Orbán a Kossuth rádióban: Ez orbitális választási csalás

2022. április 1. – 08:42

frissítve

Orbán a Kossuth rádióban: Ez orbitális választási csalás
Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A választások előtt két nappal is megtartotta szokásos péntek reggeli rádiónyilatkozatát Orbán Viktor, összefoglaltuk a legfontosabb pontokat.

A rádióinterjú előtt és után is lement a kormány társadalmi hirdetése, amiben Orbán Viktor megismételte a már jól ismert szlogent, miszerint Magyarországnak ki kell maradnia az orosz–ukrán háborúból. Természetesen ezek a panelek a rádióinterjúban is elhangzottak, Orbán többször is elmondta, hogy az lesz a vasárnapi választás tétje, hogy béke lesz, vagy Magyarország belesodródik a konfliktusba, illetve hogy lesz-e olcsó energia, vagy összeomlik a magyar gazdaság. Orbán szerint ennél nagyobb tétje nem volt még választásnak az elmúlt harminc évben, és azt tanácsolta a Kossuth rádió hallgatóinak, hogy ezek alapján döntsenek április 3-án. „Álljunk ki a hazánkért, szavazzunk a békére!” – mondta. Percről percre tudósításunkat itt tudja visszaolvasni.

Egyre több ország kritizálja Magyarországot az Ukrajnával kapcsolatos álláspontja miatt, mit gondol erről? – így szólt az első kérdés Orbánhoz. „Megértéssel kell fogadnunk az ukrán elnök erőfeszítéseit, hiszen bajban van a hazája” – mondta Orbán. Oroszország többszörös túlerőben van, a miniszterelnök szerint ezért az ukránok úgy próbálnak kikerülni a nehéz helyzetükből, hogy másokat akarnak belerángatni a konfliktusba. Volodimir Zelenszkij múlt héten az Európai Tanácshoz szólva kritizálta Magyarország és Orbán politikáját, nemrég pedig dán parlamentben tett így.

Orbánnak ezzel nincs baja, nem tudja nekik felróni, csak a baloldallal van vitája. „Nem tudunk úgy segíteni az ukránokon, hogy tönkretesszük az országot, szétlövetjük Magyarországot.” Orbán azt mondta: az ellenzék „a tűzzel játszik”, és ha ők kerülnek kormányra, fegyvereket küldenének Ukrajnába, és elzárnák a gázcsapokat. Erről már meg is állapodtak az ukránokkal, jelentette ki.

Ezután az orosz energiától való függőség témája következett. Orbán szerint a magyar gazdaság az orosz energiától függ, „csövön jön az olaj és a gáz, ha jön, van, ha nem, nincs”. Néhány okos ott Nyugaton azt gondolja, hogy majd jobban felöltözünk, és néhány forinttal többet fizetünk a benzinért, de nem ez a járható út Magyarország számára. Képtelen javaslatnak nevezte, hogy máshonnan, Amerikából és a tengeren keresztül jöjjön ide a cseppfolyós gáz, és hogy „az olcsó orosz gázt drága amerikaira cseréljük”.

A miniszterelnök szerint jelentős és mély gazdasági válság előtt áll Európa, az alapvető élelmiszerekből is hiány lehet. Európa úgy akarja lecserélni a fosszilis energiahordozókat, hogy árat emel, erre jött még a háború és az Oroszország elleni szankciók. Orbán szerint ki kell védeni a brüsszeli szankciók és a háború okozta válság következményeit. Válságot kezelni pedig munkával lehet, mert „pénz akkor van, ha dolgozunk”.

A műsorvezető megkérdezte, hogy mit gondol arról, hogy a Soros Györgyhöz köthető NGO-k érvénytelen szavazásra buzdítanak a kormány által gyermekvédelminek nevezett népszavazáson. Orbán szerint a háború ráborult a kampányra, emiatt a népszavazás is háttérbe szorult, pedig ott a gyerekeink jövője a tét. Nyugaton a szülők elveszítették már a lehetőségüket, hogy akkor és úgy szembesítsék gyereküket az LMBTQ-témákkal, amikor és ahogy ők akarják, de Magyarország „gátat szabott a genderőrületnek”. Főleg ha a népszavazáson nyilvánvalóvá teszik, hogy „az anya nő, az apa férfi, és hogy hagyják békén gyermekeinket”, magyarázta.

Lehetséges választási csalásról is kérdezték Orbánt. Na nem a Marosvásárhely környékén kidobott levélszavazatok miatt, hanem az ellenzék által használt, úgynevezett DatAdat nevű adatbázis miatt. Az adatbázisról már korábban is azt állította a Fidesz, hogy azzal minden idők legsúlyosabb választási csalását követi el az ellenzék.

Orbán is hasonlóan vélekedett arról, hogy választópolgárok névre szóló sms-eket és telefonhívásokat kaptak az ellenzéktől. Nagyon súlyos ügynek és orbitális választási csalásnak tartja a történteket Orbán, amit szerinte ki kell majd vizsgálni, mert jogsértés történt. „Egy hadsereg van itt, egy háborút meg lehetne nyerni ennyi katonával” – mondta a választásokra érkező EBESZ-megfigyelőkről. De nem baj, jót tesz a turizmusnak, tette hozzá Orbán. Megérti, hogy a baloldal ehhez az eszközhöz nyúlt, mert folyamatosan veszítenek a választásokon, ezért már csak külföldi segítségben bíznak.

Orbán Viktor több mint egy évtizede csak és kizárólag a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth rádióban rendszeresen szólal meg péntekenként. A formátum interjú, ám váratlan, meglepő kérdést nem szokott kapni, ráadásul a kérdések sokszor leginkább állítások. A kormányfő maga mondta el 2019-ben, miért nem áll szóba nem baráti sajtóval: szerinte egy interjú nem bikaviadal, és máshogy is el tud jutni a választókhoz.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!