Hadgyakorlat miatt terelnek ki bálnákat egy skót öbölből

2020. október 1. – 12:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Európa idei legnagyobb hadgyakorlata miatt hajókkal terelik ki a bálnákat Skócia egyik tengeröbléből. A nyugat-skóciai Argyll grófságban lévő Gare Loch öbölben található északi kacsacsőrű ceteket még szombat előtt kell kiterelni, mielőtt elindulna a a brit haditengerészet, a NATO és a szövetséges erők közös Joint Warrior nevű hadgyakorlata. A gyakorlat október 15-ig tart majd.

A terelést a tengeri állatok megmentését 1988 óta végző alapítvány (BDMLR) búvárai vezetik. Szóvivőjük elmondta, hogy öt bálnát láttak az öbölben, és néhány betért a közeli kisebb öblökbe is. „Nagyon szokatlan, hogy a parti vizekben bukkanjanak fel, de az elmúlt években előfordult, hogy egyes fajok egyedei betértek az öblökbe, köztük a Loch Longba is, de általában minden beavatkozás nélkül távoztak is, valószínűleg sikerült visszatérniük természetes élőhelyükre” – magyarázta az MTI szerint.

„A brit haditengerészet komolyan veszi környezetvédelmi kötelezettségeit, és együttműködik az illetékes brit hatóságokkal a környezeti kockázatok csökkentése érdekében hozott gyakorlati intézkedések meghozatalában és a törvények betartásában” – közölte a védelmi tárca szóvivője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!