Mindkét pécsi körzetben kiugrott önkormányzati képviselők is indulnak a közös ellenzéki jelöltekkel szemben

2022. március 1. – 18:16

Másolás

Vágólapra másolva

A volt DK-s pécsi alpolgármestert, Bognár Szilviát, és a Jobbikból február elején kilépett önkormányzati képviselőt, Hencsei Zsoltot is jogerősen nyilvántartásba vette a választókerületi választási bizottság, azaz mindketten szerepelni fognak április 3-án az ellenzéki összefogás esélyesnek tartott jelöltjei mellett a szavazólapokon Baranya 1-es és 2-es számú országgyűlési egyéni választókerületében (oevk).

Míg Bognár ismert politikusnak számít Pécsen, indulási szándékát már február elején bejelentette, és az ajánlásgyűjtéséről is aktívan posztolt hivatalos képviselői oldalán, Hencsei egyelőre szűkszavúan nyilatkozott csak a sajtónak arról, hogy indul, és a képviselői oldalán sincs nyoma kampánynak.

Bognár Szilvia 2019-ben függetlenként, a Mindenki Pécsért Egyesület neve alatt aratott győzelmet a pécsi 16-os választókerületben az önkormányzati választáson, majd a DK delegáltjaként megkapta az alpolgármesteri pozíciót is. 2021 nyarán (az előválasztás előtt) azonban a pécsi DK-frakció kezdeményezte visszahívását, 2021 december elején pedig kilépett a pártból. Azóta független képviselőként dolgozik a pécsi közgyűlésben, és február elején jelentette be, hogy

elindul az országgyűlési választáson is, méghozzá a Baranya 1-es oevk-ban, ott, ahol az ellenzék közös jelöltje a jelenlegi országgyűlési képviselő, Mellár Tamás lesz.

Mellár különböző közvélemény-kutatások alapján esélyes lehet a győzelemre a fideszes jelölt, Kővári Jánossal szemben, de – ahogy arról korábban részletes elemzésünkben írtunk – rossz hatással lehet az eredményére, hogy a neve összefonódott a pécsi városházán belüli konfliktusokkal. Mellár ugyanis korábban többször Bognár Szilvia oldalán maga is kritizálta a városvezetést, az ő kapcsolata sem felhőtlen Péterffy Attila független polgármesterrel, aminek egyik látványos eredménye, hogy míg a városvezető aktívan kampányol a másik pécsi jelölt, Szakács László mellett, Mellárral eddig csak összellenzéki kampányrendezvényeken mutatkozott együtt.

Hencsei Zsolt Bognárral és Mellárral ellentétben korántsem annyira ismert politikus a városban, a közgyűlésben sem volt kifejezetten aktív. Február elején jelentette be, hogy kilép a Jobbikból és a pécsi összefogás pártjait tömörítő Pécs Jövője frakcióból, akkor a Szabad Pécs azt írta, ennek hátterében éppen az állt, hogy ő is elindulna az áprilisi országgyűlési választáson. Ugyanakkor a képviselő nem nyilatkozott a helyi lapnak, ahogy a Telexnek sem, hiszen korábban mi is kerestük kérdéseinkkel, de nem reagált.

Most azonban a Fidesz-közelinek tartott PécsAktuálnak nyilatkozott, és megerősítette indulását. Kérdés, hogyan tudta összegyűjteni az 500 ajánlást úgy, hogy – Bognár Szilviával ellentétben – sem utcai, sem közösségi médiás jelenléttel nem mutatott eddig aktív kampányt.

Hencsei ugyanakkor Baranya 2-es oevk-ban fog indulni, ahol a közös ellenzéki jelölt Szakács László, a Fidesz jelöltje pedig Hoppál Péter volt kulturális államtitkár lesz, aki jelenleg a választókerület országgyűlési képviselője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!