Magyarországon nem becsüljük meg az ivóvizet, ami a víziközmű-hálózat szégyenteljes állapota miatt hatalmas mennyiségben folyik el a semmibe. Az ivóvíz nagy része erősen alulárazott, amit a kormány rezsicsökkentéshez való ragaszkodása is magyaráz – így a szolgáltatóknak még nehezebb kitermelniük a hálózatok felújításához és karbantartásához szükséges pénzt. Ha viszont nem jutnak forrásokhoz, még több ivóvízellátási probléma lesz, egyre szaporodó csőtörésekkel, vízhiányos időszakokkal számolhatunk.
„Még valamikor 2019-ben tűnt fel, hogy a városi Facebook-csoportokban sokszor panaszkodtak arra, hogy ilyen sárga, olyan barna vizem, nem tudom megfürdetni a gyerekemet, elszíneződtek a fehér ruhák a mosástól. Aztán örömmel láttam, hogy egy vecsési nő kiírta, hogy bevizsgáltatja a vizet. Végre, mondtam magamnak, nem csak egy panaszkodó lakos, hanem egy olyan, aki cselekedni akar. Miután Gyálon is láttuk ezt a problémát, a közösség nálunk is összeadta a pénzt vízvizsgálatra. Felvettük a kapcsolatot a helyi polgármesterrel, majd a vízszolgáltatóval, és rájöttünk, hogy nem helyspecifikus dologról van szó, hanem országos jelenségről. Több civil szervezet is dolgozott már ezen a témán, majd összekapcsolódva közösen gyúrtuk meg a Tiszta vizet a poharainkba kampányt. Ebben azt szedtük össze, mire is lenne szükség kormányzati intézkedés szintjén” – mondta Homoki Andrea, a Civil Kollégium Alapítványon belül működő Víz Koalíció közösségszervezője.
A Víz Koalíció már harmadik éve készít problématérképet és szakmai tanulmányt Kun Csaba vízépítő mérnök segítségével a hazai víziközmű-hálózatról. Az általuk összegyűjtött adatok olykor egészen valószerűtlennek és sokkolónak tűnnek, ezekkel próbálnak a kormányzatra nyomást gyakorolni, hogy erősebben avatkozzon be az ágazatba.
„Magas műszaki színvonalú, folyamatos víziközmű-szolgáltatás, alacsony szolgáltatási díj mellett” – foglalta össze a Víz Koalíció, mik a fogyasztók igényei egy ideális világban. A három feltételből jelenleg csak egy valósul meg maradéktalanul, ez pedig az alacsony szolgáltatási díj. És éppen emiatt találkozhatunk néhol barnás színű, kellemetlen szagú csapvízzel, vagy várunk napokig azért, hogy végre megint le tudjuk húzni a vécénket.
A Víz Koalíció sok változást nem tapasztalt az elmúlt három év adatgyűjtései alapján. A számok azt mutatják, hogy rengeteg a hálózati hiba, és hatalmas az elfolyó víz mennyisége. Amikor csőtörést kiáltunk, akkor is általában egy rendszerszintű probléma áll a háttérben. Meghibásodik a vízszállító vezeték vagy nyomáscsökkenés miatt nem folyik víz a csapból. Hogy ez milyen gyakran fordul elő, az csak részben jelzi vissza azt, hogy milyen állapotban vannak a vezetékszakaszok: a csőtörésekben közrejátszik a talaj, a talajvíz, az időjárás, a beépítés módja, de üzemeltetési hibák is okozhatják. Ezeknek a hibáknak egy része elkerülhetetlen, az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy milyen gyakorisággal jelentkeznek. 2022-ben egy kilométernyi vezetékszakaszra átlagosan 1,1 hiba jutott a szolgáltatók által átadott (nem teljes körű) adatok alapján, ami az előző két év trendjéhez is illeszkedik.
324 év alatt kicserélik
Egy vízvezetékcső elvileg 50-100 évig megbízhatóan működik, de kevés példa van arra, hogy ezt az élethosszt valóban ki is bírják hiba nélkül, mert a legtöbb helyen fokozott az igénybevétel. Egy apró lyukkal a falán, kisebb-nagyobb veszteségek árán még jó darabig funkcionál a cső, a folyamatos működés viszont így is veszélybe kerül, a javítás, csere csak ideig-óráig halasztható. Illetve, ahogy a magyar példa is mutatja, néha akár évtizedekig is.
Itthon túlsúlyban vannak azok a víziközmű-rendszerek, amelyekben 2022-ben egyetlen méter vezetéket sem újítottak fel, utánuk következik az a csoport, ahol 200–400 éves értéktartományban mehet végre a hálózat teljes felújítása, de a rendszerek tíz százalékában a mostani adatok alapján ötezer évet meghaladó felújítási ciklussal lehet számolni. A Víz Koalíció azt állítja, hogy a víziközmű-rendszereinknek csak a négy százaléka tartozik bele az elvárható, 1–100 éves kategóriába. Az összesített adatok alapján számolt országos átlag 324 év. 2020-ban az utóbbi csak 271 év volt.
A Víz Koalíció szerint egy gerincvezetéken jelentkező egy milliméter átmérőjű lyukon éves szinten körülbelül 500, egy három milliméteres lyuknál pedig 4200 köbméter szivárog el a környező talajba. Utóbbi mennyiségből egy négytagú család körülbelül 30 évig ellenne.
„A rossz hálózaton rengeteg víz elfolyik, évente 17 milliárd forint nemzetgazdasági kár keletkezik ebből az Állami Számvevőszék jelentése szerint. Az értékesítési veszteség 27 százalékos, vagyis a víz negyedét nem fizeti ki senki. Egy hálózat 50-100 évre van kalibrálva, nálunk pedig 324 éves a felújítási ütem” – mondta Homoki Andrea.
Adok százért nyolcvanat
Kurdi Viktor, a Magyar Víziközmű Szövetség (Mavíz) elnöke szerint is brutális annak a hálózatba betáplált ivóvíznek az aránya, ami elfolyik a rendszerből, vagy esetleg illegális rákötések miatt nem fizetnek érte. „Egy véges és fontos természeti erőforrásról beszélünk, de gazdasági szempontból is káros a jelenség. Olyan, mintha odamennénk egy bankautomatához, 100 ezer forintot kérünk tőle, a számlánkról le is von annyit, de csak 80 ezret ad ki” – mondta a Mavíz elnöke.
Európában több országban van 10 százalék alatt a hálózati veszteség, amit néhány magyarországi szolgáltató tud is hozni. Kurdi Viktor Sopront és Nyíregyházát említette jó példaként, de megjegyezte, hogy vannak olyan falvak, például Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ahol az 50 százalékot is eléri a veszteség.
A Víz Koalíció ennél durvább adatokról tud, a legmagasabb hazai hálózati veszteségi érték náluk 72,79 százalék, de ennél súlyosabb, hogy 61 víziközmű-rendszernél is magasabb 60 százaléknál. Az átlagos hálózati veszteség szerintük körülbelül 20 százalék itthon.
Kurdi szerint is egyértelmű a helyzet: az egész hálózat elöregedett, és rekonstrukcióra szorul. „Ennek a legfőbb oka, hogy az utóbbi évtizedekben nem fordítottunk akkora forrásokat a javításokra, amelyek a rendszer hosszú távú működését biztosították volna. Ez már a rezsicsökkentés előtti időszakban is így volt, aztán 2013-tól idén januárig változatlanok voltak a víz- és szennyvízdíjak, miközben az újraelőállítási költség megnövekedett, a források csökkentek. Most nagyjából kétszer akkora árbevételre lenne szüksége a szektornak, hogy elinduljon felfelé.”
A Víz Koalíció szerint a befagyasztott árak még az ivóvíz kitermelési költségét sem fedezték, így érthetően nem maradt pénz a javításokra, hálózatfejlesztésekre. Ezenkívül a vízszolgáltatók is növekvő rezsidíjakkal szembesültek, jelentősen megnövekedett az áram- és gázszámlájuk, és még közműadót is fizetnek.
Kurdi úgy látja, az ágazat minden érintettje tudatában van a problémáknak, és az Energiaügyi Minisztérium is egyre aktívabb a megoldás keresésében. Ennek egyik látványos jele a tavaly december 13-án kihirdetett rendelet, amely már különbséget tesz a lakossági és nem lakossági célú ivóvíz-felhasználás között. Utóbbinál magasabb díjakkal számolnak az eddigi egységes díjszabás helyett. „Ez az első olyan komoly döntés, amivel elrugaszkodhatunk a lejtő aljáról” – mondta a Mavíz elnöke.
Homoki Andrea szerint azért még lehetne finomítani a vízdíjak differenciálásában, mert most egy akkugyár ugyanabban a kategóriában szerepel, mint egy óvoda, egy iskola vagy egy kórház, miközben a vízfelhasználás mennyisége és céljai között is jelentős eltérések vannak. Azt is elhibázott lépésnek tartják a civilek, hogy egységes az árképzés az ország egész területén, pedig jelentős különbségek vannak a szolgáltatók között. Már az ivóvíz kitermelésének költségei sem ugyanazok, nem mindegy például, hogy karsztvízről vagy parti szűrésű kútról van szó. A hálózatok sajátosságait sem veszik figyelembe: egy sűrű csatlakozási hálózaton nagyobb a meghibásodások esélye is.
Ezermilliárdok kellenek
A becslések szerint 2-3 ezer milliárd forintnyi összegből lehetne a teljes magyarországi hálózatot felújítani. „Ha most egyszerre kapnánk meg ezt a pénzt, akkor sem lenne annyi kapacitásunk, hogy egy év alatt a teljes hálózatot felújítsuk. Tíz-tizenöt éves időtávban próbáljuk meghatározni, hogyan lehet ledolgozni a lemaradást, és csak ezután jöhet az előrelépés, az általános fejlesztés” – mondta Kurdi Viktor.
A víziközmű-ágazat forráshiányát részben az állam próbálja kipótolni: tavaly 150 milliárdot, idén 80 milliárd forint támogatást pumpál a rendszerbe, hogy folytonos és biztonságos legyen a szolgáltatás, de az ígéretek szerint hamarosan felújításokra is kapnak pénzt a szolgáltatók. A költségvetésüket persze a magasabb vízdíj is növelhetné.
„Az politikai kérdés, hogy az indokolt költségeket csak és kizárólag díjakból kell fedezni, vagy költségvetési forrásokat is be kell vonni” – mondta Kurdi Viktor.
Olcsó az ivóvíz?
„Iszonyúan alacsony a víz ára, gyakorlatilag még a kitermelését sem fedezi. Ma 6-7 köbméter vízért 2100 forintot fizetünk, ennyiből mosogatunk, fürdünk, főzünk, iszunk. Ha megnézzük, ugyanazért a pénzért a boltban tíz másfél literes vizet tudunk venni” – mondta Homoki Andrea, és Kurdi is hasonlóan közelítette meg a kérdést.
„Mindig felmerül, hogy drága-e a víz. Érdemes erről egy gondolatkört tenni. Alapvető emberi jog, hogy minden ember hozzájusson napi szinten az ivóvizéhez és az alap higiéniáját biztosító vízhez. Ez összesen körülbelül 10 liter/fő/nap. De mi nemcsak erre használjuk, hanem kádban fürdünk, autót mosunk, főzünk, kertet locsolunk. Ezekkel együtt körülbelül 100 liter fő/nap az átlagos lakossági vízfelhasználás. Tekinthetjük úgy is, hogy ez a plusz 90 liter már szolgáltatásnak minősül. Ha egy köbméter víz 300 forintba kerül, akkor naponta 30 forintot fizetünk a vízfelhasználásunkért, havonta tehát körülbelül ezer forintot. Ennél még két gombóc fagyi is többe kerül. Ha egymás mellé tesszük az élvezeti, és a használati, szükségbeli értéket, akkor azért kijelenthetjük, hogy az ivóvíz-szolgáltatás átlagos értéke elbírna magasabb víz- és csatornadíjakat” – összegzett Kurdi Viktor, aki szerint az elmúlt évek aszályai is át kell hogy alakítsák társadalom vízhez való viszonyát. Újra kell gondolni a kerti kutak és a csapadékvíz szerepét, és annyi vizet kell megőrizni, amennyit csak lehet.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal korábban készített új vízdíj-kalkulációt, de hogy az mekkora összeg volt, nem tudni, mert a kormány titkosította a vízdíjjavaslatot. Könnyen elképzelhető, hogy azért tette ezt, mert túl magasnak látta a politikai kockázatát az emelésnek – hiszen a rezsicsökkentés az egyik fő kampányüzenete.
Homoki azt mondta, a víziközmű-ágazat és a kormányzat is nagyon hasonló problémákat azonosított, mint ők, de voltak zsákutcába futott projektjeik. „Hogy mit kéne kicserélni, hogyan nézzen ki egy gördülő fejlesztési terv, ahhoz országos kockázatelemzésre lenne szükség. Egy egységes, a szolgáltatók adataiból létrejövő, integrált adatbázis el is készült, öt év alatt ötmilliárd forintot költöttek rá, de eddig ezt nem használták. Mi ezt is pazarlásnak gondoljuk.”
Nyáron sem rosszabb, mint máskor
Kurdi úgy érzékeli, hogy a nyári kánikulában nagyobb publicitást kapnak a csőtörések, vízszolgáltatási hibák, mert felértékelődik a friss víz szerepe, de egyébként a rendszer nem üzemel rosszabbul, mint máskor. Ilyenkor több a panasz a zavaros, sötét, esetenként bűzös csapvízre is.
„A víztisztítás nagyon jól működik. Ezek többnyire optikai problémák, másodlagos szennyezésből erednek, és valóban nem szolgálják a csapvíz brandjét. Az elöregedett hálózatban sok ideig tartózkodó víz leszedi a csövek falára lerakódó üledéket, biofilmet. Ezek akkor is lejönnek, ha öblítések, tisztítások zajlanak a hálózaton, vagy egy csőtörés miatt kiszakaszolt részen megfordul a folyásirány” – mondta Kurdi Viktor, és megjegyezte, hogy a magyarországi ivóvizek nagyon jó minőségűek, büszkék lehetünk a mélységi, a karszt- és parti szűrésű vizekre is.
A vízhiányos időszakok szinte száz százalékban kapacitásbeli problémákból erednek a szakemberek szerint. Ilyesmi főként ott jellemző, ahol megváltoztak a területi egység vízigényei, például a tömeges kiköltözések miatt a budapesti agglomeráció településein. Mindezt fokozhatja, ha a lakosság növekedésével egy időben egy nagyobb vízigényű ipari létesítmény vagy gyár is megjelenik a települési hálózaton.
A víziközmű-ágazat műszaki megújulását az is hátráltatja, hogy szakemberek is hiányoznak a rendszerből. „A villanyszerelőtől a hidrogeológusig vannak hiányterületek. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a rezsicsökkentés a vízművek átlagos bérszínvonalára is negatív hatással volt: a gáz- vagy áramszektorétól 30-40 százalékkal elmarad a víziközmű-ágazatban dolgozók átlagbére” – mondta Kurdi Viktor. A Víz Koalíció is azt tapasztalta, hogy a szektorban elöregedett a korfa, a következő tíz évben még nagyon sokan el fognak menni nyugdíjba, és egyelőre nem látszik az igazi utánpótlás.
A víziközmű-szolgáltatók többségét az utóbbi években államosították, lehet érvelni is az egységesített rendszer mellett, de a Víz Koalíció adatai azt mutatták, hogy az önkormányzatok általában jobb gazdák, az állami tulajdonú szolgáltatóknál nagyobb az évi fajlagos hibaszám, és minden mutatószámban rosszabbul teljesít az állami szolgáltatói terület
