Novák Katalin államfőként is a gyermekek és unokák megszületéséért dolgozna

2021. december 21. – 16:36

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország első női köztársasági elnökeként is a magyar családokért dolgozna a jövőben Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, írja az MTI. A keddi kormányinfón egy újságírói kérdésre Orbán Viktor megerősítette: a Fidesz Novák Katalint jelöli köztársasági elnöknek. Ezt követően a tárcanélküli miniszter gyorsan el is fogadta a jelölést, majd Novák Katalin a közmédiának nyilatkozva már arról beszélt:

számára a magyar családok, a magyar gyermekek a legfontosabbak, s a jövőben is értük fog dolgozni. Az előtte álló feladathoz támaszt nyújtó családjából és istenhitéből merít majd erőt.

Novák azt is mondta:

ha megválasztják, akkor Magyarország első női köztársasági elnökeként Magyarországot fogja képviselni, és igyekszik az egész nemzetet megjeleníteni.

A családügyi miniszter – aki Orbán Viktor közlése szerint válhatóan már januártól távozik kormányzati posztjáról – kiemelte, hogy Áder János jelenlegi államfő „élen járt” a teremtett világ védelmében. Számára is nagyon fontos, hogy a földet „gyermekeinknek, unokáinknak jobb állapotban adjuk vissza, mint ahogy mi azt megkaptuk”. Ehhez viszont – mint megjegyezte –

„kellenek gyermekek és unokák”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!