Különleges meteorkitörést láthatunk május utolsó reggelén

2022. május 24. – 19:46

Különleges meteorkitörést láthatunk május utolsó reggelén
A darabokra szakadt és szétsodródott SW3 üstökös 2006-ban, a NASA Spitzer űrtávcsövének képén – Forrás: NASA

Másolás

Vágólapra másolva

Ha a csillagászati előrejelezések beválnak, egyedi jelenségeket láthatunk az égbolton május 31-én, kedd reggel 7 óra körül. Eddig három kutatócsapat készített számításokat, és mindegyik arra jutott, hogy magyar idő szerint 6:55 és 7:17 között észlelhetjük a látványos és igen sűrű hullócsillag-kitöréseket.

„A kelő Nap fénye miatt mi Magyarországról a csúcsot nem láthatjuk, de a felvezetést elméletben nagyon is” – írta honlapján a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Szerencsés esetben akár óránként több ezer hullócsillagot is megfigyelhetünk, persze elsősorban Amerikából.

És hogy mi okozza ezt a jelenséget? A röviden csak SW3-nak nevezett üstökös, amely magjának átmérője mindössze 1100 méter. 1930-ban elveszettnek hitték, de 1979-ben ismét megtalálták, 2006-ban a megfigyelések alátámasztották, hogy 68 darabra hullott szét. A poraiból létrejött a Tau Herculidák meteorraj, melynek egy porfelhője ütközik most a Földdel.

A kitörés maximumának megfigyelésére magyar csillagászati expedíció indul a Texas államban található, kiváló asztroklímájú McDonald Obszervatóriumba. A csapat tagjai május 31-én 14:00 órakor jelentkeznek be a Facebookon, ahol a tervek szerint bemutatják a kitörés csúcsáról készült felvételeiket is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!