Két elveszett hegyi várost találtak régészek a Selyemúton

2024. október 24. – 04:00

Másolás

Vágólapra másolva

Üzbegisztán hegyvidékein régészek lézeres távérzékelési technológia segítségével azonosítottak két elveszett várost, amik a Selyemútként ismert kereskedelmi útvonal mellett találhatók, írja a Reuters. A városok a Kr. u. 6. és 11. század között élték virágkorukat, a nagyobbik a fémfeldolgozás központja volt, a másikon korai iszlám hatások látszanak.

A megerősített hegyvidéki városok egymástól nagyjából öt kilométerre, körülbelül 2000-2200 méter tengerszint feletti magasságban helyezkednek el. A Selyemút hegyvidéki szakaszairól ismert legnagyobb települések közé tartoznak. A Selyemút egy olyan terjedelmes és fontos kereskedelmi útvonal volt, ami összekötötte Európát és a Közel-Keletet Kelet-Ázsiával.

„Ezek a városok korábban teljesen ismeretlenek voltak. Történelmi forrásokkal dolgozunk, hogy megtaláljuk a megfelelő, potenciálisan feltáratlan helyeket” – mondta Michael Frachetti, a Saint Louis-i Washington Egyetem régésze, a Nature folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A kettő közül a nagyobbik város, Tugunbulak körülbelül 120 hektáron terült el, lakossága pedig több tízezerre tehető – mondták a kutatók. Korának egyik legnagyobb városa volt a közép-ázsiai régióban, és még a 110 kilométerre lévő híres kereskedelmi központtal, Szamarkanddal is vetekedett. Nagyjából 550 és 1000 között létezhetett.

A másik város, Tashbulak kiterjedése csak egytizede volt szomszédjának, lakossága talán több ezerre volt tehető, a kutatók szerint 730-750 és 1030-1050 között virágzott.

A kora középkori időkben alapított, a mai Üzbegisztán délkeleti részén fekvő városokat végül elhagyták, és feledésbe is merültek, mígnem a régészek rábukkantak létezésük első közvetlen bizonyítékaira. Drónalapú LiDAR szkennelést alkalmaztak a helyszínek méretarányainak és elrendezésének feltérképezésére. Számos építményt, teret, erődítményt, utat, lakóházat és más városi elemet találtak a technológia segítségével a területen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!