Békét akarok, mint Orbán Viktor, mondja Márki-Zay felesége a szavazók telefonjába

2022. március 30. – 16:27

Másolás

Vágólapra másolva

„Egy női géphang hívott, azzal kezdte, hogy 3 gyerek édesanyja és békét akar mint Orbán Viktor, nem akarja hogy szétlőjék a házakat és az iskolákat, majd elköszönt úgy, hogy Márki-Zay Péter felesége”

– erről a zavarba ejtő hívásról olvasónk számolt be, majd több hasonló jelzést is kaptunk. Megkerestük Márki-Zay Péter kampánystábját, ahol elmondták, hogy a robocall-hívásokban hallható hanganyagot valóban Márki-Zayné Vincze Felícia mondta fel, hogy jelezze, az ellenzéki oldalon sem akarnak háborút. A hanganyagot is elküldték, ami konkrétan így szól.

Márki-Zayné Vincze Felícia – Fotó Márki-Zay Péter / Facebook
Márki-Zayné Vincze Felícia – Fotó Márki-Zay Péter / Facebook

Rákérdeztünk a 168 óra által tapasztalt jelenségre is, ami szerint olyan SMS-üzenetek érkeznek különböző emberekhez, amik nem nevesítik a feladót, de az egyesült ellenzék kampányüzeneteit közvetítik.

Az Egységben Magyarországért sajtóosztálya válasza szerint a Fidesz 12 éve minden évben több milliárd forint közpénz felhasználásával nemzeti konzultációnak álcázva frissíti a törvénysértő Kubatov-listát, amelyben nem csak támogatóikat, de a másra szavazókat is nyilvántartják. Ez egy illegális lista, amiről az állami szervek tudnak, de a hatalom nyomására nem hajlandóak kivizsgálni, tették hozzá.

A sajtóosztály szerint most összehangolt kommunikációs támadással próbálják bemocskolni az Egységben Magyarországért támogatóit. Közölték: az Egységben Magyarországért kampánya kizárólag legális adatbázisokat használ, nem küldtek senkinek a fideszes propagandamédiában neki tulajdonított sms-eket. Hozzátették: „ha bebizonyosodik, hogy a fideszes kampány illegálisan, visszaélésszerűen céloz ellenzéki választókat kamukampányával”, megteszik a szükséges jogi lépéseket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!