A Fidesz szerint a baloldal gyújtotta fel az erdélyi szavazólapokat, ahogy 2006-ban a tévészékházat is

2022. március 31. – 11:51

A Fidesz szerint a baloldal gyújtotta fel az erdélyi szavazólapokat, ahogy 2006-ban a tévészékházat is

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök reggel a Telex írta meg, hogy Marosvásárhely mellett egy hulladéklerakatban egy teljes zsák kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak. A Fidesz szerint „a baloldal” felelős az akcióért.

A punctul.ro/pontmaros helyi portál újságíróját, Cristian Teodorescut telefonon értesítette egy anonim olvasó arról, hogy mit talált Jedd község határában. Az újságíró kiszállt a helyszínre és videófelvételt készített. A képsorokból kiderül, hogy már kitöltött szavazólapokról van szó, néhányon az is jól látható, kikre adták le szavazatukat azok, akiknek borítékja az illegális hulladéklerakat szemétkupacai között végezte. Az egyik szavazólapon kivehető az ellenzéki koalícióra behúzott X, a másikon pedig az látható, hogy egy választópolgár a Mi Hazánkra adta le voksát.

Április 3-án 12 órától több élő műsorban elemezzük a parlamenti választás részvételi adatait, este pedig folyamatosan követjük az eredményeket. Minden fontos helyszínen ott leszünk, a stúdióba pedig számos vendég érkezik majd hozzánk. A választási műsorokról további információt a Facebook-eseményben találnak.

„A kétségbeesett baloldal minden aljasságra képes – Reagálás a baloldal választási csalással kapcsolatos vádaskodásaira” – ezzel a címmel adott ki közleményt a Fidesz. „A baloldal kétségbeesésében mindenre képes. A baloldal a magyar rendszerváltás óta éppen a legsúlyosabb választási csalásokat követi el a Bajnai-féle teljesen illegális DatAdat adatbázissal, és most a külhoni magyarok szavazatainak megsemmisítését akarják elérni. Nincs két baloldal, egy baloldal van, a Gyurcsány-Bajnai-féle baloldal minden aljasságra képes, 2006-ban tévészékházat gyújtottak fel a hatalom megtartásáért, most szavazólapokat” – írták.

A Fidesz által emlegetett választói adatbázissal kapcsolatban szerdán azt közölte az Egységben Magyarországért sajtóosztálya, hogy a Fidesz 12 éve minden évben több milliárd forint közpénz felhasználásával „nemzeti konzultációnak álcázva frissíti a törvénysértő Kubatov-listát, amelyben nem csak támogatóikat, de a másra szavazókat is nyilvántartják”. Ez egy illegális lista, amiről az állami szervek tudnak, de a hatalom nyomására nem hajlandóak kivizsgálni, tették hozzá.

A sajtóosztály szerint most összehangolt kommunikációs támadással próbálják bemocskolni az Egységben Magyarországért támogatóit. Közölték: az Egységben Magyarországért kampánya kizárólag legális adatbázisokat használ, nem küldtek senkinek a fideszes propagandamédiában neki tulajdonított sms-eket. Hozzátették: „ha bebizonyosodik, hogy a fideszes kampány illegálisan, visszaélésszerűen céloz ellenzéki választókat kamukampányával”, megteszik a szükséges jogi lépéseket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!