Az egyik nagy riválisa állítólag felvásárolná az Intelt

2024. szeptember 23. – 11:44

Másolás

Vágólapra másolva

Őrületes pletyka röppent fel pénteken a techvilágban, miután gyors egymásutánban a Wall Street Journal és a New York Times is megírta, hogy a világ egyik legnagyobb csipgyártója, a főleg a mobilos rendszercsipekről ismert Qualcomm megkereste a pécés szegmensben legendás Intelt egy potenciális felvásárlás ötletével. Hivatalos ajánlat még nincs, és ha lenne, akkor is rengeteg akadályt kéne még elhárítani, de az, hogy egyáltalán felmerült, sokat elmond az Intel jelenlegi helyzetéről – írja a Verge.

Ha a Qualcomm valóban ajánlatot tenne az Intelnek, az két okból is durva fejlemény lenne. Egyrészt, mert az Intelért még úgy is sokat kellene fizetni, hogy a cég részvényei az elmúlt évben 40 százalékot vesztettek az értékükből, hiszen az összértékük jelenlegi árfolyamon még mindig 93 milliárd dollár – a Qualcomm ugyanebben az időszakban 55 százalékos növekedést produkált, és 169 millárd dollárra taksálják–, a vételáron túl pedig az is fontos kérdés, hogy

a szabályozó szervek egyáltalán engedélyeznék-e az üzletet, amely alighanem alapjaiban forgatná fel a mikrocsipek piacát.

A Qualcomm ugyan idén a mesterséges intelligenciára fogadó, az új gépeire még külön MI-gombot is rakó Microsofttal karöltve beszállt a pécés csipgyártásba, elsősorban még mindig a mobilos Snapdragon rendszercsipek miatt lehet ismerni. Ha viszont sikerülne felvásárolnia a sokéves mélyponton tengődő, több átstrukturáláson és elbocsátási hullámon átesett, a legnagyobb erejének számító saját csipgyártását is kiszervezni készülő Intelt, azzal új távlatokat nyithatna meg maga előtt. És talán az Intel előtt is, amely az utóbbi években sorra halmozta a hibákat.

A gémereknél sokáig egyeduralkodó gyártó csúcsprocesszorai rendre instabilak voltak, a mesterséges intelligenciába a szegmenst ledomináló Nvidiával ellentétben nem tudtak érdemben beszállni és hiába sikerülte elsőgenerációs termékhez képest egész jól a videokártyáik, sikert ezekkel sem tudtak elérni. A legnagyobb rivális AMD eközben meglovagolta az MI-forradalmat, az elmúlt évtizedben majdnem minden konzolt az ő processzoraik hajtottak, és mára a legfelső kategórián kívül minden pécés szegmensben jobbat tudnak ajánlani az Intelnél. Ja, és a videokártyáikkal is egyre közelebb zárkóznak az Nvidiához, sőt, nyers erőben sokszor le is hagyják őket.

Az értesüléseket egyelőre a Qualcomm és az Intel sem kommentálta. Ha érkezne hivatalos ajánlat, azt valószínűleg jóval nagyobb érdeklődés övezné annál is, mikor a Microsoft majdnem két év után végül felvásárolhatta az Activision Blizzardot. Az illetékes szervek meggyőzése itt is rengeteg energiát és időt vett igénybe, az Intel esetében pedig alighanem még ennél is nehezebb dolga lenne a Qualcommnak, a cég tervezési és gyártási tevékenységének nemzetbiztonsági vonzatai is vannak, és egyébként is, az amerikai techipar egyik sarokkövéről van szó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!