Márki-Zay Péter szerint alapjaiban kell felülvizsgálni a magyar-kínai viszonyt

2021. november 13. – 20:37

Másolás

Vágólapra másolva

Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a héten Brüsszelben járt, ahol számos interjút adott, számos kérdésben megfogalmazva az Orbán Viktorral szembeni álláspontját.

Nyilatkozott többek között a hongkongi South China Morning Post nevű lapnak is, amiben mi másról lett volna szó, mint a magyar-kínai viszonyról.

„Azt gondolom, hogy Magyarországnak nem kellene blokkolnia semmilyen emberi jogi vagy egyéb jogsértési ügyet. Az én álláspontom jobban harmóniában áll az európai sztenderdekkel, mint Orbán úré” – mondta a lapnak utalva arra, hogy Magyarország egyedüli EU-s tagállamként vétózott korábban abban az ügyben, amikor az EU uniós nyilatkozatban szerette volna elítélni Kína Hongkongban bevezetett, a Kína elleni tüntetéseket még inkább nehézzé tevő nemzetbiztonsági törvényt.

Ezután pedig komoly kritikákat fogalmazott meg a magyar-kínai viszony ügyében. „Mindent felül kell vizsgálni, és minden korrupciót be kell azonosítani. A Budapest-Belgrád vasútvonal és a vakcinabeszerzések ügyét szabad, független hatóságoknak kell kivizsgálniuk” – mondta Márki-Zay a lapnak.

Aztán még jobban belelendült. „Magyarország nem egyenrangú félként tárgyalt Kínával. A beruházások nem szolgálják a magyar nemzeti érdekeket. Szembe megy a magyar nemzeti érdekekkel, hogy a piaci kamatoknál kedvezőtlenebb kínai hitelből építsünk vasutat Budapest és Belgrád között. […] A nyomvonal kikerüli a magyar nagyvárosokat, és csak a kínai érdekeket szolgálja, végül pedig az adófizetőknek kell törleszteniük a hitelt. […] Elismerem Kína gazdasági erejét és az eredményeit is. De Magyarországnak nem áll érdekében elüldözni az ország legjobb egyetemét, ami a magyar adófizetőknek teljesen ingyenes volt, aztán üdvözölni a kommunista Kínából származó Fudan Egyetemet. […] Ez teljesen szemben áll a magyar nemzeti érdekekkel. Tehát igen, szeretnénk együttműködni Kínával, és üzletelni is Kínával, kölcsönösen előnyös alapokon” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!