Lázár: Ma este visszatértem!

2022. április 3. – 23:49

Lázár: Ma este visszatértem!
Forrás: Lázár János / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Lázár János, aki 2010 és 2018 között a Fidesz egyik legerősebb és legismertebb politikusa volt, de Orbán Viktor negyedik kormányából kiszorult, nem titkolta, hogy a 2022-es választáson saját politikai karrierjét teszi mérlegre, és a kampány elején azt a vállalást tette, miszerint ha idén nem nyer, akkor minimum négy évre visszavonul a politikától. Azonban ezzel együtt a választás előtti interjújában már sejtette, hogy – akkor még esetleges – győzelmét jelentős legitimációs löketként fogja majd fel.

Nos, Lázár János – egyébként esélyesként – magabiztos győzelmet aratott, ugyanis 92,66 százalékos feldolgozottságnál csaknem 6000 szavazattal előzi meg az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet, Márki-Zay Pétert, így biztos, hogy ő marad a hódmezővásárhelyi központú Csongrád-Csanád megye 4-es választókerületének országgyűlési képviselője – melyet egyébként húsz éve, 2002 óta ural.

Hódmezővásárhelyen elmondott győzelmi beszédét közvetlenül Orbán Viktor budapesti győzelmi beszéde után kezdte a Himnusz eléneklésével, melyben csatlakozott hozzá családja, stábja és szimpatizánsi köre is. A szokásos köszönetnyilvánítások után – melyből nem maradt ki a „barátságáért és támogatásáért” méltatott miniszterelnök sem – Lázár bejelentette:

„Hódmezővásárhelyen véget ért a polgárháború, mert győztünk.”

És arra kérte a politikailag megosztott város (ahol a polgármester Márki-Zay Péternek a városi közgyűlésben is abszolút többsége van 2019 óta) rá szavazó polgárait és az ellenzéki választókat is, hogy vessenek véget a – szerinte természetesen ellenzéki oldalról szított – gyűlölködésnek, a polgárháború „sötét évei”-nek, „fogjon kezet minden vásárhelyi minden vásárhelyivel”. A politikus azt mondta, „legyen tanulság minden politikusnak”, hogy a negatív kampánnyal, a „másik ember üldözésével” nem lehet választást nyerni, csakis kemény munkával. Lázár arra is kérte híveit, hogy „különösképpen” ne bántsák az ellenfelek családtagjait, barátait, ezzel mutassák meg, hogy „különb emberek vagyunk”.

Lázár az árokbetemető szólamok és az „alázat” gyakori emlegetése mellett nem tagadta, hogy ez a választás számára becsületbeli ügy volt; és azt sem, hogy elégtételt érez a győzelem miatt:

A választás azt is megmutatta, mit gondolnak a szavazók Lázár Jánosról.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Csongrád 4-es számú választókerületének mind a 19 településén győzött, nagy rivalgás közepette külön hangsúlyozta, hogy „még Hódmezővásárhelyen is”; és egyfajta politikai zárszóként deklarálta:

„Ma este visszatértem!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!