Donáth Anna: Magyarok millióinak fordult sokkal rosszabbra a sorsa

2022. február 17. – 16:26

Másolás

Vágólapra másolva

Donáth Anna, a Momentum elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedben magyarok millióinak fordult sokkal rosszabbra a sorsa, ma már alig van olyan család, amelynek ne lennének súlyos megélhetési gondjai.

A kormány célja, hogy hosszú időre konzerválja ezt a kiszolgáltatottságot, miközben egy olyan új kiváltságos elitet teremtettek, amely megengedheti magának, hogy a gyerekeit külföldi magániskolákban taníttassa, vagy magánegészségügyben gyógyuljon. Több millió pályakezdő fiatalnak szinte az egész havi keresetét lakhatásra kell költenie, és a kormány szándékosan lezüllesztette az oktatást és az egészségügyet.

Arra is kitért, hogy két pedagógussztrájk között vannak. A Momentum elnöke cinikusnak nevezte, hogy a kormány rendeletben tiltotta meg a tanároknak a sztrájkot, szerinte emberfeletti cselekedet a tiltakozásuk. A tanárok küzdelme nem csak róluk szól, hanem a jövő generációjáról, tette hozzá.

„Lassú kivéreztetése ez Magyarországnak, amit nem nézhetünk tovább tétlenül. Ezért április harmadikán leváltjuk ezt a kormányt, és új rendszert építünk” – zárta felszólalását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!