Olcsótelefonos márkának született, mára az egyik legnagyobb kínai gyártó. Megnéztük, hogyan csinálja

A kínai mobilgyártókat manapság senkinek nem kell bemutatni. A Xiaomi évek óta szorongatja az Apple-t és a Samsungot, nemcsak globálisan, hanem a magyar piacon is, de hivatalosan elérhetők nálunk az Oppo, vagy a Kínában rendkívül népszerű Vivo telefonjai is. Sokáig ez volt a helyzet a kínai piacon taroló Huaweijel is, ami népszerű is volt nálunk, amíg az első Trump-kormány tiltólistára nem rakta, ellehetetlenítve ezzel a legkorszerűbb hardvertől és a Google szolgáltatásaitól is. Ez Kínán kívül meg is pecsételte a Huawei sorsát, de a gyártónak maradt egy trükk a tarsolyában.

Ez volt az eredetileg a Huawei olcsóbb telefonjainak létrehozott almárka, a Honor, amit 2020-ban eladtak, így azóta különálló entitásként létezik, és a szankciók sem vonatkoznak rá.

A Honor telefonjai így a jól megszokott Google-ökoszisztémával és a legújabb Snapdragon csipekkel érkeznek, és az elmúlt évek tapasztalatai alapján az erős versenyben is kifejezetten jók. A gyártó Magyarországon is szépen jön fel, idén májusban már 10 százalékos piaci részesedésnél járt. Mi pedig a kínai Sencsenig mentünk, hogy megnézzük, hogyan teszteli és gyártja a cég a telefonjait, és hova jutott el azóta, hogy 2020-ban levált a Huaweiről.

Huawei nélkül mit érek én

Mielőtt bármi másról beszélnénk, pár mondatot muszáj szentelni annak, hogy sokak szerint a Honor és a Huawei annyira mégsem vált szét, mint ahogy mondják, mert ez még mindig elő szokott kerülni időnként. Ennek alapja az, hogy a Honor öt éve egy Shenzhen Zhixin nevű céghez, azaz lényegében a sencseni önkormányzathoz került, egy 2019-ben megjelent egy tanulmány pedig felvetette, hogy az elméletileg az alkalmazottak tulajdonában lévő Huaweinek technikailag szintén a kínai állam a tulajdonosa – azaz a szétválás ellenére egy ponton összefutnak a szálak.

A Huawei akkor és azóta is tagadta, hogy állami tulajdonban lenne, és pár éve egy hosszú (kínai) elemzés is megjelent arról, hogy a tanulmány téves következtetésekre jutott, de hogy mi az igazság, az kérdés. A mobilfanatikusok egy része továbbra is úgy gondolja, hogy a Honor csak egy átmatricázott Huawei, amivel meg lehet kerülni a szankciókat, míg a cégtől azóta távozott vezérigazgató, Csao Ming (George Zhao Ming) tavaly azt mondta, mostanra már teljesen külön cég. És ezt az alapján el is lehet hinni, hogy a Huawei például a kamerában stabilan veri őket, és bár a Honor nagyon teper a hajtogatós szegmensben, a duplán hajtogatós telefont is a Huawei csinálta meg a Mate XT-vel. Ezt a gyakorlatilag tabletté alakítható telefont a sencseni reptéren élőben is láttam, és tényleg lenyűgöző, szóval úgy sem lenne értelme direkt a kínai piacra korlátozni, hogy ott sokkal népszerűbbek a hajtogatós telefonok, mint nálunk.

Na de ennyi elég is volt a Huaweiből, térjünk át a Honorra, ami egész sok mindent mutogatott meg nekünk – egészen pontosan a sencseni gyárát és laborját, valamint az ott nemrég megnyitott márkaboltját, illetve a kicsit más fókuszú hsziani laborját is. Sencsen gyakorlatilag a kínai Szilícium-völgy, az összes nagy kínai gyártónak itt van a központja, legmenőbb gyára és legfejlettebb laborja, és az itteni látogatás alapján ezek között alapjaiban nem sok különbség van. Olyannyira, hogy kis túlzással akár idemásolhatnám, amit a Vivo ottani gyáráról írtunk tavaly, mert a folyamatok nagy része ugyanaz.

Persze ez valószínűleg minden telefongyártóra igaz, nem csak a kínaiakra, és az alapján, amit elmondtak nekünk, azért így is van, ami megkülönbözteti a Honort a versenytársaktól. Azt például nagyon igyekeztek hangsúlyozni, hogy szerintük náluk a legjobb a minőség-ellenőrzés, meg hogy az egész gyártási és ellátási lánc végigkövethető, és azt is állították, hogy a teszteléstől a gyártásig az egész folyamat a sencseni gyárukban a leghatékonyabb. És az is elhangzott, hogy náluk van a legnagyobb arányú automatizálás, ami merész, de mint kiderült, hihető állítás.

Vágd a földhöz újra, Sam!

De először kezdjük a hasonlóságokkal, amikből a sencseni tesztelői laborban volt a legtöbb! A képlet itt is az, hogy a telefonokat a Katalinka, szállj el! nyomdokaiba lépve a legkülönfélébb kínzásoknak teszik ki: farmerzsebben hajlítgatják, extrém hidegben és melegben tartják, több ezerszer beledugdossák a töltőkábelt, a hajtogatós telefonokat gépekkel hajtogatják, igazából minden megtörténik, amit csak el lehet képzelni. Ezek nagy részét, mondjuk, csak videón láttuk, vagy még úgy sem, de azt szerencsére

élőben is megnézhettük, ahogy egy gép sorozatosan egy méterről egy kőlaphoz vágott egy telefont változatos szögekből.

Nálunk is többször láthatta ezt az a fickó, aki a gép előtt ült egy széken, és minden becsapódás után megvizsgálta a telefont, hogy baja esett-e, aztán visszarakta a tálcára, ahonnan a gép felvette, hogy megint földhöz vághassa. Igen, erre külön ember van. Az is kiderült, hogy a sencseni laborban van egy nagy adatközpont is, ami a számítógépes szimulációkat hajtja, erről a látogatást vezető mérnök elmondta, hogy már a tervezési fázisban is használják, aztán párhuzamosan a hagyományos teszteléssel, és igazából egyes esetekre lebontva nézik meg, hogy melyik a hatékonyabb megoldás. Persze vannak olyan extrém körülmények is, amiket csak így lehet megnézni.

Ezek után kifejezetten érdekes volt látni a hsziani labort, ami jóval kevésbé volt automatizálva, és sokkal inkább épített a klasszikusabb munkafolyamatra, ahol emberek ülnek egy számítógép előtt, és ott elemezgetik a különféle mérések eredményeit. Itt nem is csak telefonok voltak, tableteket és laptopokat is láttunk szép számmal, az egyik szobában egy teljes polcnyi laptopon futott a 3DMark nevű teljesítménymérő program, miközben egy laptopot kábeldugdosással kínzott egy másik gép. A háttérben pedig egy robotkar írogatott kínai írásjeleket egy tabletre. De volt süketszoba, rádiójeleket blokkoló szoba (mondjuk, ez Sencsenben is), meg egy olyan is, ahol a manapság minden telefonból kihagyhatatlan mesterségesintelligencia-asszisztenst tesztelték.

Ez úgy nézett ki, hogy egy sínekre rögzített próbababafejet mozgattak összevissza egy rögzített telefon előtt, és azt vizsgálták, hogy a telefonba épített, YOYO nevű MI-asszisztens meghallja-e az aktiváló szavakat. Itt amúgy a falakra pakolt panelekkel a szoba akusztikájával is lehetett játszani, és még beszélgetést meg egyéb zajokat is be tudtak rakni, hogy garantálják, hogy minden szituációban meghallja a telefon, ha beszélünk hozzá. A süketszobában amúgy kiderült, hogy a Kínában a Honor minden létező eszközébe bekerülő YOYO magyarul is tud, és vannak olyan pletykák, hogy Kínán kívül is elérhető lehet majd. De erről hivatalosan természetesen nem volt szó.

A robotok elveszik a munkát

A legérdekesebb viszont nem ez volt, hanem a sencseni gyár, ahol egy durván 200 méteres gyártósoron azt követhettük végig, hogy hogyan pakolják össze a Honor legújabb telefonját, a Magic8-at. Ez jelen állás szerint hozzánk egyáltalán nem fog jönni, de ettől még érdekes volt végignézni a gyártási folyamatot, pláne mert tényleg majdnem a nulláról jutott el oda a telefon, hogy befóliázott dobozban legördüljön a gyártósorról. Azért csak majdnem, mert a rendszercsip már rajta volt az alaplapon, amikor megérkezett, de innentől minden menet közben került rá, többnyire a gépek mellé befűzött szalagokról.

Lefotózni természetesen ezt sem tudtuk, mert a gyárban és a laborokban nem fotózgathat csak úgy akárki, szóval higgyék el nekem, hogy nagyon menőn nézett ki az egész. Pláne mert menet közben egy csomó gépbe be is lehetett látni, szóval nagyjából az is követhető volt, hogy éppen hol tart a folyamat.

És akkor itt jön az, amiért el tudom hinni a Honornak, hogy élen járnak az automatizálásban: az egész soron alig voltak emberek, majdnem mindent specializált gépek végeztek, még az olyan feladatokra is külön delegáltak egyet, mint az iPhone kameragombját elég erősen idéző MI-gomb nyomkodása. Vannak részek, ahol elengedhetetlen az emberi input, ilyen volt

• az aksi behelyezése, állítólag azért, mert itt extrán fontos, hogy semmilyen apró törmelék ne legyen ott, ami később károsíthatná az egységet; illetve
• a kameralencséket is kézzel pakolták rá a telefonra.

Ezeken kívül is volt még pár hely, ahol ott ültek az emberi munkások, de minden ilyen állomás után volt egy gép, ami extrán ellenőrizte az ő munkájukat is. A magas fokú gépesítés a minőség szempontjából is fontos a Honor szerint, példaként azt hozták, hogy egy gép mindig pontosan ugyanúgy fog felragasztani egy alkatrészt, míg az emberek eredendően eltérő módszerekkel dolgoznak, és még a saját ragasztásuk sem lesz kétszer ugyanolyan. Egy Magic8 legyártásához állítólag csak 22 emberre van szükség – ez nagyságrendekkel kevesebb, mint amennyi egy iPadhez kell –, és a látogatást vezető mérnök szerint lejjebb is tudnának menni, csak nem akarnak.

A mérnök szerint ez amúgy inkább hozzáállásbeli különbségekből fakad, az Apple az olcsó kínai munkaerő miatt viszi Kínába a gyártást, míg a Honor a saját, hazai gyárába fektet be, így hosszú távon megéri a költséges robotizálás. A sencseni gyárban átlagosan 28,5 másodpercenként készül el egy telefon, ami sokkal több, mint a Vivo által tavaly bedobott 11, de ha hinni lehet a Honornak, a lehető legjobb minőség kompenzálhatja ezt a különbséget. Egy hagyományos készüléket mindennel együtt 4 nap legyártani, egy ennél bonyolultabb, hajtogatós telefonhoz pedig 5-6 nap kell, hogy elkészüljön.

Nagyobb aksik, fiatalos oprendszerek

A gyár- és laborlátogatások között arra is volt lehetőségünk, hogy kérdezgessük kicsit a Honor mérnökeit. Ezekből az etapokból néha egész érdekes infók estek ki, például arra is kaptunk hivatalos magyarázatot, hogy miért érkezik hozzánk jóval kisebb aksival a nálunk jövő év elején megjelenő Magic8 Pro.

A Honor a többi kínai gyártóhoz hasonlóan nagyon jó az aksikban és a gyorstöltésben, a nagy számok bemondását pedig évek óta segítik azzal, hogy szilícium-szén akkukat használnak, amik nagyobb kapacitást tudnak, mint a hagyományos lítiumionos aksik, de ugyanolyan vékonyak. Emiatt lehet az, hogy hatalmas aksikkal szerelik a telefonjaikat, a Honor 400 Pro például 6000 milliamperórás egységet kapott, a Magic8 Pro esetében pedig egy 7200 milliamperórásról van szó. Ezek viszont csak a kínai számok, Európában előbbi 5300-asra cserélődött, utóbbinál pedig 6270-esre.

Na, erre most a Honor azt mondta, hogy nem tudnak mit tenni, az európai szabályozás szerint egy akkumulátorcella legfeljebb 5000 milliamperórás lehet, szóval így másmilyen aksikkal, kétcellás megoldásokkal kell megoldaniuk a dolgot. Arra, hogy miért nem tesznek bele két 5000 milliamperórás cellát, lényegében azt mondták, hogy a legkorszerűbb aksikkal ez a maximum, amit tudnak.

Azt, hogy ez hány százalékban bullshitelés, lehetetlen megmondani, de az biztos, hogy a szilícium-szén aksiknál tényleg érdemes a legújabb technológiát választani, mert nem kockázatmentes a használatuk. Mint mondták, ők is látják, hogy bőven van még hova fejleszteni, jelenleg azon dolgoznak, hogy még hatékonyabbak legyenek, mert a felhasználók szerintük mindig hosszabb üzemidőt akarnak, ők pedig ehhez akarnak felnőni. Az ilyen aksik legnagyobb problémája, a szilícium megdagadása ellen pedig több megoldással küzdenek, például úgy is, hogy saját csipet fejlesztettek a töltési folyamat pontosabb irányítására, a hőmérséklettől a beérkező áramig.

A másik érdekesség a Honor új operációs rendszere, a Magic OS 10 kapcsán merült fel, amit a kameragombhoz hasonlóan ránézésre szintén az Apple-től vettek kölcsön. Az egyik prezentációban rengeteget beszéltek arról, hogy mennyire fiatalos ez az egész, és milyen fontos a fiatalok visszajelzése, hogy aztán egy külföldi újságírótól megkapják a kérdést, hogy oké, de miért néz ki teljesen úgy, mint az iOS 26. Erre az a válasz érkezett, hogy Kínában nagyon népszerű az iPhone, az emberek szeretik a kezelőfelületét is, ezért logikus, hogy tőlük tanuljanak (ezt amúgy minden kínai márka csinálja). De közben olyan ismert dizájnerekkel is együttműködnek, mint Jimmy Choo, és igyekeznek megtalálni a saját dizájnnyelvüket – mondták.

Erre pedig hosszú távon szükségük is lesz, mert hiába nyomja a Honor is nagyon a mesterséges intelligenciát, az évek óta feleslegesen erős telefonok korában tényleg a szoftver a király, és Kínán kívül tutira nem elég lekoppintani az iPhone-t. Az alapján viszont, ahova az elmúlt öt évben eljutott a gyártó, lehet abban bízni, hogy ebben is tudnak majd javulni.

(Munkatársunk a Honor meghívására és költségén vett részt a gyárlátogatáson. A cégnek ugyanakkor a cikk tartalmába semmilyen beleszólása nem volt.)