A lengyel kormányfő szerint a demokratikus választást tiszteletben kell tartani
2022. április 4. – 12:28
A Fidesz-KDNP immár negyedszer győzött egyhuzamban a magyarországi parlamenti választásokon, ezt a demokratikus magyar választást tiszteletben kell tartani – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfőn. Az ukrajnai háború fejleményeiről szóló sajtókonferencián Morawieckit újságírók az ez ügyben képviselt lengyel álláspontról kérdezték.
„Elsősorban észre kell venni, függetlenül attól, ki hogyan viszonyul Magyarországhoz, hogy a Fidesz-KDNP immár negyedik alkalommal győzött a választásokon, mégpedig a lehető legjobb eredménnyel, megszerezve az alkotmányos többséget” – válaszolt Morawiecki, hozzátéve, hogy a demokratikus választást tiszteletben kell tartani.
A Moszkvával szembeni uniós intézkedésekről a lengyel kormányfő azt mondta, felesleges, hogy „Magyarországgal fedjék el azok szemét, akik az európai helyzetet homályosan látják”. Arra kérte a sajtó képviselőit, hogy „ne próbálják mellékvágányra terelni a közvélemény figyelmét”. Azt is mondta, hogy Európában nem bonyolult a helyzet, ez világosan látható az Európai Tanács ülésein is.
„Mindenki, aki elolvassa az értekezletek jegyzékét, tudja, hogy Németország a fő késleltetője a nagyon határozott szankcióknak” – mondta. Hangsúlyozta: Orbán Viktor miniszterelnök nem akadályozta az eddigi szankciókat, ezek „fő késleltetői valójában a nagy államok, amelyek üzleti kapcsolataikat féltik”. Újságírói kérdésre azt is mondta, hogy kérni fogja Orbán Viktortól, hogy támogassa az újabb, még súlyosabb szankciók kivetését Oroszországgal szemben.
(MTI)