Már az Nvidia a világ legértékesebb cége
2024. június 18. – 23:25
Az Nvidia lett a világ legértékesebb vállalata, miután a piaci értéke kedden a Microsoftét is meghaladta. A cég szárnyalásának fő oka, hogy a csipjei jelentik a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésének hardveres motorját, így a termékeire olyan nagy a kereslet, hogy nem győzi gyártókapacitással – írja a Reuters.
Az Nvidia részvényárfolyama 3,5 százalékkal emelkedett kedden, ezzel elérte a 135,6 dolláros szintet, amivel a cég piaci értéke 3,336 ezermilliárd dollárra nőt. Eközben a Microsoft részvényeinek árfolyama 0,2 százalékot esett, a cég értéke pedig 3,325 ezermilliárdon állt, így helyet cseréltek az Nvidiával a legértékesebb cégek listájának élén. Az Nvidia egyébként alig néhány napja hagyta le az Apple-t, amely 1,3 százalékos árfolyamesés után 3,278 ezermilliárdos értékkel áll a harmadik helyen. Az Nvidia részvényárfolyama idén eddig 173 százalékot emelkedett, szemben a Microsoft-részvényes jóval szerényebb, 19 százalékos drágulásával.
Az Nvidia közel nyolcvanszázalékos részesedéssel uralja az MI-csipek piacát, így az mesterséges intelligencia elmúlt években látott ugrásszerű fejlődésével és térnyerésével párhuzamosan a cég is szárnyal. A cég vezetői májusban azt mondták, hogy a márciusban bemutatott és a világ legerősebb MI-csipjének tartott Blackwell iránti kereslet még jövőre is bőven meg fogja haladni a kínálatot.