Annyi vizet pumpálunk ki a Földből, hogy eltoltuk a dőlésszögét

2023. június 18. – 23:40

Másolás

Vágólapra másolva

1993 és 2010 között 80 centiméterrel tolódott el a Föld dőlésszöge azért, mert az emberek annyi felszín alatti vizet pumpálnak ki a bolygóból, írja a space.com. Ez idő alatt összesen 2150 gigatonna víz került ki a bolygókéreg természetes tározóiból. Ha ennyi vizet öntenénk a globális óceánba, az 6 milliméterrel emelné meg a vízszintet.

Egy friss tanulmány most azt mérte meg, mekkora hatással volt ennyi víz felszínre mozgatása a bolygó dőlésszögére, illetve arra a tengelyre, ami körül a bolygó forog.

A kutatók modellezték a forgási pólust, vagyis azt a pontot, ahol a bolygó képzeletbeli tengelye kilógna a felszínéről, ha fizikai objektum volna. A forgási pólus helyzete nem azonos a földrajzi északi és déli pólussal, és idővel természetes folyamatokon keresztül is változik. A forgási pólus általában körülbelül egy év alatt néhány méterrel csúszik el, így a 80 centiméter nem kirívóan sok, mégis fontos folyamatra hívja fel a figyelmet.

2016 óta ismerjük, hogy a forgási pólust az éghajlattal összefüggő folyamatok befolyásolják, például ilyen a jéghegyek olvadása, és a bennük rekedt víztömeg újraeloszlása is. A kutatók azonban eddig nem adták hozzá a kiszivattyúzott vizet a modellekhez, így azok nem egyeztek tökéletesen a megfigyelésekkel – nagyjából 78,5 centiméteres volt az eltérés.

A kutatók most azt mutatták ki, hogy az éghajlattal összefüggő folyamatok közül a talajvíz újraeloszlása van a legnagyobb hatással a forgási pólus eltolódására.

Mivel a Föld tengelyének dőlésszöge hatással lehet a bolygó felszínén az évszakos időjárásra, a tudósok most arra próbálnak rájönni, hogy a forgási pólus eltolódása hozzájárulhat-e hosszú távon a klímaváltozáshoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!