Az a város, ami a természettel szemben határozza meg magát, halálra van ítélve

Létrejöttükkor a városok alapvetően a természettel szemben pozicionálták magukat, és a vidék, a falvak képviselték a természetközeliséget. Ennek azonban az elmúlt évtizedekben változnia kellett, a klímaváltozás fokozódásával pedig rájöttünk, hogy a természetközeli megoldások nélkül nem élhet túl egy város. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy mára annyira gyorsan változnak a körülmények, hogy az sem elég, ha a jelenlegi problémákra koncentrálunk, előre kell dolgoznunk, ha nem szeretnénk brutális hőszigeteket, katasztrofális vízgazdálkodást és energiaellátási problémákat – nagyjából így foglalhatók össze az Élhető Települések Országos Szövetségének IV. Fenntartható Városok Konferenciáján elhangzott szakértői beszélgetések.

„Bő száz évvel ezelőtt fákat is alig lehetett látni a belvárosi képeken, egy-egy kijelölt liget volt arra, hogy jelképezze a természeti jelenlétet – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a konferencia megnyitóján. – A második világháború után ez megváltozott, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a városi lét nem nélkülözheti a természetet. Az 1970-es évektől kezdődően pedig egyértelműen megjelenik a természeti és a városi lét összekapcsolása. Az a város, ami a természettel szemben határozza meg magát, halálra van ítélve” – tette hozzá.

Méreteiből ítélve itthon Budapesten jelenik meg a legmarkánsabban, hogy miért is kell a nagyobb városok klímaváltozás okozta, egyre súlyosabb gondjaival foglalkozni. Azzal, hogy a főváros milyen nehézségekkel küszködik a klímaváltozás miatt, már mi is többször foglalkoztunk: megnéztük például, hogy mennyivel magasabb a hőmérséklet nyáron a betonos placcokon, mint a fás-füves részeken, mennyire nehéz egészségesen életben tartani mind a régi, mind az új fákat, hány extra halálesettel jár a hőszigetjelenség a városban, és milyen nehéz gazdálkodni a vízkészletünkkel.

„Minden második magyar valamilyen formában Budapesthez, annak mindennapi életéhez kötődik. Ma már Budapest nemcsak a város közigazgatási határai között éli az életét, hanem a Velencei-tóig vagy a Balaton keleti medencéjéig kiterjedve jelenik meg. Az élhetőség nem fogalmazható meg egyetlen városban, hanem várostérségben kell gondolkodni” – mondta a miniszter.

A konferencia nagyobb szakmai része alapvetően két téma köré fonódott, amelyek a városok fenntarthatósági problémájának gyökerét adják: a hőhullámok és a vízgazdálkodás. Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere azt mondta: a belső városrészekben a globális felmelegedés és a hőhullámok olyan problémákat okoznak, amiket csak extra energiával és költséggel lehet kezelni.

Az nem elég, ha muskátlit rakunk a villanyoszlopra

„A legnagyobb probléma a burkolt felületek mértéke – mondta. – A zöldítés csak érdemi zöldítés lehet, a körút mentén a dézsás fák pedig nem azok. Az sem megoldás, hogy kirakunk muskátlikat a villanyoszlopokra, mert ezeknek a környezetre gyakorolt hatása káros, öntözni, karbantartani kell őket.”

A vízmegtartással kapcsolatban azt mondta: Budapesten a fő probléma az, hogy a városvezetés és a közműcégek, illetve az Országgyűlés döntéshozói előnyben részesítik a közműveket a zöldítéssel és a vízmegtartással szemben. „Küzdeni kell, hogy fákat lehessen ültetni a Margit körúton. Ezeken a szabályokon változtatni kell.” Lehetséges megoldásként említette például azt, hogy ha közműcsere van a városban, akkor a csöveket ne a potenciálisan zöldterületként felhasználható helyszínek alá rakják, hanem aszfalt, akár az út alá, így megfelelően lehet zöldíteni a fennmaradó területeket.

Pintér László, a CEU Környezettudományi és Környezetpolitikai Tanszékének tudományos főmunkatársa a hőszigetekkel foglalkozó panelbeszélgetésen azt mondta: szerinte a hőhatás és a vízkezelés a legnagyobb problémájuk a városoknak, és ezek megoldásához szükség van a stratégiai előretekintés képességére.

„Ha pusztán a jelenlegi kockázatokhoz próbálunk alkalmazkodni, az nem elég, mert mire a képességeket kifejlesztenénk, a rendszer továbbmozdul. 15 év múlva a kockázatok nagyobbak lesznek”

– mondta, hozzátéve, hogy még a bizonytalansági tényezők mellett is szükség van előretekintő képességre, látni kell, hogy hol lesz a rendszer, és ahhoz alakítani az alkalmazkodási stratégiákat.

„A városok eredeti tervezése nem arra lett felkészítve, amilyen klímaváltozási hatások most érik – mondta Erdei Balázs, a Green Urbanics alapítója és az ELTE zöldinnovációs szakértője. – Változó célpontra lövünk, és a struktúrák 100-150 éves adatokra támaszkodnak, amik már nem aktuálisak, és már most sem tudjuk őket kezelni.” Ugyanezt erősítette meg Beleznay Éva várostervező és építész is: „Csak követjük a folyamatokat, egy lépéssel mögöttük kullogunk, sokszor olyan megoldásokkal próbálunk 21. századi problémákat megoldani, amik a 19–20. században voltak jók.”

Magyarország kétharmadának az elmúlt években drámaian megváltoztak az éghajlati viszonyai: a mérsékelten meleg száraz zónából meleg szárazzá változott, ezért egyre inkább fontos, hogy a vízmegtartással és a hőmérséklet-változással valóban foglalkozzunk. Kolossa József, a HuGBC vezető szakmai tanácsadója szerint ugyanakkor arra is érdemes odafigyelni, hogy ne mindent bonyolult innovációval akarjunk megoldani. „Nagyon sok táján a világnak nagyon egyszerű dolgokkal lehozták a meccset, de hajlamosak vagyunk túlbonyolítani a megoldások üzemeltethetőségét” – mondta.

Hegedűs Gábor, a GARDEN Mérnökiroda Kft. ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás felgyorsult, és amíg száz év alatt a meglévő növényzet tud adaptálódni a megváltozott klímához, egy év alatt erre képtelen. „Óriási veszélyben vannak a növényeink, és nem tudni, hogy melyik társulások bírják ezt, és melyek fognak eltűnni Magyarországról” – mondta. Azt is hozzátette: az újabb kutatások kezdik bebizonyítani, hogy a növények társas lények, nem szeretnek egyedül élni, ezért társulást kell létrehozni nekik. A cél az, hogy a növények minden szintjét próbálják beépíteni a zöldfelületbe, így majd jobban nőnek, nagyobb lesz az asszimiláló felületük, és így a párologtatás és a hűtés is a városokban.

Sőt, a szakértők szerint a talajokat is békén kellene hagyni, amennyire csak lehet: Erdei Balázs azt mondta, hogy kutatások szerint ha hagynánk a világon jelenleg degradálódott talajokat regenerálódni, az a kibocsátott üvegházhatású gázok 30 százalékának megfogását tenné lehetővé. Ezzel szemben a városi talajok nagyon egészségtelenek, és nem ritka, hogy a zöldberuházásokat magukra hagyják, így lesz a zöld fűsávból nagyon hamar kiégett, száraz talaj.

Többen kiemelték, hogy a városokban található elképesztő mennyiségű burkoltság is nagy probléma, mert ezek a hőhullámokhoz is hozzájárulnak, és a vízgazdálkodást is nehezítik. „Volt egy kutatás, ami a belső-terézvárosi területek átszellőzését vizsgálta. A 14-15 méteres épületmagassággal és a belváros sugaras-gyűrűs szerkezetével azok az átszellőzési lehetőségek, amelyek enyhíteni tudnák a felmelegedést, nem jönnek létre. Mindig valamilyen épületsor megfogja a szellőzést” – mondta Beleznay Éva. Ha csak megnyitnánk a kapukat, és a belső udvarokon keresztül mozogna a levegő, már 4-5 fokkal csökkenne a belváros hőmérséklete.

Az épülő gyárak is betesznek a vízelvezetésnek

Ami a vízgazdálkodást illeti, az a szemléletformálás, ami például a szemeteléssel kapcsolatban lezajlott az elmúlt 10-15 évben, a vízzel kapcsolatban nem történt meg. Egyelőre nem evidens, hogy ne pazaroljunk, és ott fogjuk meg a vizet, ahol tudjuk. „Most kezdődik el a szemléletváltás, és 10-20-30 év múlva fog beérni, ráadásul a problémát az átlagos városlakó nem látja, a lakosság minimálisan észleli a problémákat” – mondta Dózsa Péter, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség csapadékvíz-gazdálkodási munkacsoportjának vezetője. A szakértők szerint itt is az a helyzet, mint a hőmérséklet-emelkedésnél: a korábbi trendek, amikből régen a számításokat végezték, nem biztos, hogy a jövőben is működni fognak.

Szó volt az ivóvíz minőségéről is, Vargha Márta, a Víz és Egészség Jegyzőkönyv európai elnöke azt mondta: ma tisztább ugyan az ivóvíz, mint pár évtizeddel ezelőtt, de a lakosság percepciója az ivóvíz minőségéről romlik, és nő a panaszok száma. „Ha az objektív adatokat nézzük, ilyen mértékig ezt nem tudjuk megerősíteni, nem kevésbé biztonságos a víz, az öregedő hálózatok miatt viszont igaz, hogy esztétikai problémák egyre gyakrabban jelentkezhetnek az épületek belső hálózatában és a vízgazdálkodásnál is” – mondta.

Buzás Kálmán, a BME Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékének címzetes egyetemi tanára megjegyezte, hogy minél kisebb egy adott település, annál nagyobb a problémás ivóvíz kockázata: a nagyobb kapacitásra tervezett, de kihasználatlan rendszerekben ugyanis hosszabb ideig kering a víz, ha nem használják ki a teljes kapacitást, miközben a minősége romlik, és ennek lehet következménye az is, hogy a hálózatban és a tározóterekben megindul a biológiai élet, és megjelennek például kis rózsaszín kukacok. „Az egész vízrendszer nem nagyon hatékony, komoly fejlesztésre szorulna” – tette hozzá. Vargha Márta azt mondta: az ivóvízellátó rendszereink óriási veszteséggel dolgoznak, vannak olyan rendszerek, ahol az ivóvíz 50-60 százaléka elfolyik a talajba.

Sokat beszéltek a szakértők a csapadékvíz elvezetéséről és megtartásáról is. A talajba való beszivárgás nagyon alacsony a nagyobb csapadékok idején, amik ezen az éghajlaton nyáron jellemzőek, és ezek olyan intenzitással hozzák felszínre a vizet, hogy a beszivárogtatás sebessége nagyon kicsi. „Vagy megnöveljük a beszivárgás időtartamát, például azzal, hogy tároljuk a vizet a felszínen, vagy pedig el fog folyni, ahogy egyébként burkolatlan felületekről is elfolyik – mondta Buzás Kálmán. – Az egyébként ingyenes csapadékvíz 30-40 százalékát észszerű költségek és korlátok mellett vissza lehet tartani, de ennél többet nagyon nem, mert nincs rá tér a felszínen a városban.”

A szakértők azt is megjegyezték, hogy romlanak a tendenciák, és gyakoribbá válnak a nagy intenzitású csapadékok. Éves viszonylatban ugyan nem változik sokat a csapadékmennyiség, de a szélsőségek előfordulási valószínűsége igen, és ez is rontja a helyben tartható víz mennyiségét.

Dózsa Péter megemlítette, hogy sok gyár épül most Magyarországon, ezek építéséhez szintén hatalmas területeket burkolunk le zöldfelületekből és mezőgazdasági területekből. „Ez a víz megint elfolyik valahova, a talajvíz szintje csökken, és meg fog jelenni máshol. Ez olyan probléma, amivel régóta küzdenek. A kérdés egyébként nem az, hogy lesz-e vizünk, hanem az, hogy mikor nem lesz, mert egyszer biztos eljutunk ide. Először talán úgy, hogy nem lesz olyan szép zöld a fű, aztán nem fürdünk és iszunk akkor és annyit, amennyit szeretnénk” – mondta.

„Paradigmaváltás kell minden szereplő számára – mondta Vargha Márta. – Ez a kockázatalapú megközelítés megalapozása lenne. A vízgazdálkodásban is létezik megelőzés, vízbiztonsági tervezés, ami egyre kiterjedtebben meg is jelenik.” Jancsó Béla, az MMK Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozatának elnöke azt mondta: minden településnek kötelező egy vízkárelhárítási terv, de felmérés közben találkozott olyannal, hogy a terv különböző településeknél ugyanaz volt, csak a településnevet változtatták meg a tetején.