Majomember kimérát csináltak a genetikusok, majd elpusztították az embriókat
2021. április 16. – 00:13
Genetikusok emberi sejteket ültettek makákóembriókba a kaliforniai Salk intézetben. A sejtek életképesnek bizonyultak, vagyis a kutatás technikai értelemben sikeres, de bioetikai szempontból kérdéses, meddig lehet elmenni a fajközi sejtátültetésben.
A kísérlet során a kutatók előbb emberi magzati kötőszöveti sejteket programoztak át őssejtekké, majd ezeket petricsészében nevelt makákóembriókba ültették be. Az emberi sejtek a kísérlet kezdetekor hatnapos majomembriókban életben maradtak, sőt, szaporodásra is képesek voltak.
A beültetett emberi sejtek a majom epiblaszt (ez az az embrionális őssejtszövet, amiből később a magzat szervei kialakulnának) sejtjeinek négy százalékát tették ki – laikusan szólva a majom-ember embrió négy százalékban volt tehát humán jellegű. A laboratóriumi embriókat húsz nappal a beültetés után elpusztították – olvasható a Guardianben.
Korábban már végeztek emberi sejtbeültetéseket malacokba és bárányokba, a mostani majomkísérlet azonban újra élesen felveti a kérdést, hogy megengedhető-e bioetikai szempontból emberi és állati sejteket kombinálva, több faj tulajdonságait hordozó kimérákat létrehozni. A sejtbeültetés, egyedfejlődés alapkutatási kérdésein túl hosszú távú alkalmazási cél az állatokban nevelt emberi szervek biztosítása akár szervtranszplantációkhoz is. Azt remélik, ezzel biztosíthatnák a szükséges szerveket az átültetésekhez, de ez egyúttal felveti azt az alapkérdést, hogy milyen jogi és etikai státusza lenne a szervátültetésre tartott, részben emberi lényeknek.