Házasságtörés és brutális leszámolások a tavacskákban
Arra, hogy kiszárad egy erecske vagy eltűnik egy félszobányi dagonyázóhely, mondjuk a Pilisben, sokan hajlamosak legyinteni: nem nagy veszteség. Pedig ezek a kis vízterek egyrészt páratlan összetettségű élővilággal rendelkeznek, másrészt azoknak a nagy folyamoknak is alapjaik, hajszálereik, amelyekre civilizációk épültek, és a mai életünk is elképzelhetetlen nélkülük. Az Ezerarcú víz – Hegyvidéki vízgyűjtő című filmjében Kriska György biológus ezekre az összefüggésekre mutat rá.
A csapadékszegény évek lenyomata legkönnyebben az alföldi területeken érhető tetten, kiszáradt csatornák és elszáradt kukoricatáblák maradnak jól észrevehető mementóként, de egyre nagyobb bajban vannak az elvileg csapadékosabb területek is. Ma már több hegyvidékünkön száradnak ki erdőterületek, és egymás után tűnnek el patakok is, vagy válnak időszakos vízfolyássá.
Kriska György, a Pilis, a Börzsöny és az Aggteleki-karszt hegyvidéki élővizeit vagy esetenként azok hűlt helyeit pásztázza filmjében. Csapadékosabb években a hegyek között, ahol megfelelő vízzáró réteg van, rengeteg kisebb-nagyobb víztér alakul ki, amelyek hozzájárulnak a talajvíz magasabb szinten tartásához. Ez a talajban lévő víz a lombfakadás után jelenti a fák vízutánpótlását, és végső soron hozzájárul a jó erdei mikroklíma megteremtéséhez és az életközösségek működéséhez.
A kutató-filmes szokásához híven alámerül, és közvetlen közelről mutatja meg, hogy a sokszor mozdulatlan víztükör alatt milyen élénk élet folyik, amely nem mentes a brutális leszámolásoktól sem. Fura nevű és gyakran sci-fik inváziós űrlényeit idéző makrogerinctelenek, kandicsrákok, csigapiócák, víztaposó poloskák, füles planáriák és a különböző lakócsöveket építő tegzesek és álkérészek vadásznak, vagy éppen menekülnek predátorok elől. Az élőhelyeik viszont sérülékenyek, ha megváltozik az áramlás, vagy kiszedik egy patakból az oda bedőlt fákat, máris borul minden.
A megfogyatkozó csapadék miatt a Pilis tavacskái összezsugorodtak, ami például az erdei és gyepi békák szaporodását is megnehezíti. Ahogy a film is rámutat, az ebihalak vesztőhelyévé, ökológiai csapdává válhat egy lekicsinyített, búvóhelyekben szegény víztér, ha megjelenik egy olyan ragadozó, mint a csíkbogár. A békák párosodása eleve terhelt tud lenni, egy kis területen tömegverekedés alakul ki közöttük, ami nőstények pusztulásával járhat, de a hímek amúgy is osztják a pofonokat, nem kevés gyilkos és házasságtörő is akad közöttük. Mi pedig a filmnek köszönhetően tanúvá válhatunk ezeknél a tetteknél.
A régen nem látott havazás és hótakaró most némi reményt adhat, hogy a hegyvidéki területeken is relatív vízbőség legyen, de ezt a vízkincset meg is kell őrizni. Azért pedig az ember tehet sokat, hogy ez a víz villámárvízként ne fusson le a talaját vesztett hegyoldalakon vagy ne mesterséges medrekbe terelve rövidítse meg az ökológiai rendszereket. Az Ezerarcú víz erre is figyelmeztet minket.
Kriska György, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az ELTE Természettudományi Karának Biológia Intézetének docense és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója a kutatásai mellett mindig nagy figyelmet szentelt a tudomány népszerűsítésének könnyed hangvételű filmjeiben. Korábban a Telexen is írtunk a vízi rovarok ökológiai csapdáit bemutató Poláros világ című filmjéről, és lapunkban volt két filmjének online premierje is, a Szendőfi Balázzsal közösen jegyzett Megsebzett táj – Észak-Pest természeti értékei, veszteségei és A fény sötét oldala – kérészmentők akcióban című filmjeit is megnézhették olvasóink.
