Rejtélyes föld alatti maja építményt találtak

2024. július 14. – 21:56

Rejtélyes föld alatti maja építményt találtak
Kép: vizualizáció a területről a Žiga Koka LiDAR adatai alapján.

Másolás

Vágólapra másolva

Régészek egy rejtélyes, festett falú építményt találtak egy labdapálya alatt a mexikói Campeche-ben, írja a LiveScience. A kutatók egyelőre nem tudják, hogy milyen célt szolgálhatott.

„Megtaláltuk egy korábbi, festett falú épület egyes részeit, de csak további ásatások során derülhet ki az a pontos alakja és funkciója” – mondta Ivan Šprajc, a szlovéniai Antropológiai és Tanulmányok Intézetének régésze és az ásatás vezetője.

Az épület „nyilvánvalóan nagyon fontos, mert labdapályák általában csak olyan főbb maja helyszíneken találhatók, amelyek a regionális politikai szervezet központjai voltak” – mondta Šprajc. A mexikói Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet közleménye szerint a szerkezet a kora klasszikus időszakból származhat (200-600 között), és festett stukkóréteg borítja.

Az építményt a régészek lidar-technológiával találták meg lakóépületekkel és templommaradványokkal együtt. 2023-ban a csapat megtalálta Ocomtúnt, egy rég elveszett maja várost, ahol több nagy piramis található a klasszikus maja korszakból (körülbelül 200-900 közöttről). Az újonnan talált lelőhely egy korábban feltáratlan területen fekszik Ocomtúntól délre.

A közlemény szerint a csapat felfedezett egy másik helyszínt is, ahol egy nagy nyitott területet, egy 16 méter magas piramist és egy téglalap alakú víztározót találtak. A piramis tetején a régészek néhány isteneknek szánt felajánlásra bukkantak: kerámiaedényekre, kerámia állatlábakra és valószínűleg egy lándzsahegyre.

Ezeket a felajánlásokat a késő posztklasszikus időszakban (a spanyol hódítók érkezése előtti utolsó évszázadokban) helyezték el a templom tetején valamikor 1250 és 1524 között, mondta Šprajc. Ez azt jelenti, hogy a klasszikus korszak után elhagyatottá vált maja települések többségében kisebb csoportok még ott maradtak, és felajánlásokat tettek isteneiknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!