Egy üvegfalból halálos tömegpusztító fegyver lehet

A Nobel-díj paródiájaként született IgNobellel az elsőre értelmetlennek tűnő, felesleges tudományos kutatásokat szokták díjazni, de ahogy azt két magyar kutató példája is mutatja, ezek a tanulmányok nem feltétlenül jelentenek zsákutcát, és hülye passzióként sem tekinthetünk rájuk. Kriska György és Horváth Gábor a citrom-Nobel-díjat arra a kutatásukra kapták, amelyben azt vizsgálták, hogy a temetőkben miért vonzzák jobban a fekete sírkövek a szitakötőket. Elsőre valóban bizarrnak és súlytalannak tűnhet a téma, de ez a szál is egy súlyosabb probléma értelmezéséhez vezetett. A két tudós rámutatott arra, hogy súlyos ökológiai következményekkel jár az, hogy lépten-nyomon ökológiai csapdákba ejtünk vízi rovarokat. Kutatási eredményeiket a most debütáló Poláros világ című természetfilmben a laikusok számára is kézzelfoghatóvá teszik.

Az alapprobléma az, hogy a minket körülvevő világot vizuálisan nem ugyanúgy érzékelik a különböző élőlények. Az emberi szem számára a visszavert fény egyik tulajdonsága, a polarizáció szinte érzékelhetetlen, számos állatfajnak viszont létfontosságú információkat hordoz, például ennek alapján tájékozódik.

A környezet folyton változik, de az ember ebbe még durván bele is nyúl, ezzel nehezebb életfeltételeket teremtünk számos élőlénynek. A kutatók azt állítják, optikai környezetünket is átalakítottuk, hamis és halálos vizuális jeleket hoztunk létre, és a poláros fénytükröződésekkel tömegpusztító fegyvereket gyártottunk. Sokan nem is tudják, hogy egy aszfaltcsík, egy modern épület üvegfelülete vagy éppen egy fekete sírkő csapdaként képes viselkedni, és akár milliónyi gerinctelen pusztulását tudja okozni egyetlen nap alatt.

Kriska György, az ELTE Biológiai Intézet egyetemi docense azt mondta egy podcastban, hogy az a jelenség régóta ismert volt, hogy kérészek a szaporodási időszakban az aszfaltra szálltak le a víz helyett, de a kutatók többnyire fals magyarázatokat adtak erre. Ma már tudják, hogy az aszfalt vízszerű hatását az általa visszavert fény polarizációja adja, ez téveszti meg a vízi rovarokat, de ugyanez a magyarázat arra is, amikor vízimadarak pakuratavakra (a kőolaj-finomítás egyik köztes terméke) szállnak le.

Kriska kutatótársa, Horváth Gábor, az ELTE TTK Biológiai Fizika Tanszék egyetemi tanára, az optika felől közelített, ő egy olyan képalkotó technikát fejlesztett ki, amellyel az emberi szem számára is felfoghatóvá tette a polarizációt. A végeredmény nagyjából olyan, mintha egy hőkamera képét néznénk. A technika segítségével a kutatócsoportjuk már több esettanulmányt készített, és a poláros fényszennyezés fogalmát is be tudták vezetni.

Horváth a beszélgetésben pont egy pakurató példáján mutatta be, hogy egy optikai csapda hogyan tud egy egész táplálékláncon végzetessé válni. Először a megtévedt vízi rovarok gyülekeztek a felszínén, majd megjelentek a rovarevő madarak, később a ragadozók és dögevők, és mind belepusztultak a tóba.

A filmben a két kutató aztán a polarizációs átverések több gyakorlati példáját is átveszi. Olykor mintha csak egy mesét néznék, a dramaturgia szerint legalábbis, szinte egymásba értek a kísérletek, az egyikben feladott labdát egy másikban könyörtelenül lecsapják, mintha a kutatói pályán egyetlen göröngy sem lenne. Egy ismeretterjesztő filmtől persze talán idegen lenne a realistább megközelítés, és hát emellett roppant szórakoztató, amikor Kriska alámerül a patakokban, és pajzánkodó bolharákokkal vagy partiarcként viselkedő kérészlárvákkal vezet be minket a vízi mikrovilágba.

A kutatási téma olykor házhoz jön: Kriska felidézte, hogy egy egyetemi értekezleten egyszer csak arra lett figyelmes, hogy molyszerű lények ezrei repülnek a hatodik emeleti tárgyalójuk üvegfalára. Később tegzesként azonosította a rovarokat, amelyek a szaporodásukhoz szükséges vízfelületnek nézték az üvegfelületet, éppen a polarizáció miatt.

A vízi rovarokat műanyag fóliák, aszfalt és akár egy napelem vagy egy autó fényezése is képes átverni, és megbűvölve ragaszkodnak ezekhez a felületekhez, ha egyszer rátalálnak. Ezután ösztöneiknek engedelmeskedve megpróbálják lerakni a petéiket, amelyek persze sosem kelnek ki, így veszélyeztetve az állományt. A kutatók megfigyelték azt is, hogy kérészek a vízfolyásokat követve repülnek, de ha például egy híd keresztezi az útjukat, akkor lestoppolnak, és képtelenek néhány méternyi távolságot is legyőzni, hogy újra felvegyék a fonalat. A híd így igazából a faj vesztőhelyévé válik. Nagy rajzások esetén pedig akár bokáig érnek a tetemek milliói, ahogy azt a tahi híd példáján is láthattuk.

A napelemek is képesek vízhatást kelteni, de a kísérletek során az is kiderült, hogy csak azok, amelyeken nincsen vékony rácsozat. A rácshatás evolúciós trükként is működik, a zebrák például a vérszívó böglyöket tartják így távol maguktól, ez a magyarázat a csíkosságukra.

Kriskáék az optikaicsapda-jelenséget kihasználva bögölyguillotine-t is szerkesztettek, sőt zebracsíkos ruházatot is terveztek lovakra. Ilyen védőfelszerelést, egy színben már eddig is alkalmaztak, de ez a minta nemcsak mechanikai, hanem optikai védelmet is ad. A polarizált fényre bukó böglyök szarvasmarha-állományokban is nagy kárt tudnak tenni. A vérszívás közben betegségeket terjeszt, csúnya sebeket ejt, vagy egyszerűen olyan félelemben tartja a jószágot, hogy az sosem hagyja el az árnyékot, nem megy ki a napra legelni.

Kriska György azt mondta, hogy az általuk felfedezettek mulatságos sztoriknak is tűnhetnek, de ha ezek összegződnek, akkor már egy, az egész földre kiterjedő csapdarendszert láthatunk. Ez persze nem olyan, amit csak a rovarok érzékelnek, hiszen a szemünk láttára épül egyre több aszfaltút, a városépítészetben egyre jobban dominálnak az üvegfelületek.

Lehetne pesszimista a film végkicsengése, hogy mindent tönkreteszünk magunk körül, de a kutatók nemcsak rögzítenek, hanem afféle ezermesterként pofonegyszerű megoldásokat is kínálnak. Legyen ez akár egy lámpa ellen beüzemelt másik lámpa, vagy egy éjszakai kenus, lámpás túra a Dunán, hogy a fényekkel a folyó víz felett tartsák a dunavirágokat, hogy véletlenül se máshol rakják le a petéiket. Az efféle elhivatottságot látva, alighanem jóval kevesebben mernék őket megmosolyogni a citrom-Nobel-díjuk miatt.