Klímaváltozás: Európa nem okosan tette le a fegyvert, és előtte még lábon is lőtte magát kicsit

Érdemes bízni a technológiai fejlődésben, de azt sem szabad elfelejteni, hogy hiába húzzuk vissza a fejlett világban az energiafelhasználásunkat, a fejlődő országoktól nem lehet elvárni, hogy felzárkózzanak a mi szintünkre. A klímavédelemre kell költeni, de okosabban, mint ahogyan Európa csinálja, és az is biztosnak látszik, hogy a 2050-re vállalt klímacélok tarthatatlanok. A Brain Baron Beck Zsófia, a BCG ügyvezető igazgatója és partnere, illetve Karakas Ádám, a BCG partnere vitatkozott arról, hogy elbuktuk-e már a klímaváltozás elleni küzdelmet, vagy van remény arra, hogy mérsékeljük a katasztrofális változásokat.

„Alábecsüljük, hogy a technológia milyen gyorsan változik” – mondta Karakas Ádám, aki a vitában az optimista álláspontot képviselte. Felhozta, hogy az Egyesült Királyság tíz év alatt vezette ki a szenet annak ellenére, hogy ez az ország volt az ipari forradalom mozgatórugója. A szigetországban szeptember 30-án zárják be az utolsó szénerőművet. „10 év alatt egy komplett iparágat lehet megváltoztatni” – tette hozzá.

Csakhogy arra is érdemes odafigyelni, hogy a fejlett országok megújuló forradalma ugyan jól hangzik, de nem oldja meg a világ egyre növekvő energiaigényét – még akkor sem, ha a globális északon visszafogjuk a felhasználást. „De mihez képest nő a megújuló? 1800-ban volt mondjuk 5000 terawattóra energiaigénye a világnak, 1930 körül lett 20 ezer, ma 170 ezer terawattóra. Az Egyesült Államokban az egy főre jutó éves energiaigénye 230 gigajoule, ez Európában 130, Kínában pedig 115. A harmadik világban pedig folyamatosan nő az energiafelhasználás, Fekete-Afikában 10 gigajoule alatt van. Nem gondolhatjuk komolyan, hogy mindenki megáll, ahol van, és nem engedjük őket több energiához jutni” – mondta Beck Zsófia.

Azt is említette, hogy az országok 35 százalékának, a nagy ipari vállalatok mindössze 20 százalékának van klímavállalása 2050-re, a jelenlegi zöld technológiák 55 százaléka lehet jövedelmező, és finanszírozás 50 százalékukra van. És hiába hangzik például jól az, hogy Kínában egyre több a megújuló, és egyre több klímabarát technológiát gyártanak, ha a gyártáshoz magához szénerőművekből érkezik az energia.

„Van értelme a klímacéloknak, de a 2050-es célok nem fognak teljesülni időben” – tette hozzá. Kiemelte, hogy a világ kibocsátásának 70 százaléka a nagyvállalatok számlájára írható: a Saudi Aramco olajvállalat kibocsátása például évente 15 millió emberének felel meg.

Karakas Ádám szerint azonban a kibocsátások 60 százaléka fogyasztói szinten dől el, így mi is tehetünk azért, hogy a klímacélok gyorsabban teljesüljenek. Beck Zsófia szerint a fogyasztók gyakorolhatnak nyomást a vállalatokra, amik gyorsan reagálnak is, ha kollektív az a nyomás – csakhogy nincs egységes társadalom, Indiában például folyamatosan megy fel az energiafelhasználás, és nem várható el tőlük, hogy megálljanak, ne fejlődjenek, így nem sokat ér, ha mi visszafogjuk a fogyasztásunkat egy kicsit. Ráadásul sok olyan technológiára megy el pénzügyi támogatás, aminek a felhasználása még messze van, például a hidrogénrendszerekre – szerinte sokkal több értelme lenne azokat a technológiákat támogatni, amik már bizonyították, hogy most tudnak működni.

Beck Zsófia szerint a megújulók kapacitásfaktora nagyon alacsony, Németországban a napelemeké például 11 százalékos, és atomenergia nélkül elképzelhetetlen, hogy elérjük a klímacéljainkat, mert szükség van olyan erőművekre, amik az egész nap dolgozó szén- és gázerőműveket váltják fel. Az atomenergiával kapcsolatban gyakran felmerül, hogy a veszélyes hulladékok kezelése nem megoldott. „Van egy kedves barátom, aki atommérnök, és ő magyarázta nekem, hogy a veszélyes hulladék nem azért veszélyes, mert gondot okoz, hanem az ember veszélyes rá, ha azt piszkálja. Az emberektől kell alapvetően megvédeni a veszélyes hulladékot, ami az atomerőművekben keletkezik. De ez a hulladék létezik, a problémát egyébként is meg kell oldanunk, de egyébként a naperőművekből és a szélerőművekből is fognak keletkezni hulladékok, ezekkel is foglalkozni kell” – mondta Beck Zsófia.

Karakas Ádám szerint Európa most kényszerhelyzetben van, és kénytelen finanszírozni a zöld átállást, hiszen évek vesznek el a késlekedéssel. Globálisan a zöld átállás 4 ezer milliárd dollárjába kerül az emberiségnek évente, de ha nem teszünk most valamit, a klímaváltozás kárainak helyreállítása és az új helyzethez való alkalmazkodás sokkal többe, megközelítőleg 14 milliárd dollárba fog kerülni évente – így tényleg kényszerhelyzetben van a kontinens is. Karakas Ádám felhívta a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás kárait mi fizetjük meg, erre jó példa a nemrég pusztító európai árvíz is.

Beck Zsófia szerint azonban Európa „nem a legészszerűbben csinálja az átállást”, jelenleg 158 százalékos az eltérés az európai és az amerikai áramárak között, és sürgősen át kell gondolni a legenergiaigényesebb iparágak jövőjét, például a cementgyártást. „Ha megnézzük, hogy mennyi természeti katasztrófa jön, és milyen sűrűséggel, nem tehetjük meg előbb-utóbb, hogy nem teszünk semmit. Az már más kérdés, hogy mikor jutunk el idáig, de ebben nagyon sok a politika – Európa viszont nem okosan tette le a fegyvert, azt gondolom, de letette, és előtte még lábon is lőtte magát kicsit” – mondta.