az aránytalanság. Ez pedig befolyásolja az adott kerületben lévő szavazat értékét, hiszen a kék körzetekben többet ér egy választópolgár szava, mint a pirossal jelöltekben.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi koordinátora a Választási Földrajz és a TASZ segítségével megtámadta a választókerületi beosztást. Bár a jegyző vitatható módon elnyúltan kapcsolta össze a külső Zanat városrészt a belvárossal a 6-os választókerületben, a törvényszék végül nem emiatt semmisítette meg a határozatot.

A döntéshozó igyekezett minél kiegyenlítettebb, és a változásokat minimálisan tartalmazó beosztást létrehozni, ezzel azonban olyan aránytalanságokat alakított ki, amelyeket a törvényszék szerint nem indokolt kellőképpen, és amely a Választási Földrajz szerint a későbbiekben nem mindenhol lesz fenntartható.

Az eltérések egy része még indokolható is lett volna. Például a 7-es kerület választópolgárainak száma több mint 7 százalékot csökkent négy év alatt, míg a 8-as kerületben 6,5 százalékos növekedés volt tapasztalható ugyanebben az időszakban. A két kerület eltérése így minden valószínűség szerint csökkenni fog.

Míg azonban a nagyon alacsony eltérésű 10-es kerület népessége stagnált, addig a 12-esé enyhén növekedett, valamint a legnagyobb csökkenést (7,5 százalékot) a már most is alacsony eltérésű 5-ös választókerület szenvedte el. Így ez utóbbi három esetben az eltérések növekedésére lehet számítani már a jövő évi választások napjáig bezárólag is.

Ez utóbbi tartalmi összefüggéseket azonban a jogszabályok szerint nem kell figyelembe venni.

A szombathelyi választási iroda vezetőjének így most két lehetősége van: vagy meghagyja a beosztást, viszont részletesebben indokolja az eltéréseket (amiket a fent említett bizonyos esetekben meg is tehet), vagy új kerületeket rajzol úgy, hogy a választópolgárok száma mindegyikben 5 százaléknál kisebb mértékben térjen el az átlagtól. A Választási Földrajz a kettő közötti megoldást javasolja, hiszen vannak a rendszerben megtartandó elemek (4-7-8-as kerületek), viszont vannak olyan esetek (5-10-12-es kerületek), ahol szükség lenne módosításra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!