Karikó Katalin, Nógrádi György, Csurka István – megtaláltuk a korábban már ismert történetek kartonjait

Sok olyan ismert közszereplő 6-os kartonja is nyilvános lett szerdán a nyitottaktak.hu adatbázisában, akikről évek vagy évtizedek óta lehetett tudni, hogy a nevük felmerült a rendszerváltás előtti titkosszolgálattal összefüggésben. A leghíresebb ügy talán Medgyessy Péter volt miniszterelnöké volt, akiről a hivatalba lépése után nem sokkal derült ki, hogy D-209-es számon nyilvántartott, szigorúan titkos állományú belügyes főhadnagyként szolgált a Kádár-rendszerben. Az ő neve nem szerepel a most publikált adatok között, de jó pár olyan közismert embert találtunk, aki korábban már reagált az őt ért ügynökvádakra. Összeszedtünk néhány példát.

Karikó Katalin Nobel-díjas tudósról 2021-ben derült ki, hogy 1978-ban beszervezte a szocialista kémelhárítás. A szolnoki születésű biológus ekkor frissen végzett egyetemista volt, ebben az évben kezdte meg doktori tanulmányait a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. A beszervezésről szóló kartonján szereplő információk alapján ezután a kémelhárítással foglalkozó III/II-es osztály beosztottja lett titkos megbízott minősítéssel. A fedőneve is ismert: Karikó Katalin „Lengyel Zsolt” néven szerepelt az állambiztonság nyilvántartásában. Karikót a 6-os kartonja szerint a III/II. Csoportfőnökség alá sorolták be, vagyis kémelhárítóként vették számításba. Ez azt jelentette, hogy a külföldi behatolási kísérletek, például ipari kémkedéssel kapcsolatos elhárításban vártak tőle jelentéseket, ami a tudományos világban elég gyakori beszervezési cél volt.

Karikó a Telexnek 2021-ben beszélt arról, hogy felkeresték, és kényszerválasztás elé állították. Azt mondta: mivel édesapja részt vett az 1956-os forradalomban, megfenyegették a szakmai munkája ellehetetlenítésével. „Tudtam, hogyan működik az a rendszer, féltem, ezért aláírtam a beszervezésre vonatkozó dokumentumot. Az ezt követő években semmilyen írásos jelentést nem adtam, senkinek nem ártottam. Tudományos tevékenységem, kutatásaim folytatása érdekében távozni kényszerültem” – mondta. Karikó beszervezője Salgó László volt, aki ekkor állambiztonsági értékelő tisztként dolgozott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. A neve onnan lehet szélesebb körökben ismert, hogy a rendszerváltás után a legmagasabb szintű rendőri karriert futotta be: 1990 után megyei rendőrfőkapitány lett, 2002 és 2004 között pedig ő volt az országos rendőrfőkapitány.

Nógrádi György, Fidesz-közeli biztonságpolitikai szakértő „Raguza” fedőnéven szerepel az adatbázisban. A dokumentum alapján Nógrádit elvi-hazafias elven szervezték be 1981-ben, és az ifjúságvédelem területén alkalmazták titkos megbízottként, azaz az egyetemi körökről vártak tőle jelentéseket. A 444 cikke szerint Nógrádi neve már 2009-ben előkerült, amikor az 1956-os Intézet az addigi legrészletesebb névsort jelentette meg azokról, akiket az állambiztonsági szolgálat mozgósított Nagy Imre és társainak újratemetésekor. Az akkori kutatás szerint a Raguza nevű ügynök a németországi kiutazása előtt eligazítást kapott, hogy miről egyeztessen. Nógrádi ekkor tagadta, hogy ügynök lett volna, és azt írta, hogy megbízott egy sztárügyvédet a jogi lépések miatt, valamint kikérte az aktáját, amelyben még az alapadatok sem stimmeltek róla. 2023-ban Ungváry Krisztián a podcastjában beszélt a Raguzáról talált dokumentumról, és már akkor jelezte: nincsenek meg a dossziék a levéltárban, nem tudni, hogy megmaradtak-e, de szerinte nyilvánvaló, hogy Nógrádit szóban számoltatták be, nem írattak vele jelentéseket.

Nógrádi szerdán a Blikk megkeresésére azt válaszolta, hogy a 40 év alatt a Föld körül című könyvében már az összes felmerülő kérdésre választ adott. „Az, hogy most többen újra előveszik ezt az ügyet, ez az ő dolguk. Pont. Nem megyek bele belpolitikába.” A Blikk szerint Nógrádi a könyvében határozottan tagadta, hogy bármikor ügynökként vagy besúgóként működött volna. Arról írt, hogy kutatóként és hadtörténészként a hetvenes-nyolcvanas évektől kezdve rendszeresen járt Nyugat-Németországba (NSZK), és a hazatérések után minden kutatónak kötelező volt részletes írásbeli beszámolót készítenie az egyetemi vezetés és az illetékes minisztériumok számára a külföldi tapasztalatokról, tárgyalásokról. Ezek azonban nem titkosszolgálati jelentések voltak szerinte, hanem nyílt szakmai anyagok.

Csongor Balázs neve kevésbé ismert, pedig ő az egyike a Fidesz 37 alapítójának. Az ő titkosszolgálati múltja ugyancsak az 1956-os Intézet 2009-es kutatásából derült ki. Azt kapta feladatul, hogy Nagy Imre újratemetésén erősítse a demonstrációellenes hangulatot a Fideszen belül. Később a Gabona-Transz Zrt. kereskedelmi igazgatója volt, de a közéletben nem jelent meg. A 6-os kartonja szerint terhelő adatok alapján szervezték be 1986-ban, „Ádám András” volt a fedőneve.

Torgyán József, a Független Kisgazdapárt egykori elnökének nevéhez köthető a rendszerváltás utáni egyik első nagy ügynökbotrány. Az Index korábbi cikke szerint Antall József miniszterelnök 1991-ben egy zárt borítékban akarta átadni Torgyánnak a személyével kapcsolatos politikai feddhetetlenségi vizsgálat dokumentumát, a kisgazda politikus azonban nem volt hajlandó átvenni azt. Ebben az időben már a nyilvánosságban is felmerült Torgyán titkosszolgálati érintettsége. Ő azt állította, hogy az 1956-os tevékenysége után megpróbálták beszervezni III/III-as ügynöknek, de összetépte a beszervezési nyilatkozatot, a további zaklatásokat pedig úgy próbálta elkerülni, hogy ideggyógyintézetbe vonult.

Antall borítékában az állt, Torgyán „Szatmári Lajos” fedőnéven valóban tagja volt az egykori III/III-as ügyosztálynak. A politikus akkor ezt határozottan tagadta. Az első Orbán-kormány földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterének most közzétett kartonja megerősítette, hogy terhelő adatok alapján valóban beszervezték Szatmári Lajos néven 1957-ben.

A dokumentumhoz csatolták egy 1997-es bizottsági vizsgálat jelentését is, amelyben a B-dosszié adata és Torgyán meghallgatása alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a kisgazda politikus nem végzett titkosszolgálati tevékenységet a rendszerváltás előtt. A jelentésben részletesen leírták, hogy milyen fenyegetésekkel próbáltak rá nyomást helyezni, de ellenállt a beszervezésnek, aztán az állítása szerint tudta nélkül, törvénytelenül került a nyilvántartásba. Mivel továbbra sem értek el nála eredményt, sem szóban, sem írásban nem működött együtt, 1958-ban elrendelték a hálózatból való törlését.

Csurka István a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyik alapítójaként jutott az Országgyűlésbe 1990-ben, később azonban kizárták a pártból, és megalapította a szélsőjobboldali Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), amelynek haláláig, 2012-ig volt a vezetője. Ő Dosztojevszkij regényének főhőse, Raszkolnyikov után kapta fedőnevét, a kartonja szerint 1957-ben presszió és politikai meggyőződés alapján, a népi demokráciához lojálisként szervezték be ügynöknek, később azonban megszüntették vele az együttműködést. Csurka 1993-ben a Magyar Fórumban publikált Átvilágítás című írásában írt először a nyilvánosságban az ügynökmúltjáról. Az 1956-os tevékenysége miatt internálótáborba zárták, és állítása szerint a szabadulása reményében írta alá a nyilatkozatot, de senkiről sem tett jelentést. A közzétett kartonján a munkadossziéja sorszáma is szerepel. Ezekbe a munkadossziékba kerültek a konkrét jelentések.

Tar Sándor író esete ugyancsak az elsők között napvilágot látott hálózati ügyek közé tartozik. Az író hálózati múltját „Hajdu” besúg című írásában Berkovits György leplezte le. A Mozgó Világ egykori szerkesztője a Budapesti Jelenlét hasábjain 1999-ben hozta nyilvánosságra azon jelentések egy részét, amit Tar róla írt. E dokumentumközlés után az Élet és Irodalom hozta Tar és egyik fő besúgottja, Kenedi János levélváltását, majd heteken át tartó vita következett ugyanott. Kenedi lényegében fölmentette Tart. Helyette a rendszert, illetve annak működtetőit nevezte bűnösnek, 2004-ben azonban revideálta álláspontját. Tévedtem című írásában a jelentések részleteit idézve Tar egyéni felelősségének kérdését vetette fel. „Hajdu” egyébként főként a demokratikus ellenzék tevékenységéről, terveiről, készülő vagy megjelent szamizdatokról adott információkat, emellett olykor saját lakó-, sőt munkahelyi környezetéről is. „Egy-egy névtévesztéstől eltekintve jelentései pontosak, részletgazdagok. Többször is került belőlük kivonat a legfelsőbb belügyi vezetők asztalára – tehát hasznosnak bizonyultak” – írta „Hajdu” jelentéseiről Szőnyei Tamás.

Amint a 6-os kartonjából kiderül, Tar Sándor 1978-tól tevékenykedett a III/III-as ügyosztály hálózati személyeként. Tart hazafias alapon szervezte be a belső elhárítás, és főként tudományos, kulturális vonalon vártak tőle jelentéseket. Egyébként maga Tar Sándor is írt az ügynökmúltjáról Az áruló című művében, viszont amiatt is érdekes az ő története, mert Ménes Attila Tar életéről szóló drámájában, a Bihariban azt állította, hogy Tart a homoszexualitása miatt tudták beszervezni, amit ő titkolni igyekezett. Ménes arról is beszélt, hogy ügynökként Tar Sándor túlteljesítette az elvárásokat: nem volt tekintettel a besúgottakra, olyan információkat is kiadott a hatalomnak, amelyeket titokban tarthatott volna. Ménes azt mondta a HVG-nek, hogy „rengeteg embernek ártott nagyon sokat, szélsőségesen kártékony figura volt. Ráadásul az is egyértelműen látszik, hogy túlbuzgó volt: feleslegesen jelentett olyan dolgokat is, amelyeket nem kellett volna, mert csak ő tudta. Nemcsak a kapott feladatokról szállított információt, de például tippeket is dobott fel, kiket és milyen módon lehetne beszervezni. Volt benne egy ilyen nehezen felfogható bizonyítási vágy a hatalom felé.”

Szita Károlyról, Kaposvár fideszes polgármesteréről 2005-ben jelent meg először a hír, hogy 1980 és 1989 között, „Krakus Péter” fedőnév alatt jelentéseket készített. Szita már akkor is tagadta a vádakat, és azt állította, hogy visszaéltek a személyes adataival, nem azonos a „Krakus Péter” fedőnevű ügynökkel. Ungváry Krisztián történész a 2005-ös cikk megjelenése után megvizsgálta a dossziéban szereplő nem nyilvános jelentéseket, és a Népszabadságban publikált cikkében arról írt, hogy Szita feladata volt a laktanyák körzetében tartózkodó külföldiek megfigyelése és hazai kapcsolatainak felderítése. Ungváry arra is talált nyomokat, hogy Szita a kiszabott feladatokon túl lelkesen együttműködött az állambiztonsággal, jelentett például az egyik disszidálni szándékozó barátjáról, és a lengyelországi ellenállás közmegítéléséről is informálta tartótisztjeit. A történész szerint ugyanakkor a jelentéseivel feltehetően nem okozott kárt senkinek.

„Nincs ebben semmi új” – reagált Szita a szerdai videójában a 6-os kartonja közzétételére, és ismét azt állította, hogy nem volt ügynök, soha nem okozott kárt senkinek. A most közzétett kartonja szerint Szitát 1980-ban hazafias alapon, „Krakus Péter” fedőnéven szervezték be, és titkos megbízott volt. A 24.hu megkeresésére Ungváry Krisztián történész szerdán azt mondta: Szita beszervezésének tényét önmagában a most feltöltött 6-os karton, annak gazdag adattal való ellátottsága is egyértelműen bizonyítja. Erre utal a kitöltött naplószám, dossziészám, valamint irattári szám is.

Szabó István Oscar-díjas filmrendezőről 2006 elején került nyilvánosságra, hogy 1957 és 1963 között „Képesi Endre” fedőnéven jelentett a belső reakció elhárításával foglalkozó II/5-ös osztálynak. Amint a 6-os kartonjáról kiderül, Szabót 1958. november 13-án, „terhelő adatok alapján” szervezték be. Amint ebben a cikkünkben is írtuk, olyan személyek esetében alkalmazták ezt a kifejezést, akikről büntetőeljárás kezdeményezésére alkalmas adatok álltak a szolgálat rendelkezésére, illetve olyan információkat tudtak róla, amelyek felhasználása a jelölt anyagi, erkölcsi érdekeit súlyosan veszélyeztették. Ilyen volt például a házasságtörés vagy a homoszexualitás. A 6-os kartonról kiderül, hogy beszervezése idején Szabó István a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, és a 6-os karton feltünteti Szabó, pontosabban „Képesi Endre” munkadossziéjának számát is.

Arról, hogy Szabó István az állambiztonság hálózata volt, először Gervai András írt az Élet és Irodalom hasábjain. Gervai András a filmhunak elmondta: előző,A tanúk című könyvében is a kádári kultúrpolitikát kutatta, mégpedig a filmcenzúra témakörében. A könyv befejezése után határozta el, hogy – immár más megközelítésből – folytatja a vizsgálódást. Október végén kapott kutatási engedélyt a levéltárban, ahol viszonylag hamar, 2-3 hét után kezébe került a „Képesi-anyag”. A szerző elmondta, 3 hétig úgy dolgozott az anyaggal, hogy nem tudta, kit takarhat a fedőnév. Különösen az volt megtévesztő, hogy Szabó maga is szerepelt az anyagban.

Gervai csak később tudta meg, hogy az ügynökök konspirációs céllal vagy exhibicionizmusból sokszor beleírták magukat is a jelentésekbe. „Képesi Endre” főként a Színház- és Filmművészeti Főiskola életéről adott jelentéseket, a gyanús megnyilvánulásokról és kijelentésekről, különösen az 1956 őszén indult Máriássy-osztály filmrendező hallgatóival kapcsolatban. Az általa megfigyeltek között volt többek között Jancsó Miklós, Mécs Károly, Törőcsik Mari, Bárdy György, Básti Lajos, Gábor Pál, Lugossy László és Kézdi-Kovács Zsolt, összesen 48 jelentést írt. „Igyekszik alapos munkát végezni. Sok információt gyűjt össze, alaposan becserkészi áldozatait. Néha úgy érezzük, mintha valamifajta gyerekes árulkodási vágy is vezetné” – írta az ÉS-ben Gervai „Képesi Endre” jelentéseiről. Szabó István a Népszabadságnak azt nyilatkozta az ügyről: „Hálás vagyok a sorsnak, és utólag büszke lehetek a történtekre. Életem legbátrabb, legvakmerőbb cselekedete volt az állambiztonsági munka. Hiszen ezzel mentettük meg egyik évfolyamtársunkat az 1956-os forradalom után a leleplezéstől és a biztos akasztástól.”