Budai kerületekben ötszörösére nőtt a vízfogyasztás a hőhullám alatt, míg a lakótelepeken alig változott

Nemrég Budapest is átvészelte a hőhullámot, ami jelentős vízfogyasztás-növekedést hozott magával, de a Fővárosi Vízművek szerint a Duna alacsony vízállása mellett is biztonságos a rendszer és az ivóvízellátás. A jövőben is hasonlóan szélsőséges helyzetek várhatók, de arra, hogy továbbra is megfelelően működjenek a vízi közművek, műszakilag is fel kell készülni, és az sem árt, ha a lakosság is tudatosabb vízfelhasználóvá válna.

A Fővárosi Vízművek körülbelül kétmillió ember fogyasztását szolgálja ki 847 ezer fogyasztási helyen, Budapest mellett 11 agglomerációs települést is ellát, és másik 12 településnek ivóvizet ad át. Évente több mint 172 millió köbméter ivóvizet termel a társaság, és több mint hatezer kilométer hosszú a víziközmű-hálózata, amit 150 évvel ezelőtt kezdtek el kiépíteni.

Budapest ivóvízellátását teljes egészében parti szűrésű kutak biztosítják, ilyenek vannak a Szentendrei-szigeten, a Margit-szigeten és a Csepel-szigeten. Ezekre a kutakra hatással van a Duna vízjárása, de eddig ez nem okozott különösebb problémákat. Ahogy Csörnyei Géza, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója felidézte, 2018-ban, amikor nyáron 50 centiméteres volt a Duna vízállása, majd ugyanabban az évben októberben 32 centiméter, akkor is folyamatos volt a vízszolgáltatás. Így a mostani július nem is volt még különösebben extrém. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a Duna vízhozama nem most hirtelen kezdett el csökkenni, már körülbelül negyven éve elkezdődött ez a folyamat, és azóta 20 százalékkal csökkent a vízhozam.

A Fővárosi Vízművek a hőségnapokon csúcsfogyasztást regisztrált, de területenként nagyon eltérő volt, hogy mennyivel növekedett meg az átlagos fogyasztás. A tömbházas, lakótelepi területeken csak néhány százalékos volt a különbség, de budai kerületekben voltak olyan részek, ahol az ötszörösére emelkedett a fogyasztás az átlagoshoz képest, ami összefüggést mutat az ingatlanok zöldfelületeivel is. A melegben nagyon sokféle lehet a vízfelhasználás, a kertek locsolásától kezdve a medencék töltésén át a betonfelületek hűtéséig bármi előfordulhatott. Az jól látszik, hogy a jelenlegi vízdíjak egyáltalán nem ösztönzik az embereket arra, hogy visszafogják a fogyasztásukat, és az is, hogy olyan célokra is ivóvizet használunk, amikre más minőségű víz is megfelelő.

Csörnyei Géza megemlítette, hogy míg egy köbméternyi palackos víz 40 ezer forint körül van, addig a csapvíz alig több mint 200 forint Budapesten. Ilyen ár mellett alternatív vízfelhasználások felé sem nagyon fognak fordulni az emberek, akinek van esetleg egy fúrott, ásott kútja, az nem fog bele több tízezer forintért szivattyút telepíteni.

A növekvő vízfelhasználás felé tolja a rendszert az is, hogy a vízmegtartás az egyén, az ingatlanok szintjén sem terjedt még el, továbbra is az az általános szemlélet, hogy minél gyorsabban folyjon el a csapadékvíz valami lukba, pedig ciszternában vagy magában a talajban is el lehetne tárolni, és akkor mindjárt kisebb lenne a locsolási igény. Ennek megváltoztatására már vannak fővárosi programok is, az önkormányzat és a csatornázási művek néhány kerületben biztosít nagy víztartó edényeket, de még van hova fejlődni.

Míg Nyugat-Európában vannak olyan nagyvárosok, ahol már csak úgy adnak ki lakóépületekre használatba vételi engedélyt, ha legalább 25 százalékos a víz-újrafelhasználás, addig itthon jószerivel ismeretlen a szürke víz fogalma, nagyon kevés helyen gondolkodnak olyan épületgépészet kiépítésében, ami ezt a víztakarékos módszert lehetővé tenné. Ha itthon is lenne hasonló szabályozás az új építésű lakásokra, akkor észrevehetően csökkenne a frissvíz-igény.

Abban a vízi közműves szakma és a civilek is régóta egyetértenek, hogy a jelenlegi vízdíjpolitika nem fenntartható.

Egyrészt nem motivál spórolásra egy stratégiailag is fontos természeti erőforrásnál, másrészt a vízdíjakból befolyó összegekből a műszaki rendszer sem üzemeltethető, pedig az elöregedett hálózatot még fel is kéne újítani. Erre már csak azért is szükség van, mert egyre többször számíthatunk szélsőséges hidrológiai és időjárási helyzetekre, amiket csak egy rugalmas, jól működő rendszer tud kiszolgálni, ami most van, az nem ilyen körülményekre lett méretezve. A vízi közművek kiépítése évtizedekre, akár száz évre is szól, ezért a tervezést és a kivitelezést már most meg kell kezdeni, hogy megmaradjon a rendszer ellenálló képessége. A víziközmű-rendszer most is rendkívül pazarlóan működik, a megtermelt ivóvíz 25 százaléka különböző hálózati hibák miatt egész egyszerűen elfolyik.

A vízdíjakról a nagypolitika dönt, nem a szakma, de ha a fogyasztóktól nem jön nagyobb bevétel, akkor már forrásokat kell biztosítani a rendszer karbantartásához és üzemeltetéséhez. A vízdíjpolitika elég változatos Európa országaiban, és vannak jó modellek, amik szociálisan is érzékenyek, és például nem büntetik a kistelepüléseket a nagyvárosokkal szemben, ahol a fajlagos költségek sokkal kisebbek.

Vannak motiváló eszközök is a tudatos vízfelhasználásra, Németországban például a lakóingatlanok a leburkolt négyzetméterük alapján fizetnek díjat, akinek több zöldfelülete van, kevesebbet fizet a vízért, mert azt a saját területén valamennyire betárolja.