Öt nap alatt kétszer 20 ezer aláírás gyűlt össze az ellenzék népszavazási kérdései mellett, a Kutyapártnál elfogytak a gyűjtőívek

2021. december 20. – 19:42

Öt nap alatt kétszer 20 ezer aláírás gyűlt össze az ellenzék népszavazási kérdései mellett, a Kutyapártnál elfogytak a gyűjtőívek
Aláírásgyűjtő stand a Széll Kálmán téren – Fotó: Bődey János / Telex.hu

Másolás

Vágólapra másolva

A hvg.hu információi szerint az ellenzék népszavazás kérdéseinek támogatására szerdán indított aláírásgyűjtési akció során eddig nagyjából 20 ezer aláírás gyűlt össze. Az álláskeresési járadék folyósításának 270 napban való maximalizálásáról, illetve a Budapestre tervezett, kínai hitelből, kínai kivitelezővel felépíttetett Fudan Egyetemre fordított magyar költségvetési támogatás megvonásáról szóló kérdések népszavazásra bocsátásához 200 ezer támogató aláírást kell összegyűjteni január közepéig.

Az eredetileg Karácsony Gergely által kezdeményezett, de mára az ellenzék egésze által – nem mindig őszinte lelkesedéssel – felkarolt kérdések melletti aláírásgyűjtés szervezői nem osztottak meg a lappal hivatalos adatot, csak annyit árultak el, hogy a hétfőn bekért számok alapján „jól halad” az akció, a „jövővédő” aláírásgyűjtési kampányért felelős Zaránd Péter (aki egyébként Márki-Zay Péter kampányfőnöke is) szerint

a vártnál sokkal jobban halad az aláírásgyűjtés, és nemcsak Budapesten, hanem vidéken is.

Azonban kérdésenként 200 ezer támogató aláírásnak már január közepére össze kellene gyűlnie ahhoz, hogy a tavaszi parlamenti választáson – a kormány négy genderügyi kérdésével együtt – az ellenzék népszavazási kérdései is felkerülhessenek a szavazólapra. Ez pedig – különösen az ünnepek alatt szükségszerűen lohadó politikai lelkesedést beleszámítva – már komoly tempót követel majd meg 2022 első két hetében.

A Nemzeti Választási Irodán (NVI) múlt héten felvett több mint 26 ezer aláírásgyűjtő ívet nagyjából egyenlő arányban osztották el az egyes országgyűlési választókerületek között, illetve kapott belőlük a Fudan-kérdés mellé beálló független Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) is. Azonban a párt, mely 12 budapesti és egy székesfehérvári helyszínen gyűjti az aláírásokat, hétfő délután egy Facebook-posztban panaszkodott:

Próbálnánk segíteni a népszavazásos aláírásgyűjtésben, de épp elakadunk, mert alig kaptunk az ellenzéktől aláírásgyűjtő íveket. Múlt héten 680 ívet adtak nekünk, mi már akkor is hüledeztünk, hogy ez nagyon kevés, hiszen Budapest mellett gyűjtenénk még több tucat más városban is. De ők azt mondták, hogy A Szent Képlet alapján ennyi jár nekünk, de majd próbálnak még szerezni. Az egésznek persze semmi értelme, hiszen alapból ők annyi ívet kérhettek a Választási Irodától, amennyit akartak.

Az MKKP állítja, hogy az ívhiány miatt több városban még mindig nem tudták elkezdeni a gyűjtést. A panaszra Simon András ellenzéki kampányfőnök a Telexnek azt írta, hogy „az első körben az Állami Nyomdától megkapott valamennyi ívet kiosztottuk az aktivistáink között”, az utánpótlást pedig már több mint egy hete megigényelték a Nemzeti Választási Irodánál:

Amint lesznek új ívek, a Kétfarkú Kutya Párt elsőbbséggel kap belőlük, erre szavamat adom. Kis türelem, a jó hír az, hogy jóval több a kormányváltást kívánó magyar, mint az aláíróív.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom