750 kilométer egy feltöltéssel: megjelent a győri motorral szerelt Audi A6 és S6 e-tron

2024. július 31. – 20:12

750 kilométer egy feltöltéssel: megjelent a győri motorral szerelt Audi A6 és S6 e-tron
Az új Audi A6 Avant e-tron (balra), az Audi A6 Sportback e-tron (középen) és a Audi S6 Sportback e-tron (jobbra)

Másolás

Vágólapra másolva

Bár az SUV-láz a középkategóriában is érezteti hatását, a Mercedeshez és a BMW-hez hasonlóan az Audi sem mond le hagyományos felépítésű modelljéről. A szerdán bemutatott új A6, illetve a sportos S6 egyelőre kizárólag elektromos hajtással, e-tron utónévvel, kombiként (Avant) és ötajtós (Sportback) kivitelben kerül a kínálatba, a belső égésű motorral szerelt jelenlegi A6-okat pedig átnevezték A7-re.

Az új közepes méretű Audikat nemcsak masszív, az akkumulátorpakk köré épített karosszériájukról könnyű felismerni, de az elöl felárért mátrix LED-fényszóróval, valamint az elöl és hátul hátul pedig OLED-rendszerű menetfénnyel felszerelt, rendkívül lapos lámpáikról is. A fényszórók a forgalmi helyzetnek megfelelő, változó vetítési képet produkálnak, a menetfények pedig akár figyelmeztető jelzéseket is képesek megjeleníteni, technológiájuk az iparág jelenlegi csúcsát jelenti.

A két feltöltés közt akár több mint 750 kilométer megtételére alkalmas, egymotoros A6 e-tron ugyanarra a PPE (Premium Platform Electric) épül, mint a korábban bemutatott Q6 e-tron szabadidő-autó, a motorját pedig szintén a győri Audi-üzemben gyártják. A nagyobb hatótávolsághoz szükséges 94,9 kilowattóra nettó kapacitású lítiumion-akkumulátor cellasűrűsége harmadával nagyobb a hasonló akkupakkokénál, de később piacra dobnak majd egy 79 kilowattórás verziót is.

Összesen 12 modulból és 180 prizmacellából áll az újfajta akkumulátor nagyobb változata, és mindkét verzió akár 270 kilowatt teljesítménnyel tölthető. Az ehhez szükséges töltőpont segítségével 10 perc alatt 310 kilométer megtételéhez elegendő energiát képes felvenni az Audi, illetve 21 perc alatt pumpálható 10-ről 80 százalékos töltöttségi szintre. A töltést akár az otthoni hálózatról is meg lehet oldani, később pedig elérhetővé teszik a 22 kilowattos DC-töltési lehetőséget is.

Az Audi A6 Sportback e-tron belterébe három OLED kijelző került, amelyek közül a jobb oldali az utas kényelmét és szórakozását szolgálja – Fotó: Audi
Az Audi A6 Sportback e-tron belterébe három OLED kijelző került, amelyek közül a jobb oldali az utas kényelmét és szórakozását szolgálja – Fotó: Audi

Némi meglepetést jelenthet, hogy az új Audiból nem készül lépcsőshátú kivitel, az Avant 0,24-es légellenállási együtthatója is jobb, mint számos szabadidő-autóé, a Sportback 0,21-es értéke viszont egyenesen a márka eddigi legáramvonalasabb közúti modelljévé teszi az új típust. Mindkét karosszériaváltozatból kínálnak egymotoros, 367 lóerős, hátsókerékhajtású verziót, az S6-ba viszont előre és hátra is kerül egy-egy villanymotor, amelyek összteljesítménye 503 lóerő lesz, és lassításkor akár 200 kilowatt teljesítményű visszatáplálásra is képes.

Az új Audi A6 és S6 e-tron világító márkajelzéssel is rendelhető – Fotó: Audi
Az új Audi A6 és S6 e-tron világító márkajelzéssel is rendelhető – Fotó: Audi

Az erősebbik, kétmotoros Audival álló helyzetből 3,9, a szerényebbel pedig 5,4 másodperc alatt lehet a 100 km/óra sebességre gyorsítani, az autók végsebessége pedig 240 és 210 km/óra. Az S6 teljesítménye a rajtprogram használatakor, átmenetileg 551 lóerőre növelhető. Később az eddig nyolchengeres benzinmotorral hajtott RS6 utódja is megjelenik majd, és az is tisztán elektromos hajtású lesz, de teljesítményéről egyelőre nem adtak ki információt.

Az A6 e-tront alapesetben acélrugós, hagyományos futóművel szállítják, az S6-hoz viszont légrugós rendszer jár, amely négyféle magasságon tudja tartani a karosszériát. Ezek közül az egyik 20 milliméterrel süllyeszti le a karosszériát az alaphelyzethez képest, hogy a testes villanyautó menet közben, nagyobb sebességnél takarékosabban bánjon az energiával.

Az új Audikba épített vezetéstámogató rendszer nemcsak a minden új autóban előírt segédleteket tartalmazza, hanem egy nagy felbontású térképadatbázison, illetve a többi járműből származó, felhőben gyűjtött közlekedési információkkal is kalkulál.

A legolcsóbb A6 e-tron Sportback indulóára körülbelül 30 millió forintnak megfelelő összeg, az S6 Sportbackért viszont minimum 40 milliót kérnek majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!