A Magyar Tudományos Akadémia tudományünnepi előadás-sorozatában csütörtökön a hazai vízkészletekről, felhasználásukról és kockázatairól tartott előadásokat és panelbeszélgetéseket kutatókkal. Nagy meglepetést aligha okozott bárkinek, hogy kritikus a helyzet, a nagy környezeti rendszerek és az emberi beavatkozások is billenőpont felé sodornak bennünket.
Az előadások a légköri, a felszíni és a felszín alatti víz köré szerveződtek – a közös az bennük, hogy mindegyik területen problémák vannak, és mivel szoros kapcsolatban vannak egymással, a hatások értelemszerűen tovagyűrűznek.
Horváth Ákos, a Siófoki Meteorológiai Obszervatórium meteorológusa előadásában azt foglalta össze, hogy hová tűnt a víz a légkörből. Azt mondta, hogy az az emberi képzet, hogy mindenfajta víz, amit felhasználunk, a légkörből jön, és ha a „légkörben valami gubanc van, akkor ez a víz hiányozni fog”.
A légkört egy hőerőgéphez hasonlította, aminek a kazánja a trópusi területen zajló rövidhullámú besugárzás, míg a hűtője a sarkvidék a hosszúhullámú kisugárzásával. Attól nem kell tartanunk, hogy ez a hőerőgép leállna, de ha a beállításokon kicsit is módosítunk, máshogy fog dolgozni. A globális cirkulációt a hőmérséklet-különbség és a légnyomáskülönbség indítja be, de ezt a cirkulációt a víz is erősen befolyásolja körforgalmával.
A levegő úgy viselkedik, mint egy szivacs, és minél melegebb a levegő, annál több vizet tud magában tartani. „Azt lehet mondani, hogy a melegedő levegő több nedvességet képes felvenni, mint amit a felszín párologtatni képes, így aztán nem indul meg a felhőképződés. Ha nincs víz nyáron, akkor megnő a besugárzás, még melegebb lesz, és még szárazabb lesz a talaj” – mondta Horváth Ákos.
A folyamat visszafelé is elsülhet, ami ősszel erős felhőképződéssel és hevesebb záporokkal jár. A meteorológus azt mondta, hogy ha a nagy hőerőgép magasabb hőmérsékleten működik, sokkal szélsőségesebb időjárást hoz létre. Az utóbbi években ezt megtapasztalhattuk.
Idén a hőkupola szót is sokan emlegették, ez is hozzájárult a száraz, forró nyárhoz, míg más légköri folyamatok azt akadályozták meg, hogy eljusson a trópusokról a nedvesség Európa szárazföldi területei fölé. A meteorológusok azt érzékelték, hogy blokkoló anticiklonok zárták el az északi óceáni területeket a nedvesség beáramlásától, és a hurrikánok sem pumpálták fel a nedvességet a megszokott módon. Így hozzánk kiszáradt légtömegek érkeztek, és csak a déli széléből kaptunk a hidegfrontoknak, mondta Horváth, aki szerint a csapadék a medencehatásnak megfelelően jól körülrajzolta Magyarország határait. A meteorológiai folyamatok a gomolyfelhő-képződés ellen is dolgoztak, emiatt a záporok is elmaradtak. (Arról, hogy hová tűnt a víz Európából, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.)
Horváth szerint a légkör komplex rendszer, valamennyire stabilnak is tekinthető, de szerinte, ha a szivacs megtelik, akkor egy kisebb hatás is elég jelentős vizet ki tud majd szedni, ez durva visszacsatolás lehet, például megnövekedhet a villámárvizek gyakorisága, de lassíthatja a szárazodást.
Ha kevés a csapadék, érthetően alacsony vízállásokkal találkozhatunk a hazai álló- és folyóvizeken is. Ahogy Baranya Sándor, a BME Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője ismertette, eleve kevésnek tekinthető a hazai utánpótlás, mert az itt lehullott csapadéknak csak 12 százaléka lesz felszíni vagy felszín alatti vízkészlet. A vizeink 93 százaléka a határon kívülről érkezik.
A mérnök két nagy folyónk, a Duna és a Tisza, valamint a Balaton példáján keresztül mutatta be, milyen problémákkal kell szembenézni a vízkészlet-gazdálkodásban. Az egyik fő gond maga a klímaváltozás, míg a másikat az emberi behatások jelentik.
A Tisza problémái a folyószabályozásokra vezethetők vissza. A 19. századtól kezdve a hazai szakasza körülbelül 40 százalékkal csökkent a kanyarok átvágása miatt, ami azzal járt, hogy a hosszesése 50 százalékkal megnőtt. Emiatt az áramlási sebessége és hordalékgazdálkodása megváltozott. A főmeder legmélyebb pontjai átlagosan 1,2 méterrel csökkentek 130 év alatt, a kisvízi szintek pedig 1-1,5 méterrel csökkentek. A folyó szívóhatása távolabb is érzékelhetővé vált, nagy területeken süllyedtek jelentősen, akár 1-2 métert is a talajvízszintek. Mindezt pedig tetézte a csapadékhiány.
Baranya szerint a Tisza-völgyben vannak olyan területek, ahol a szabályozások előtti vízjárás reprodukálható, modellezni lehet a korábbi elöntések dinamikáját, és be tudják azonosítani a vízjárta, de nem beépített területeket, amelyek alkalmasak lehetnek tározásra.
A Dunán, részben a határokon kívüli vízlépcsőknek is köszönhetően, hasonló folyamatok játszódtak le, mint a Tiszán, egyre gyakoribbak a hidrológiai szélsőségek, felborult a folyó hordalékmérlege, és a szabad folyású szakaszok egyre mélyülnek. Baranya azt mondta, hogy Vámosszabadinál 10 méteres medermélyülést mértek, és a kisvizek is követik a középmeder szintjét. Mindez egy halom problémát hoz magával, megnehezíti a hajózást, nehezebb kiemelni a vizet, mellékágak töltődnek fel, mert ritkán jut ki azokba a víz, de akkor sok hordalékkal, és a Duna is lehúzza a talajvizet és a mellékágak vízszintjeit.
A mérnökök a Duna vízrendszerében is keresik a megoldási lehetőségeket, például Gemencnél megvizsgálták, hogy egy fenékküszöb telepítésével lehet-e revitalizálni egy korábban levágott folyókanyart. Ez a megoldás nemcsak ökológiai szempontból lehet előnyös, hanem árvízszint csökkentésére is alkalmas lehet.
A Balaton a pesszimista előrejelzések szerint akár három külön víztestre is szakadhat, és a vízszintje több méterrel lentebb mehet néhány évtizeden belül. Ahogy arról a Telexen is több cikkben írtunk, lehet keresni a vízpótlási megoldásokat, de a társadalomnak is alkalmazkodnia kell, például egy homokos fövennyel el lehet engedni a kikövezett partokat.
Baranya Sándor szerint a vízgazdálkodásban az infrastruktúrának is alkalmazkodnia kell, de változnia kell a szakpolitikának és az agráriumban is új gondolkodásmódra van szükség.
A panelbeszélgetésben Horváth Balázs vízügyi helyettes államtitkár azt mondta, hogy gyorsan és hosszú távon is kell tenni valamit a vízkészleteink utánpótlásáért. Szerinte eddig a víz táji használata problémás volt, de azt gondolja, hogy sikerül újra hidratálniuk az országot az éppen az előadások előtt bejelentett vízmegtartási akciótervvel, akkor akármilyen klímaszcenárió mellett javítani tudnak a természet és a vizek állapotán, ami különböző szektoroknak segíthet a klímaalkalmazkodásban. Arra is utalt, hogy nem lehet minden vízigény kielégítésére törekedni, az alkalmazkodás azt is jelenti, hogy a vízigények oldalához is hozzá kell nyúlni, megvizsgálni, hogy megfelelően takarékosak-e a vízhasználatok.
Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója szerint nagyon keveset beszélünk arról, hogy az élőlényeknek egyedi és közösségi szinten is nagy szerepük van a vízgazdálkodásban, ezért érdemes rájuk figyelni. Nem kell most sem problémának látni, hogy a szárazodás miatt sok part menti vegetáció indult meg. Szerinte sokan hangoztatják, hogy szeretik a zöldet, aztán gyomlálás vagy takarítás címszóval simán kiirtanak egy nádast, és akkor is, ha egy területet be akarnak építeni.
Nyár óta rengetegen mászkálnak a Duna kiszáradt medrében is, és talán rá is csodálkoztak, hogy miért maradt benne egyáltalán víz, amikor csapadék szinte egyáltalán nem volt, és nagyjából ugyanez volt a helyzet a hegyvidéki területeken is. A válasz az, hogy több folyó alaphozamát felszín alatti vizek biztosítják, a Duna fővárosi szakaszán például karsztforrások is. A felszín alatti vízkészletek persze nemcsak a folyók hozamához járulnak hozzá, de ivóvizet is szolgáltatnak, felhasználják a turizmusban, gyógyászatban, az öntözésben és az iparban is. A képződésük viszont szoros kapcsolatban van a felszíni vizek beszivárgásával, és könnyen kikövetkeztethető, hogy baj van az utánpótlással.
Mádlné Szőnyi Judit, az ELTE Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék tanára azt mondta, hogy globálisan a felszín alatti vízkészlet csökkenése 68 százalékban felelős a szárazföldi készletfogyásért. A jövőkép sem túl biztató, Európa és benne a Kárpát-medence is a globálisan száradó megarégió része, amelyet jól tükröznek az aszálytérképek is és a vízkészleteket becslő műholdas rendszerek.
A kutató néhány okot bemutatott, hogy miért csökkennek a felszíni vízkészletek is, idézte Szilágyi József friss tanulmányát, ami szerint a Duna–Tisza közén a beszivárgás 130 mm-ről 14 mm-re esett vissza 1950 és 2024 között, de az egyre több burkolt terület is gátolja ezt, míg sok belvízelvezető csatorna a felszín alatti vizeket csapolja meg, és hatalmas mennyiség is tűnik el nem engedélyezett vízkivételekkel, például fúrt kutakkal.
Ez utóbbi téma aztán a panelbeszélgetésben is nagy hangsúlyt kapott.
„A Nyírségben tavaly fejeztünk be egy ötéves munkát. Az igazolt vízkivétel 52 millió köbméter volt, míg a műholdas becslések alapján a becsült illegális vízkivétel 58 millió köbméter” – mondta Szanyi János, a Szegedi Tudományegyetem geológiai tanszékének docense.
Szanyi szerint országos szinten is hasonló a helyzet, 1400-1500 millió köbmétert vehetnek ki éves szinten, de ebből körülbelül 600 millió nincs regisztrálva. „Hogy lehet úgy vízkészlet-gazdálkodnunk, hogy a kivett víz közel feléről csak áttételes információink vannak?” – tette fel a kérdést.
A vízkészlet-gazdálkodásban szerinte az is nehézség, hogy nagyon statikus, megvannak adva a köbméterek, de arra nincsenek tekintettel, hogy mennyi volt a betáplálás. Emiatt a rendszer nem is fenntartható. „A globálisnak tűnő vízválság nem egyszerűen vízhiány, hanem az aszályos és a csapadékos időszakok egyre nagyobb kilengései” – mondta.
Mádlné Szőnyi Judit azt mondta, hogy nagyon fontos a felszíni vízmegtartás, de szükség lenne egy tudományosan megalapozott elhatározásra, hogy hogyan osszák el a felszín alatti és felett visszatartott vízmennyiségeket. Ez regionálisan is nagyon eltérő lehet, ugyanakkor hatalmas kapacitásai vannak a felszín alatti tárolásnak, az Alföldön például 40 köbkilométernyi a névleges kapacitás. Ebből akár agrárterületek is vízhez juthatnak.
„Magyarország a feltételesen öntözhető régióban tartozik, a növények nagy részének nem szükséges az öntözés, de ez jelenleg megdőlni látszik. Látjuk azt is, hogy nem lehet minden szántóterületet öntözni, azt is, hogy növekszik az egy hektárra kijuttatott vízmennyiség, de azt is, hogy a jelenlegi klimatikus viszonyok mellett nemhogy nem jövedelmező, de nem is fenntartható a mezőgazdaság” – mondta Kiss-Elek Balázs osztályvezető, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium Tárcaközi Koordinációs Osztályról.
Kiss-Elek Balázs egy komplex programban látja a kivezető utat, ennek az egyik része a vízmegtartási program. Szerinte sok helyen szükség van a művelési ág váltására, amit nem ők döntötték el, hanem a klímaváltozás.
A Tudomány és Parlament 2026 – Víz Magyarországon: készletek, kockázatok, döntések című előadássorozat az MTA YouTube-csatornáján visszanézhető:
