Jakab bejelentette, hogy több kérdésben is megállapodott Márki-Zayval

2022. január 13. – 20:46

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön ismét találkozott Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje és Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Jakab a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy több dologban is sikerült megállapodniuk.

„Ezúttal végre nem listákról meg frakciókról beszéltünk, hanem az ország jövőjéről. Elszámoltatásról, bérfejlesztésről, a nyugdíjak rendezéséről, áfacsökkentésről. És nem volt vita közöttünk. Még az euró bevezetéséről is sikerült dűlőre jutnunk. Szóval jó lesz ez. Magyarország sokkal jobb hely lesz április 3-a után, mint amilyen az elmúlt 12 évben volt”

– írta Jakab.

Korábban nem volt mindig ekkora az egyetértés a Jobbik elnöke és Hódmezővásárhely polgármestere között. Az elmúlt hetekben egymást követték a kritikus üzengetések és kiszólások. A Jobbik nem támogatja a Márki-Zay által szorgalmazott hetedik frakciót, míg Márki-Zay azt sérelmezte, hogy szerinte a Jobbik alig szállt be a kampányba. Márki-Zay újévi beszédében fideszes nyugdíjasok haláláról beszélt, amiért Jakab tulajdonképpen lehülyézte őt. A konfliktusos ügyekről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!