Semjén Zsolt elmagyarázta, mi a különbség az iszlamista migránsok és az ukrán menekültek között

2022. március 1. – 08:26

frissítve

Semjén Zsolt elmagyarázta, mi a különbség az iszlamista migránsok és az ukrán menekültek között
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Brüsszellel és az amerikai demokratákkal háborúzott Semjén Zsolt Kazincbarcikán, miközben az orosz–ukrán válságban a békét hirdette. Megnéztük, milyen üzenetekkel kampányol a Fidesz Borsodban kevesebb mint öt héttel a választások előtt. A migráció még mindig népszerű téma, de legalább annyit beszélt a KDNP elnöke a brutális LMBTQ-lobbiról is.

Negyedórát megvárakoztatta Semjén Zsolt a közönséget Kazincbarcikán, ám így is kitörő taps fogadta a miniszterelnök-helyettest, amikor belépett a Don Bosco Sportközpont rendezvénytermébe hétfő este.

Mint később elárulta, először a templomba ment, az őt ott fogadó pap pedig elkísérte a Fidesz kampányrendezvényére, ahol az első sorban foglalt helyet. Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló szerényen elbújt hátrébb, de az est házigazdája, Demeter Zoltán fideszes képviselőjelölt (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4.) is csak alig pár szót szólt, mielőtt átadta a terepet a KDNP elnökének. Több mint 250 borsodi Fidesz-szimpatizáns előtt közel egyórás előadást tartott Semjén a nemzetállamokra nehezedő brüsszeli nyomásról, a migrációról és a családvédelminek nevezett népszavazás fontosságáról. Friss fejleményként beszélt az orosz–ukrán válságról és ebben Magyarország szerepéről is, erről itt írtunk bővebben.

Az volt Semjén alapállítása, hogy „a magát progresszívnek nevezett, mainstream Brüsszelben” és az amerikai Demokrata Párt köreiben Washingtonban úgy képzeli el „a progressziót és a szép új világot”, hogy annak három lényegi pontja van: el kell tűnniük a nemzetállamoknak, a vallásoknak és a családoknak.

Brüsszelben és az Európai Néppárt csúcstalálkozóin a KDNP elnökeként azt tapasztalja, sokak szerint „mi elmaradott keleti barbárok vagyunk, akik nem értjük (….) a keleti végeken a szép új világot, a jövő szavát”, de majd „kicsit kikupálódunk, okosabbak leszünk”, és akkor megértjük, hogy nincs szükség nemzetre, családra és Istenre.

„Mi azt gondoljuk, hogy nem keleti barbárok vagyunk, hanem egészen egyszerűen a természet és a normalitás rendjét képviseljük. Ők pedig nem progresszívek, hanem deviánsok. Ebből ered a konfliktus”

– fejtette ki a KDNP országgyűlési képviselője.

A házigazda Demeter Zoltán fideszes képviselőjelölt is csak alig pár szót szólt, mielőtt átadta a terepet a KDNP elnökének – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
A házigazda Demeter Zoltán fideszes képviselőjelölt is csak alig pár szót szólt, mielőtt átadta a terepet a KDNP elnökének – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A nemzetek lebontására találták ki Brüsszelben a migrációt

Semjén szerint a fentebb megnevezett ellenség „zsigerileg és történelmileg” a nemzet ellen van. „Mi pedig azt gondoljuk, a nemzet az emberiség termőformája” – fogalmazott a KDNP politikusa, hozzátéve, komoly filozófiai vitája van a magyar kormánynak Brüsszellel.

A progresszív mainstream szerint a magyar állam feladata, hogy 93 ezer négyzetkilométer közigazgatását ellássa, az utakat bekátyúzza, és a lakcímkártyákat kiállítsa. A magyar kormány álláspontja szerint azonban ennél transzcendensebb célja is van az államnak: a nemzet megmaradása. „A magyar állam a magyar nemzetnek a történelmi önkifejeződése, és ezért a magyar állam értelme és célja az, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, és a magyar emberek életminősége javuljon” – fogalmazott Semjén, aki nem tartja magukat nacionalistának, sokkal inkább patriótának. „Mi nem azt mondjuk, hogy csak a magyarságnak ez a küldetése, mi azt mondjuk, hogy minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, és minden nemzetnek az a küldetése, hogy a saját értékeit megőrizze, kimunkálja és felmutassa.”

A baj abból ered, hogy Nyugat-Európában nem hallják meg Semjén kazincbarcikai gondolatmenetét, és meg akarják semmisíteni a nemzetállamokat. „Amikor a nemzetek lebontásáról van szó, több frontvonalon mozognak Brüsszelben” – vette át Orbán Viktor háborús retorikáját az orosz–ukrán válság kellős közepén a miniszterelnök-helyettes. Egyrészt mindent támadnak, ami a nemzet önbecsülését jelenti, másrészt arra jöttek rá Brüsszelben, hogy „önmagában a nemzetellenes erők”, a „liberális, baloldali marxisták” nem fogják tudni megnyerni a választásokat és lebontani a nemzetállamokat – fogalmazott a KDNP politikusa.

„Olyan külső erőt kell behívni, akik biztosan nem fognak integrálódni a nemzetbe. Ezért találták ki a migrációt. Különösen az iszlám migrációt.”

Rögtön hozzátette, hogy különbséget kell tenni az iszlamista migránsok és az Ukrajnából érkező menekültek között. Az Ukrajnából érkező ukránok, ruszinok és oroszok gyermekei már magyarul fognak beszélni, ha itt maradnak, és Semjén szerint senki meg nem mondja majd róluk egy generáció múlva, hogy nem magyarok.

Foró: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Foró: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Franciaország egyes részein a francia jog már nem érvényesül

„Az iszlám azonban egészen más” – véli a KDNP elnöke, és szerinte azért támogatják Brüsszelben „az iszlám inváziót Európa ellen, mert az iszlám soha nem fogja elfogadni a keresztény civilizációt, és az iszlám soha nem lesz se magyar, se lengyel, se cseh, se horvát”.

Arról beszélt, hogy a muszlimokat nem lehet integrálni, mert ők nem akarják ezt. Az iszlám a világot két részre osztja Semjén szerint: a háború földjére és az iszlámnak már meghódolt területre. „Ahol a muszlimok bizonyos létszám felett vannak, ott a nem muszlimok számára két lehetősége van: vagy áttérnek az iszlámra, vagy meghalnak” – riogatta a kazincbarcikai nyugdíjasokat a KDNP politikusa.

Ahol az iszlám tömegesen megjelenik, ott bevezetik a sáriát (iszlám vallási törvény) – folytatta a gondolatmenetet Semjén, majd meglepő tapasztalatokat osztott meg a közönséggel. „Látjuk már Nyugat-Európában, hogy a sáriát nemcsak a muszlimok ellen vezetik be, hanem azok ellen is, akik az adott területen laknak.”

„Például Franciaországnak vannak városrészei, komoly területei, ahol a francia jog már nem érvényesül.”

A francia állam Semjén szerint szemet huny például afelett, hogy 13 éves kislányokat adnak férjhez, de azt is megosztotta, hogy szerinte a ma élő francia generáció „az utolsó francia generáció, aki még francia életet élhet Franciaországban”.

Hogy ki élhet Magyarországon, azt azonban csak és kizárólag a magyar nép döntheti el – jelentette ki Semjén. Szerinte mindannyiunknak jogunk van az alkotmányos és életformánk szerinti identitásunkhoz, és „a tömeges külső erő által betelepítés sérti az identitáshoz való jogot”. Ezért a magyar államnak joga van megakadályozni a migránsok betelepítését – tette hozzá.

„Mi azt állítjuk, hogy nem létezik migrációhoz való jog abban az értelemben, hogy valaki eldönti mondjuk Pakisztánban, hogy holnaptól Prágában akar élni. Ilyen nincsen. Akkor élhet ott, ha a cseh állam őt hajlandó beengedni.”

Azt elismerte Semjén, hogy a háborús menekülteket megilleti a biztonság, de szerinte csak az első biztonságos országban, ahova eljutnak.

Foró: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Foró: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A migráció őrült támogatása nemcsak a Nyugatot teszi tönkre, hanem a kibocsátó országot is. „Ha mindenki eljön ezekből az országokból, aki akar valamit az életből, (...) ki fogja újraépíteni Szíriát vagy Irakot?” – tette fel a nagy kérdést a közönségnek. Válasz nem érkezett.

„A kibocsátó országokkal szemben is inkorrekt, Európára meg rászabadítják a bűnözést.”

Semjén azt fájlalja, hogy Angela Merkel német kancellár nem kérdezett meg minket, magyarokat, amikor behívta a muszlim áradatot az Európai Unióba, de aztán a betelepítési kvóta bevezetésekor ide is akartak migránsokat hozni. Igen ám, csak a KDNP tapasztalt képviselője átlát a szitán: a németek kiválasztják azokat, akiknek van szakmája, vagy értenek valamihez, aki meg semmihez, az a nyugatiak szerint jó lesz majd Miskolcra vagy Kassára.

Semjén úgy fogalmazott, „mi nem akarjuk megmondani, hogy ők kikkel éljenek együtt, de ők sem akarják megmondani, hogy mi kikkel éljünk együtt”. Ő úgy látja, a franciák már menthetetlenül elvesztek, de mi magyarok még élhetünk. Ezért nem engedett a magyar kormány a migrációs nyomásnak. A 2016-os migrációs népszavazás miatt nem tudták ránk erőltetni Brüsszelből a betelepítési kvótát. Most a család miatt van nagy összecsapás.

A természet törvényeit nem lehet egy politikai divat kedvéért megváltoztatni

Hosszasan értekezett Semjén a kormány gyermekvédelminek nevezett népszavazásáról és annak eredetéről, jelentőségéről. A „brutális LMBTQ-lobbi” már rég nem csak a homoszexuálisokról szól szerinte. Ő 102 elismert szexuális identitásról hallott. „Lehet, én öregedtem meg, de komolyan mondom, hogy nem tudok elképzelni 102 variációt” – fogalmazott, majd a közönség általános derültsége közepette elkezdte sorolni, hogy milyen variációkat ismer. Nem sokáig jutott. „Ha két férfi házasodhat, három miért nem? Hol van ennek vége? Akkor mi az a szexuális formáció, ami nem lehet házasság?”

„A magyar állam nem azért támogatja a házasság intézményét, hogy az állampolgárok szexuális önmegvalósítását finanszírozza. A családban születik a gyerek, aki fenntartja a nemzetet és a társadalmat”

– fogalmazott a KDNP-s képviselő. Ha nem születik magyar gyerek, nem marad fenn a magyar nemzet és a magyar társadalom. Ilyen egyszerű ez a kérdés a miniszterelnök-helyettes szerint. „Mi a szexuális orientációja alapján senkit nem diszkriminálunk, azt csinál, amit akar, de amit nem engedünk: a gyerekeink.”

Foró: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Foró: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Semjén büszke arra, hogy az Országgyűlés elfogadta a javaslatát, amely szerint Magyarország a nemváltoztatást eleve kizárja. Szerinte ezt nem a kormány vagy a parlament találta ki, hanem az úristen. „A nő nő és a férfi férfi, mert a kromoszómája minden egyes sejtjében benne van.”

„A természet törvényeit nem lehet egy politikai divat kedvéért megváltoztatni”

– jelentette ki, és ő ezért is tartja fontosnak a népszavazást, hogy a betelepítési kvóta után egyszer és mindenkorra megálljt parancsoljanak ennek az őrületnek is.

Magáról az országgyűlési választásról meglehetősen keveset beszélt Semjén. Szerinte két tábor feszül egymásnak: az egyik oldalon áll a keresztény-nemzeti-polgári világ, a másik oldalon pedig a kommunistától a fasisztákig terjed a sor. Az ellenzéket csak egy dolog tartja össze – fogalmazott –, „az Orbán Viktorral és a velünk szemben érzett gyűlölete”, amely mögött Semjén a kereszténység és a nemzet elleni gyűlöletet látja.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!