Jóval fertőzöttebb volt a város, de arányaiban sokkal többen haltak meg vidéken

2024. május 24. – 04:22

Jóval fertőzöttebb volt a város, de arányaiban sokkal többen haltak meg vidéken
Háziorvosok oltanak a kínai Sinopharm gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcinájával. Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ma már tudjuk, hogy a koronavírus-járvány korántsem érintette egyformán a nagyvárosokban és a vidéken élőket, a gazdagabbakat és a szegényebbeket, a fiatalabbakat és az idősebbeket. A pandémia időszakára visszatekintve az is egyre jobban körvonalazódik, min múlik, hogy valaki elfogadta-e az oltásokat, vagy sem. A HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont különböző intézetei most konferencián ismertették, hogy mik a legfontosabb hazai kutatások a koronavírus-járvány társadalmi hatásairól.

Hiába haltak meg többen a kis településeken, a város lett a veszély, a falu a biztonság szimbóluma

Az már viszonylag korán, a pandémia első hullámában sejthető volt, hogy Budapestet, a nagyvárosokat és a falvakat nem egyformán érinti a járvány. Csurgó Bernadett, a Szociológiai Intézet főmunkatársa és Kovách Imre, az intézet osztályvezetője azt vizsgálta meg kutatásában, hogy a különböző településstruktúrák hogy birkóztak meg a járvánnyal, és hogyan tudtak a nagy lezárások után visszazökkenni a mindennapokba. A kutatók 80 interjút készítettek Budapesten, városokban és falvakban.

„Korábbi kutatások kiemelték, hogy látszanak a területi különbségek abban, ahogyan lezajlik a járvány, és abban is, hogy milyen következményekkel jár” – mondta Kovách Imre. „Valószínűsíthető volt, hogy a hátrányos helyzetű régiókban lehetnek a legerősebbek ezek a hatások, és az első adatok után azt is lehetett regisztrálni, hogy itthon és Európában máshol is a halálozás nem a legfertőzöttebb, nagyvárosi régiókban magasabb, hanem a gazdaságilag elmaradottabb területeken. Ez egy ellentmondás: jóval fertőzöttebb a város, de arányaiban sokkal többen halnak meg vidéken.”

A kutatók azt találták, hogy a vidék és a város megítélése, imázsa nagyot változott a Covid-19 következtében, és ennek akár lehet gazdasági vagy politikai visszaható következménye is. „Ettől az újjászületéstől a városoktól való függés lazulását várták, és hogy a falu elvileg biztonságosabb környezetéhez való hozzáférhetőség megváltoztatja a vidék esélyeit” – mondta a kutató.

A Covid-19 alatt budapesti, debreceni és pécsi interjúk tanúságai alapján a biztonságérzet radikálisan csökkent a nagyvárosokban, a szolgáltatások igénybevétele során nagy fokú félelemérzetet tapasztaltak, ami áthatotta a városi lakosságot. Megszűnt az a biztonság, ami a városi tereket jellemezte korábban, érthető módon potenciális veszélyként élték meg az emberek a nagyobb tömeget, ami az intézkedések ellenére az ilyen településeken elkerülhetetlen volt. Hiába vannak városi parkok, szabad terek, a kültéren is veszélyérzet uralkodott. Nagyobb volt a félelem a járvány bizonyos következményeitől, ami megjelent a nagyvárosi társadalomban is, emellett a szolgáltatások relatív biztonsága a járvány idején is nagyvárosi sajátosság maradt. „Ez azért kiemelendő, mert kisebb településeken ez egyáltalán nem volt így, szembe kellett nézni azzal, hogy minden területen, főleg az egészségügyben, hiába fertőződött meg kevésbé a kisvárosi-falusi társadalom, a szolgáltatások rosszabbak voltak” – mondta Kovách Imre.

A nagyvárosokban a veszélyérzetből következő szorongás okozta a legnagyobb problémát a mentális következmények terén, vidéken viszont a kapcsolatvesztés és a kapcsolatok beszűkülése vezetett a szorongáshoz.

A kisvárosban begyűjtött eredményekből Csurgó Bernadett három dolgot emelt ki:

  1. A kisvárosi intézményeknek sajátos működési mechanizmusai vannak, ahol a formális és az informális működés egyszerre van jelen. A járványkezelés sikeressége azon múlt, hogy azok az intézmények, akik kívül esnek az önkormányzati körön, mennyire vannak jelen – jellemzően ezek nagyon nehezen, inkább informális csatornákon keresztül tudtak együttműködést kialakítani. Sok olyan esettel találkoztak, amikor az ilyen szervezetek, például oktatási intézmények, elzárkóztak az együttműködéstől, ilyenkor komoly nehézségeket okozott a járványkezelés.
  2. A városi és falusi sajátosságok keveredtek egy kisvárosi társadalmi viszonyrendszerben, sokan hangsúlyozták a tágabb terek fontosságát, mint falusi sajátosságot, ugyanakkor a közösségi terek hiányán keresztül érzékelték a nagyvárosiasságot is.
  3. A kisvárosi miliő és az ehhez kapcsolódó helyi identitás fontos maradt: az ilyen településeken az volt a legfontosabb, hogy mennyire veszett el a közösségi élet. A vizsgálat 2022 nyarán zajlott, voltak olyan kisvárosok, ahol a közösségi élet volt az első, amit visszaállítottak, annyira fontos volt ez a helyi társadalom életében.

A falukból összegyűjtött válaszokból sokkal több pozitív dolog derült ki, mint a kisvárosi és városi interjúkból: a biztonság, a szabadság, a nagyobb élettér voltak azok az előnyök, amiket a válaszadók felsoroltak. Érdekesség, hogy a klasszikus szabadság és a normalitás narratívája mellett a kutatók találtak egy speciális vidéki hozzáállást is: egyrészt ezeken a településeken jellemzően nem volt olyan fontos a szabályok betartása, hiszen nem érezték annyira a veszélyt, viszont megjelent a közösségi kontroll szerepe is: az emberek rászóltak arra, aki nem vett fel maszkot, vagy nem tartotta a személyes távolságot.

„A legfontosabb eredmény talán az volt, hogy a biztonság és a szabadság volt az a két elem, ami a város és a vidék reprezentációját kicsit átalakította” – mondta a kutató. „Míg a városokban az egyéni döntés szabadsága alapvetően fontos tapasztalatként jelent meg, illetve a szolgáltatások biztonsága is, a falvakban élők számára a személyes biztonság, vagyis a vidéki tér biztonságossága volt a meghatározó. A kisváros pedig valahol a kettő között helyezkedett el, és városa válogatta, melyik volt a hangsúlyosabb.”

Ennek megfelelően kicsit át is alakult a nagyváros és a vidék megítélése: míg korábban a nagyváros inkább a szabadság és a modernitás jelképe volt a vidéki elmaradottsággal szemben, addig most a vidék biztonsága és a nagyváros veszélyessége volt a döntő, még akkor is, ha vidéken arányaiban többen haltak meg a vírus következtében.

Érdekes, hogy a kutatók nem találtak lényeges különbséget a hátrányosabb helyzetű és az átlagos falvak között, a szabadság és a biztonság megélése mindenhol ugyanúgy jelent meg.

Komoly mentális problémákkal küzdenek a fiatalok

Nem érintette ugyanúgy a járvány a különböző generációkat sem: Szabó Andrea, a Politikatudományi Intézet igazgatója azt vizsgálta, hogy a fiatalok hogyan élték meg a pandémiát, illetve milyen utóhatásai vannak a lezárásoknak és a járványnak az életükben. Azt találta, hogy a 15-29 évesek – ahogyan valószínűleg rajtuk kívül is mindenki – különbözőképpen élték meg a járvány különböző szakaszait.

„Az első egy nagyon rövid szakasz volt, tele érzelmekkel, amikor először tapasztalták meg, hogy mi az a bezártság. Teljesen szokatlan érzés volt, hiszen ha belegondolunk, 1956 óta nincs olyan nemzedék Magyarországon, ami megélte, hogy így be van zárva” – mondta Szabó Andrea. A második szakasz 2020 novemberétől kezdődött, komolyabb lezárásokkal, még kevesebb szabadsággal. „Itt már nem egyszerűen érzelmek és kollektív felelősségtudat jelennek meg, hanem eljön az a pont is, amikor elkezdenek azon diskurálni az online térben a fiatalok, hogy miért csináljuk ezt egyáltalán. Nem látják az értelmét a felelősségvállalásnak.” A harmadik szakasz akkor kezdődött, amikor tömegesen megjelentek a vakcinák Magyarországon: a 2021. február-márciusi időszakban hirtelen, egyik napról a másodikra megjelent az a narratíva, hogy innentől mindenkinek egyéni felelőssége az oltás, és nem lehet a fiatalokat bármilyen módon hibáztatni azért, ha emberek halnak meg a járványban.

„Volt egy extra szakasz is, amikor a Covidról szóló beszélgetés az online térben szinte egyik napról a másikra kikopott. Itt arról volt szó, hogy annyira elegük volt a fiataloknak mindenből, hogy úgy gondolták, ha nem beszélnek róla, a probléma nem is létezik” – mondta a kutató.

Szabó Andrea azt is hozzátette, hogy mivel nincs egységes ifjúság sem, így nincs egységes megítélése sem a Covidnak ebben a generációban. Társadalmi rétegek, korcsoportok, és számos más tényező alapján szegmentáltan élték meg a járványt. Pár olyan pont viszont volt, ahol közös megélési módot talált a kutató:

  1. A generációs feszültségek nőttek – először megvolt a kollektív felelősség, aztán elkezdett csökkenni, jöttek az idősebbek és fiatalabbak közötti, sokszor drámai és brutális konfliktusok.
  2. Extrém módon megnőtt az online térben töltött idő, és megjelentek olyan új technikák is, elsősorban a középosztálybeli és felső középosztálybeli rétegeken, amelyek az online léthez kapcsolódtak, és pozitívumként rögzültek. Ilyen például az online edzés, az online önképzés, amelyek annak ellenére, hogy az online térben zajlottak, segíthették a fiatalok megküzdését a helyzettel.
  3. Felértékelődött a személyes oktatás – mivel soha korábban nem lehetett választani a személyes és az online között, most vált egyértelművé, hogy a személyes megoldást választanák a fiatalok, ha tehetnék. A társas érintkezésben is megjelent az igény, hiába szeretnek online is kapcsolatot tartani a fiatalok a barátaikkal, most kiderült, hogy a személyes találkozókat is preferálják.
  4. Felértékelődött a mentális egészség. A kutató hangsúlyozottan felhívta a figyelmet arra, hogy az adatok egyértelműen mutatták: a mentális állapot drámai romlása a fiataloknál hosszú távú hatásként jelent meg a járvány után is.

„A kutatások egyértelműen azt jelezik, hogy a fiatalok mentálisan súlyos sérüléseket szenvedtek, és ezt nem tudták kiheverni az elmúlt időszakban” – mondta Szabó Andrea. „Erre nincs megfelelő kezelési mód, nincsenek állami programok, nem történt meg a pszichológiai hálózat beállítása állami eszközökkel, ami elősegíthette volna a mentális hátrány ledolgozását.” A kutató megjegyezte, hogy a lezárások és a korlátozások egyetlen pozitívuma a fiatalok számára a családdal együtt töltött idő volt, egyértelműen látszik az eredményekből, hogy erre volt is igényük.

Ami a mentális problémákat illeti, a fiatalok próbálkoztak megküzdési mechanizmusokkal, sokan online sportoltak például, és ki is alakultak ezekre a cselekvésekre közösségek, önsegítő körök. Ezek azonban egyéni szintű megküzdési stratégiák, nem helyettesítik az országos szintű megoldásokat, ráadásul csak a felső középosztálybeli fiataloknak jelentenek segítséget, hiszen a társadalom bizonyos rétegei számára gyakorlatilag elérhetetlenek.

Szabó Andrea idézett egy másik kutatást is, ahol egyetemistákat kérdeztek, és kiderült, hogy az öngyilkossági hajlammal rendelkezők száma 3-5-szörösére nőtt a járvány alatt, ami drámai növekedést jelent.

A Társadalomtudományi Kutatóközpont részleteiben vizsgálta az oltási hajlandóság különböző okait is. Nem volt nagy meglepetés, hogy az oltás elfogadása vagy elutasítása egy többtényezős dolog, többek között múlik a politikai nézeteken, az egyéni kapcsolathálókon, a tudományba vetett hiten, az iskolázottságon és a tájékozottságon is.

Ha bízunk a tudományban, be is oltatjuk magunkat

Kopasz Marianna és Papp Zsófia azt vizsgálta meg, hogy a tudományba vetett bizalom, a Covid-19-ről szerzett ismeretek és a betegség iránti félelem milyen hatással voltak a vakcinációs hajlandóságra. „A korábbi kutatások egy jelentős része a kormányzat iránti bizalom szerepével foglalkozott, vegyes eredményekkel, és csak kisebb része elemezte a tudományba vetett bizalom hatását” – mondta Kopasz Marianna, a TTK tudományos főmunkatársa. A kutatók a viselkedést próbálták előre jelezni az oltással kapcsolatos attitűdök, szubjektív normák (társadalmi nyomás, a környezet viselkedése), illetve az észlelt viselkedési kontroll (az egyén mennyire érzi úgy, hogy kontrollja van a cselekvése fölött) alapján.

Összesen 761 ember válaszait elemezték, akikkel 2022 novemberében töltettek ki egy kérdőívet. Azt találták, hogy – nem meglepő módon – a vakcinával kapcsolatos attitűdök pozitív irányba befolyásolták az oltakozási hajlandóságot, és ugyanígy pozitív hatását találták a szubjektív normák, vagyis a társadalmi hatás és a környezet kapcsolatában is. A várt eredményekkel ellentétben a viselkedési kontroll és az oltás elfogadása között viszont negatív összefüggést találtak: minél nagyobb volt valakinek a kontrollja abban, hogy elfogadja-e az oltást, annál kevésbé volt hajlandó beadatni magának a vakcinát. „Ez magyarázható azzal, hogy az adatfelvétel már akkor készült, amikor bárki hozzáférhetett az oltáshoz, és elég sok olyan foglalkozási kör volt, ahol a munkahelyek kötelezővé tették az oltást. Akinek nem volt teljes szabadsága, az döntött az oltás felvétele mellett” – mondta a kutató.

Az is kiderült, hogy minél jobban bízik valaki a tudományban, minél többet tud a Covidról, minél jobban fél a betegségtől, annál nagyobb valószínűséggel oltatja be magát.

A kutatásból az is kiderült, hogy inkább a férfiaknál mutatkozott pozitív attitűd az oltás felé, a nők voltak azok, akik bizonytalanabbak voltak ebben a témában. Találtak összefüggést a korábban felvett influenza-oltással is: aki ezt beadatta magának, nagyobb eséllyel kérte a Covid elleni vakcinát is. „Érdekes, hogy az egészségügyi állapotnál nem volt ilyen összefüggés, hiába értékelte valaki magát rosszabb egészségügyi állapotúnak, az nem jelezte azt, hogy nagyobb valószínűséggel is kérte az oltást.”

Az eredeti hipotézist, miszerint a tudományba vetett hit hajlamosítja az oltás felvételére az embereket, sikerült bizonyítani. A tudományba vetett bizalomra a szociáldemográfiai háttérváltozók is hatással voltak: minél magasabb a jövedelme valakinek, és magasabb iskolázottsággal rendelkezik, annál inkább hajlik arra, hogy bízzon a tudományban. A kutatók ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy az ok-okozati összefüggéseket ebből a kutatásból nem lehet megállapítani.

Vakcinanacionalizmus: magyar emberbe magyar vakcinát!

Papp Zsófia, a Politikatudományi Intézet főmunkatársa azt ismertette, hogy a politikai hovatartozás is lényegesen befolyásolja azt, hogy valaki milyen vakcinát fogad el. Kutatótársával, Godfred Bonnah Nkansah-val először is azt próbálták meghatározni, hogy milyen oltási attitűdöt szeretnének mérni, a szakirodalom ugyanis megkülönbözteti az oltási hajlandóságot, az oltással kapcsolatos bizonytalanságot, az oltás elhalasztását (vaccine delay, vagyis kivárás) – ezek mind hasonló dolgokat mérnek, mégis kicsit mást. Végül arra fókuszáltak, hogy milyen szempontok alapján választja ki valaki, hogy melyik oltást kéri.

A vizsgált szempontok a hatásosság, a mellékhatások, a biztonságosság, a továbbfertőződés megakadályozása, az elérhetőség, illetve a vakcinák választéka volt. Egy korábbi tanulmány már kimutatta, hogy a vakcinák széles választéka pozitív hatással van az oltási hajlandóságra – ez volt a kutatás kiindulási pontja, mivel Magyarországon ez az összefüggés nem volt ennyire egyértelmű.

„Magyarországon sok vakcina közül lehetett szabadon választani, kevés ilyen ország volt a világon” – mondta a kutató. „Annak ellenére, hogy vannak olyan szakirodalmak, amelyek a fenti állítást támasztják elő, a helyzet nem egészen ilyen egyértelmű. A vakcinák közötti választás nagyon bonyolult döntés. Első lépésben azt kell eldönteni, hogy egyáltalán beoltatja-e magát valaki, a második lépés, hogy melyik vakcinával. Minél több a lehetőség, annál bonyolultabb a kérdés, több utánajárást, tájékozottságot igényel.”

A kutató azt vette észre, hogy a körülötte élő emberek leegyszerűsítik a választás problémáját, és a fentiek közül csak néhány, számukra fontos szempontot vesznek figyelembe. Szerették volna megtudni, hogy politikai hovatartozás szerint milyen szempontok azok, amik dominálnak egy ilyen választásnál. A szakirodalom korábban azt mutatta, hogy a politikusok felől érkező információkkal kapcsolatban nagy a bizonytalanság, ritkábban kérik az emberek azokat az oltásokat, amelyek felvételére politikusok ösztönöznek – legalább is az amerikai kutatási eredmények ezt mutatják.

Szintén amerikai eredmények szerint a baloldali és liberális szavazók nagyobb valószínűséggel oltatják magukat, nemcsak Covid-19, hanem bármi ellen, mint a jobboldali, konzervatív szavazók. Amerikában a politikai megosztottság is leképeződik, a demokraták jellemzően nagyobb arányban oltatják magukat, míg azok, akik Trumpra szavaznak, erősen oltásellenesek. A kutatók úgy gondolták, hogy a politikai megosztottság a Covid-vakcinák választásában itthon is megjelenik.

Összesen 324 embert kérdeztek meg, akiknek negyede oltott kormánypárti, negyede oltatlan kormánypárti, negyede oltott ellenzéki, illetve negyede oltatlan ellenzéki volt. A válaszadóknak két hipotetikus, véletlenszerűen generált vakcina közül kellett választaniuk, úgy, hogy csak a származási országot, EU-engedélyezési állapotot, mellékhatásokat, hatásosságot, az alapimmunizáláshoz szükséges dózist, az árat, elérhetőséget és a továbbfertőződés megakadályozását ismerték velük kapcsolatban. A kutatók összesen 3488 vakcinaprofilt generáltak a kísérletben, ezek közül 3846 volt egyedi. „Az attribútumszintek kiválasztásához a WHO adatait és a vakcinák dokumentációját használtuk, nagyjából valós vakcinákat írnak le, egyetlen kivétellel: ez pedig a Magyarországon fejlesztett kitalált vakcina” – mondta a kutató.

Az eredmények alapján a kutatók azt látták, hogy a válaszadók összességében a német és a magyar vakcinákat részesítették előnyben, és azokat, amelyek már átmentek az EU engedélyezési eljárásán. A többi változó esetében gyakorlatilag minden megegyezett a korábbi várakozásokkal.

Ha viszont a politikai nézetek alapján felosztott mintákat nézzük, kiderül: az ellenzéki szavazók leginkább a német fejlesztésű vakcinát preferálják, és nem nagyon szeretik az oroszt, de a kínai sem szerepelt jól a skálán. Érdekes, hogy a kormánypártiak a nem létező magyar vakcinát lényegesen magasabb arányban választanák, és az Egyesült Államokban és Kínában fejlesztett vakcina nagyon le van maradva a sorban – ez már csak azért is meglepő, mert Orbán Viktor maga is azt reklámozta, hogy a kínai vakcinát kapta.

Hasonló különbségeket találtak az EU-engedélyezés terén is: az ellenzéki szavazóknál nagyon fontos, hogy az EU által engedélyezett vakcinát kapjanak, a kormánypártiaknál viszont annyira nem.

Készítettek külön elemzést a nem létező magyar vakcinára is: a kormánypárti szavazók nem veszik figyelembe sem a hatásosságot, sem a mellékhatásokat, ha arról van szó, hogy hazai földön gyártják az oltóanyagot. Az ellenzéki szavazóknak viszont nagyon fontos a hatásosság ilyenkor is, sőt, az is, hogy a vírus terjedését is akadályozza az oltás. Ha viszont nem magyar fejlesztésű vakcináról van szó, akkor már a kormánypártiaknak is fontos a hatásosság tényezője.

Aki elsőre nem oltatott, az később sem fog

„A WHO szerint az oltási bizonytalanság a tíz legnagyobb globális egészségügyi veszély egyike, és nemcsak azokat érinti, akik nem veszik fel a védőoltásokat, hanem azok is ide tartoznak, akik halogatják őket, annak ellenére, hogy elérhetők számukra” – mondta Ligeti Anna Sára, a Számítógépes Társadalomtudomány Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa, aki a vakcinák el nem fogadásának társadalmi és gazdasági meghatározottságát vizsgálta kutatásában.

Ismertette, hogy az oltások bevezetésének idején egy igen jelentős csoportot alkottak azok, akik nem tudták eldönteni, beoltassák-e magukat, vagy kivárásra játszottak, de a 4-5. hullámra eltűntek, és a társadalom két részre szakadt: oltottakra és az oltást elutasítókra. Utóbbiak száma teljesen stagnál, ami azt jelenti, hogy akit meg lehetett győzni, mert bizonytalan volt, azt már eddigre sikerült – feltételezik, hogy ők az oltás irányába billentek –, de akik az első körben azt mondták, hogy elutasítják a vakcinát, valószínűleg úgy is maradtak. „A csoport aránya gyakorlatilag nem változott a járvány végére sem” – mondta a kutató.

A kutatás során azt találták, hogy időben sem változik az oltást elutasítók aránya, ez is arra utal, hogy akik kezdetben nem kérték a vakcinát, azok később sem fogják. A nemek közötti különbségek azt mutatják, hogy a 3-4. hullámban a nők nagyobb valószínűséggel utasították el az oltást, mint a férfiak, de az 5. hullámra ez a különbség eltűnt. Az is jellemző volt, hogy a fiatal korcsoportok voltak az elutasítóbbak a vakcinával szemben, az idősebbek kevésbé, és a felsőfokú iskolai végzettségűek is nagyobb eséllyel oltakoztak, mint az alacsonyabban iskolázott társaik.

A kutatók vizsgálták a visszautasítás okait is: a válaszadók 68 százaléka bizalmi akadályt sorolt fel, például a mellékhatásoktól való félelmet, a tudományba vetett bizalom hiányát. A 3-5. hullám között több kategória jelentősen változik: ennek a kutatók szerint az az oka, hogy például aki nem bízik a vakcinák hatásosságában, az egyre kevésbé is fog, mivel látja, hogy a járvány során azok is megbetegednek, akik beoltatták magukat. Ez egyfajta bizalomvesztést jelent. Az az érv is egyre gyakoribb, hogy a válaszadó nem tartja veszélyesnek a Covidot – ahogy csitult a járvány, ez egyre inkább előre tört.

Az egyetlen ellenérv, aminek csökkent az előfordulása, az a túl gyors vakcinafejlesztés volt – valószínűleg itt az idő elteltével egyre többen látják, hogy ez nem jelent szignifikáns biztonsági kockázatot.

Az oltatlanok információs akadályokat is felsoroltak még, mint indokot arra, hogy miért nem oltatták be magukat: téves információkra alapozva úgy gondolják, hogy ha korábbi fertőzésük volt, akkor már nem olyan veszélyeztetettek, vagy nem tartják magukat egyébként sem veszélyeztetettnek (ez inkább a fiatalokra jellemző).

A kutatók felhívták a figyelmet, hogy ezen eredmények alapján jól behatárolt társadalmi csoportokra lehet jövőbeli kampányokat célozni, növelni kell a tudományba vetett hitet, és a mellékhatásokkal kapcsolatos félelmekkel is foglalkozni kell.

Oltottak az oltottakhoz, oltatlanok az oltatlanokhoz húznak

Az oltási hajlandóságban jelentős szerepet játszik az emberek kapcsolati hálója is – ez derült ki Koltai Júlia, a kutatóközpont tudományos főmunkatársának előadásából. Elmondta: az oltásbizonytalanság az olyan országokban, mint Magyarország, a nyájimmunitás elérésének nagy akadályozó tényezője.

„Az egészségügyi információk is társadalmi hálózatokon keresztül terjednek” – mondta a kutató. „Amikor azt mondjuk, hogy oltási homofília, akkor az oltásról ugyanúgy gondolkodó emberek csoportjáról beszélünk. Ez a fajta homofíliahatás megjelenik máshol is: azoknak például, akik kevésbé egészségesek, jellemzően kevesebb az egészséges ember a hálózatukban, és kevesebb információhoz férnek hozzá az egészségükről, amelyek segíthetnének nekik.”

Koltai Júlia és társai kutatásában az volt a különleges, hogy a válaszadóktól megkérdezték, hogy a kérdőív kitöltése előtt kivel kontaktáltak személyesen, online, telefonon, vagy bármilyen másik eszközön keresztül. Az ilyen felmérés segítségével viszonylag teljes képet tudunk kapni valakinek a kapcsolati hálójáról. A kérdőívben a kutatók megkérdezték az alanyokat például arról is, hogy ezek a kontaktok milyen kapcsolatban állnak velük, milyen az oltási státuszuk.

Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik be vannak oltva, jellemzően olyan ismerősökkel rendelkeznek, akik szintén be vannak oltva. Az oltatlanoknál azonban nem jelentkezett ilyen homofília. Háztartáson belül nagyon erős kapcsolódás volt megfigyelhető: az oltottak családtagjainak nagy része be van oltva, az oltatlanoknál azonban megint nem figyelhető meg ilyen összefüggés. A homofília egyre inkább csökkent, ahogy kifelé mentek a kapcsolati hálóból.

Csakhogy a nyers eredmények ilyenkor csalókák: magas az átoltottság itthon, így egyértelmű, hogy az oltottak felé fognak húzni a statisztikák. A kutatócsoport ezért megnézte, hogy az átoltottsági arányhoz viszonyítva is megmaradnak-e ezek az összefüggések. „Ezt úgy hívják, hogy inbreeding homofília, amire nem találtam jó fordítást magyarul. Ilyenkor azt nézzük meg, hogy a populációs arányokhoz képest is magasabb-e a homofília egy adott csoportban. Kiderült, hogy kifejezetten az oltatlanok között magasabb a homofil háztartások aránya, mint az oltottaknál” – mondta a kutató. Azt is megjegyezte, hogy itt jelentkezik egy klasszikus reflexiós probléma: nem tudjuk, hogy a társak hatását látjuk az eredményeken visszatükröződni, vagy a hasonló gondolkodású emberek hasonlóan döntenek.

Éppen ezért megpróbálták az eredményeket mindenre kontrollálni és kiigazítani, amire csak lehetett. A kapcsolat ilyenkor is nagyon szorosan megmaradt, és annál erősebb lett, minél közelebbi kapcsolatokat vizsgáltak. Érdekes, hogy azt is megfigyelték, hogy a kollégák között nagyon magas volt az összefüggés – ez viszont valószínűleg megint csak azzal magyarázható, hogy Magyarországon több munkahely elvárta az oltás felvételét.

Albert Fruzsina, Brys Zoltán és Pénzes Melinda azt is vizsgálta, hogy az együtt élő párok körében is megfigyelhető-e ez az összefüggés. Azt találták, hogy az oltási hajlandóság szempontjából a párok homogének: a véletlen egybeeséshez képest sokkal több pár viselkedett egyöntetűen, mind az oltás elfogadását, mind annak elutasítását tekintve, az utóbbinál pedig még erősebb is volt a kapcsolat, mint az előbbinél. Azok a párok, akik mindketten beoltatták magukat, nagyobb eséllyel voltak magasabb iskolai végzettségűek, jobb anyagi helyzettel rendelkeztek, és hosszabb ideje együtt éltek, ráadásul korábban már kaptak influenzaoltást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!