A hosszú élet hívői és a spórolósok rácsavarodtak a fogyasztószerek mikroadagolására

A modern fogyasztószerek néhány év alatt meghódították a világot, és ma már emberek tízmilliói részesülnek belőlük. Mindeközben az is kiderült, hogy a GLP-1 (glükagonszerű peptid) agonisták csoportjába sorolt szerek használata a cukorbetegség kezelése és a fogyasztás mellett egy csomó más jótékony egészségi hatással is jár. Érthetően nagy is irántuk az érdeklődés, és az sem meglepetés, hogy kialakult a másodlagos piacuk és alternatív használati módozataik. Főként a közösségi média hatására terjed a mikrodózisok alkalmazása is. Az Egyesült Államokban komplett iparág épült már a mikroadagolás (microdosing) köré, fogyással foglalkozó nagy online patikák népszerűsítik, ahogy orvosi hátterű wellnessközpontokban is lehet találkozni a módszerrel, amely viszont kockázatokkal is járhat.
A GLP-1-es szerek elméletileg vénykötelesek, de több országban így is elég drágának számítanak. Egy másik negatív tapasztalat velük a főként az emésztőszervrendszert érintő mellékhatások jelentkezése. Sokáig ez volt a két fő ok, amiért a mikroadagolás terjedni kezdett. A kisebb adagokkal kevesebb vagy enyhébb mellékhatást tapasztaltak a használók, ha pedig egy adagot többfelé osztottak, pénzt tudtak spórolni. Ma már más is hajtja a mikrodózisok beadását. A legújabb őrület, hogy a GLP-1 szedésével nagyobb esély van a hosszú életre, amit azokra a kutatásokra alapoznak, amelyek szerint ezek a gyógyszerek csökkentik a szív- és érrendszeri kockázatokat, az oxidatív stresszt, néhány ráktípus, az ízületi gyulladás és az Alzheimer-kór kialakulásának rizikóját, és van olyan tanulmány, amely szerint a sejtöregedést is lassítják, így tényleg a longevity (hosszú élet) tudományának kulcsgyógyszerei lehetnek.
Vannak olyanok is, akik azért döntenek a mikrodózisok mellett, mert úgy érzik, hogy miután lefogytak a kívánt testtömegre, annak megtartásához már kevesebb hatóanyag is elég, vagy csak keveset akarnak fogyni. A mikroadagolásra váltást az izomvesztéstől való félelem is motiválhatja. Amikor valaki sokat fogy egy GLP-1-es szertől, akkor nemcsak zsírt veszít, hanem az izomzata is leépül valamennyire. Vannak, akik szerint olyan nagy arányban, mintha az éhhalál felé tartana az illető.
„A páciensek egy része nem biztos, hogy beszámol olyan jól megfogható mellékhatásokról, mint a reflux, a hasmenés, a puffadás vagy a székrekedés, de vannak, akik mondják, hogy a kezeléstől olyan, mintha elveszne az élvezet az életükben, kedvetlenné váltak. Azt tudjuk, hogy a GLP-1-szerek a központi idegrendszerre hatva az addikciót is képesek csökkenteni, valószínűleg ez a mechanizmus okozza ezt is” – mondta Tabák Ádám, a Semmelweis Egyetem belgyógyászati és onkológiai klinikájának kutatóprofesszora.
Tabák Ádám szerint is a költségminimalizálás a mikroadagolás egyik motivációja, a másik pedig a mellékhatások elkerülése, de itthon erre nem nagyon látott még példát. Az alkalmazási előírás szerint viszont a kezelőorvosok is beállítanak kisebb adagokat, ha azzal el tudják érni a célként meghatározott súlyt vagy vércukorszintet.
A GLP-1 szerekkel általános tapasztalat, hogy a szedésük abbahagyása után a legtöbben gyorsan visszaszedik a kilókat. Nagyjából az a jojóeffektus figyelhető meg, mint más diéták elhagyása után. A „food noise”, azaz az evéskényszer újra előjön a fogyasztószerekről való leállás után, az elért súlyt persze meg lehet őrizni, de nagy energiabefektetést igényel az egyéntől, hogy mennyit, mikor és mit ehet, és erre nem mindenki képes. Ez is olyan indok, amely valakit a microdosing felé terelhet.
A GLP-1-es szerek sokáig csak injekciós tollakban voltak elérhetők, de már tablettás változatokat is forgalmaznak, és ezek hamarosan az Európai Unió országaiban is legálisan elérhetővé válnak. Főként az Egyesült Államokban a hivatalosan jegyzékbe vett gyógyszerek mellett számtalan online kereskedő kínál olyan egyedileg összeállított gyógyszerkészítményt, amelynek az összetevői között ott van valamelyik GLP-1-es hatóanyag is.
De hogyan is néz ki GLP-1-es szerek mikroadagolása? Az egyik módszer, hogy a sztenderdnek számító vagy az orvosok által előírt mennyiségnél kevesebb hatóanyagot visz be valaki, a másik pedig az, hogy az adagon nem változtat, de ritkábban juttatja be a gyógyszert a szervezetébe. Az egyik népszerű szemaglutidos gyógyszernél például a heti 0,25 milligramm általában a kezdőadag. A két beadás közötti időt lehet például 10 napra is nyújtani, de a tollal – amely egy-egy kattanással jelzi az adagolást – is lehet kisebb adagot kimérni: míg a teljes adagot 74 kattanás jelzi, kilenc kattanás például csak 0,06 milligramm. De olyan módszerekről is tudnak, hogy valaki inzulinfecskendőkbe méri ki a kisebb adagokat, az egyedileg összeállított gyógyszerkészítményekbe pedig már eleve kevesebb hatóanyagot tesznek.
A fecskendős módszernél nagyobb esély van valamilyen külső szennyeződésre, de az is szinte garantálható, hogy a tollak 30-60 napos szavatossági ideje lejár, ha nagyon elaprózzák belőlük az adagolást. Az egyedileg összeállított gyógyszerkészítményeknél ráadásul még azzal a kockázattal is számolni kell, hogy nem minden esetben lehet tudni, hogy valójában mennyi hatóanyag van bennük, és egészségre ártalmas szennyeződéseket is tartalmazhatnak. Az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) már figyelmeztetést is adott ki, hogy ezek a készítmények gyomor-bél rendszeri tüneteket, kiszáradást, fejfájást és hasnyálmirigy-gyulladást is okozhatnak.
A GLP-1-es hatóanyagok hiába mentek át a legszigorúbb engedélyeztetési eljárásokon, az orvosok többsége nem ajánlja a mikrodózisos használatukat felügyelet nélkül. Az egyik ellenérv, hogy nincsenek olyan klinikai vizsgálatok, amelyek igazolnák a hatásosságukat kisebb adagokban, igaz, anekdotikus adatok léteznek arról, hogy működnek, és lehet velük fogyni.
A New York Timesnak nyilatkozó Mitch Biermann obezitológus azt mondta, hogy ő először pácienseitől hallotta azt, hogy nem hetente, hanem csak két- vagy háromhetente adják be maguknak a gyógyszert, de így is meg tudják tartani az elért súlyukat. Ezután a többi páciensének már ő ajánlotta, hogy másolják ezt a stratégiát, és nyomon is követte, hogy mi történik velük. Harminchat hét után azt tapasztalta, hogy legtöbbjük megtartotta a kívánt testtömeget, rendben voltak a vércukor- és a vérnyomásértékeik is, csak négy betege kezdett el visszahízni. Őket aztán vissza is állította a heti adagolásra. Biermann tereptanulmánya ugyanakkor nem nevezhető megdönthetetlen bizonyítéknak, mert csak 34 páciense volt, akiknek ráadásul nagyon hasonló volt a hátterük.
Klinikusok szerint a népességben vannak olyan genetikájú emberek, akiknél a fogyást tekintve működnek az ajánlottnál alacsonyabb dózisok is, és náluk orvosi felügyelet mellett folytatható is ilyen terápia, de az nem bizonyított, hogy széles körben alkalmazva is hatásos lenne. Az Economist becslése szerint minden hetedik amerikai GLP-1-használó mikroadagolást követ, és 55 százalékuk ezt a saját elhatározásából teszi, mindenféle orvosi kontroll nélkül.
Az Egyesült Államokban több elismert orvos is a mikrodózis mellett állt ki, de nemcsak miattuk, hanem egészségügyben utazó influenszerek miatt is sokan fordulnak a módszer felé. Néhány egészségügyi guru nemcsak cukorbetegeknek és túlsúlyosoknak ajánlja a GLP-1-szereket, hanem gyakorlatilag mindenkinek, általános egészségkarbantartó szerként, és többen a csökkentett adagolást is népszerűsítik. Az egyik ismert influenszer, Tyna Moore például azt is hirdette, hogy a mikrodózis alkalmazása a vérnyomás, az autoimmun betegségek és az agyköd kezelésére is kiválóan alkalmas. Moore ráadásul minderről online kurzusokat is tart, kétezer dollárért, amelyből kéthavi adag még azoknak is kijönne a gyógyszerből, akiknek semmiféle egészségbiztosításuk nincs.
„Lenyűgöz a mikrodózis-koncepció. Úgy vélem, hogy a cukorbetegség kezelésére szolgáló kezdőadag fele lehet a helyes út, ráadásul valószínűleg nincs szükség heti adagolásra. Elég lehet tíznaponta alkalmazni a szert, pusztán a vércukorszint szabályozása érdekében” – nyilatkozta a Fox Newsnak Terry Dubrow plasztikai sebész és tévés személyiség.
A mikrodozírozás népszerűsítéséért sokat tett az örök életért küzdő milliárdos, Bryan Johnson is. „Vannak bizonyos mellékhatásai. Például az általam szedett dózis két-három szívveréssel megemeli a nyugalmi pulzusomat – ami számomra jelentős dolog –, de az előnyei hatalmasak. A GLP-1-készítmények az első valódi élethossznövelő szerek. Lenyűgöző gyógyszerek. Egyszerűen nincs olyan szer, amely felvenné velük a versenyt a hatásosság terén” – mondta a Full Send podcastban. Szerinte még ő is profitál a GLP-1 jótékony, anyagcserét érintő hatásaiból, pedig ő aztán tényleg mindent megtesz az egészségéért.
Tabák Ádám szerint nehéz a gyógyszerek paramétereit egy jövőbeli egészségi állapothoz igazítani, így azt is merész kijelenteni, hogy most milyen hatásaik vannak különböző betegségekre vagy állapotokra. „A GLP-1 szerek leghamarabb a vércukorszintre hatnak, szinte azonnal, majd viszonylag rövid időn belül a súlycsökkentő hatásuk is észrevehető, gyorsan megszüntetik a food noise-t. A többi összefüggései viszont nem azonnal jelennek meg, például az alvási apnoéra, a szív- és érrendszeri problémákra, ízületi fájdalmakra viszont csak később hatnak, ezeket a gyógyszer használója nem tudja direktben követni” – mondta a Semmelweis kutatóprofesszora.
Abban több orvos egyetért, hogy a fogyásban tényleg működhet a mikrodozírozás, más alkalmazási területeken viszont jóval több a kétség. A Novo Nordisk két szemaglutidos gyógyszere például bizonyos betegcsoportoknál súlyos szív- és érrendszeri problémák kockázatának csökkentésére is engedélyezett, az egyiket pedig a veseelégtelenség kockázatának mérséklésére is lehet alkalmazni, de egyik gyógyszernél sem folytattak klinikai vizsgálatokat kisebb adagokra.
A piac két nagyágyúja, a Lilly és a Novo Nordisk is egyértelműen kiállt a mikroadagolás ellen – nyilván az üzleti érdekük is azt kívánja, hogy a termékeikből többet értékesíthessenek –, azzal érvelve, hogy a gyógyszerfelügyelet által jóváhagyott alkalmazási előírásokban nem szerepel a dózisok megosztása, és az automata injektorok is egyszeri használatra engedélyezettek. A Novo Nordisk szóvivője pedig még arra is felhívta a figyelmet, hogy a két különböző szemaglutidos termékük sem felcserélhető egymással, mert eltérő javallatok, adagolás és alkalmazási forma jellemzi őket.
Tabák Ádám azt mondta, hogy az első generációs gyógyszerek hamarosan már generikumként is elérhetők lesznek. Ezek még kevésbé voltak hatásos fogyasztószerek, mint az újabbak, de miután relatíve olcsón hozzáférhetővé válnak, a súlymegtartásban nagy szerepük lehet. A kutató szerint a fejlesztések most arra mutatnak, hogy a GLP-1-et egy másik receptorra ható anyaggal kombinálják, és ezzel extrém túlsúlyos embereknél akár 30 százalékkal is lehet csökkenteni a testsúlyt.