Szabó Tímea: A gyógyulás esélye évek óta rohamosan csökken azért, mert Orbánnak fontosabb a stadion és a haveri biznisz

2022. március 9. – 20:46

Másolás

Vágólapra másolva

Felemelik a szakdolgozók bérét, és minden magyar állampolgárnak normális, jó minőságíű állami egészségügyi ellátást biztosítanak – mondta a programbemutatón Szabó Tímea. A Párbeszéd társelnöke szerint az ellenzéki program idevágó része garantálja, hogy az egészségügy valójában – nemcsak a kommunikáció szintjén – ne legyen fizetős a magyar adófizetők, a társadalombiztosítási ellátásért fizetők számára.

Szabó Tímea szerint az a jobbik eset, amikor ugyan évek óta fizetjük az egészségügyi hozzájárulást, de mi megtehetjük, hogy a magánellátását megfizessük. De sokan ezt nem tehetik meg, és ez a halálozási adatokban is látszik.

„A gyógyulás esélye évek óta rohamosan csökken azért, mert Orbánnak fontosabb a stadion és a haveri biznisz”

– jelentette ki, megígérve, hogy 1200 milliárd forintot tesznek a magyar állami egészségügyi ellátásba, hogy mindenki megkaphassa a számára elengedhetetlen kezelést. Az önálló egészségügyi minisztérium létrehozásával nemcsak az ellátást fogják kézben tartani, de az orvosk és egészségügyi szakdolgozók bérhelyzetét is rendezik, elismerik a betegágyak mellett végzett munkát, így megállítják a szakmából folyamatos elvándorlást.

Számos egyéb, konkrét intézkedést is bejelentett, így a praxisközösségek megerősítését a háziorvosi rendszerben, hogy ne legyen Magyarországon olyan település, ahol nincs orvosi ellátás. Szabó Tímea szerint:

„mi ,az egységes ellenzékben nemet mondunk a lopásra, az emberek elárulására, és igent mondunk az egészséghez való jog, a betegellátás biztonságának garantálására”

– ígérte meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!