Rettegünk, hogy ha nem írunk vissza időben, kivet magából a társadalom

Önnel is előfordult már, hogy megnézett egy csetüzenetet, de nem válaszolt rá, mire pár perccel később keményen rákérdeztek, hogy mégis mit képzel magáról? Ha igen, akkor nincs egyedül: az összes népszerű üzenetküldő alkalmazásban alapvetés az, hogy az elérhetőségünk mellett azt is látni, hogy elolvasta-e a másik az üzenetünket. A Facebook 2012 nyarán vezette be az értesítéseket az üzenetek elolvasásáról, tavaly decemberben viszont a végpontok közötti titkosítás bevezetése mellett ezt a funkciót is kikapcsolhatóvá tette.

A másik félnek nemhogy beleegyeznie nem kell, még értesítést sem kap erről, maximum az tűnhet fel neki, hogy már nincsenek ott a kis pipák és időpontok a beszélgetés alján. Az egész elsőre értelmetlennek tűnik, de így is sokat tehet a mentális épségünk megőrzéséért egy olyan korban, amikor az állandó elérhetőség sokszor nem lehetőség, hanem inkább elvárás. És amikor olyan játszmák épültek az üzenetek megnézése, olvasottan hagyása vagy éppen ignorálása köré, hogy egy 18. századi földműves azonnal elájulna tőlük.

Az evolúció nem tudja követni a technológiát

Az online láttamozás megértéséhez első körben érdemes visszamenni néhány évtizedet az időben, mert ez a jelenség is az internet és természetesen később az okostelefonok széles körű elterjedésére vezethető vissza. A 90-es évek elején az emberiség durván fél százalékának volt hozzáférése az internethez, a digitális, hordozható telefonok pedig éppen csak megjelentek a piacon. Ha az ember el akart érni valakit, a vezetékes telefonján kereste, és ha az illető nem vette fel, csak találgatni lehetett, hogy ennek mi az oka, esetleg az üzenetrögzítővel beszélgetni.

Harminc év alatt óriásit fordult a világ: a nagyon elmaradott országokat leszámítva gyakorlatilag mindenhol széles körben elterjedt az internet, majd az okostelefonok is, ami alapjaiban változtatta meg az emberek hozzáállását az elérhetőséghez. Az elmúlt bő tíz évben magától értetődővé vált, hogy az emberek a nap legnagyobb részében elérhetők, ez pedig tényleg éles váltás a korábbi helyzethez képest, nem véletlenül foglalkoztak rengeteget ennek hatásaival pszichológusok és szociológusok.

Az interneten keresztül végezhető különböző tevékenységek túltolását számos tanulmány kapcsolta már össze mentális betegségekkel, egy 2014-es kutatás például arra jutott, hogy bár a telefonhasználatból önmagában nem következik, azoknál, akik sokat foglalkoznak a telefonjuk csekkolásával – például, hogy megnézzék, írtak-e nekik –, a depresszió és a stressz is nagyobb eséllyel jelent meg. A munkafüggőség határán egyensúlyozók életét sem könnyítette meg az, hogy minden korábbinál könnyebb belecsúszni a túlórázásba, hiszen

a munkahelyi levelezés egész nap egy kattintásra van tőlünk, és annyira gyakran keresik az embereket munkaügyben a hivatalos munkaidőn kívül is, hogy Ausztráliában nemrég törvényjavaslatot nyújtottak be, hogy bírság járjon ezért.

Persze nem meglepő, hogy az emberek nem nagyon tudják helyén kezelni ezt az átalakulást, ami evolúciós mércével nézve rendkívül rövid idő alatt változtatta meg alapjaiban a mindennapi életüket. Faludi Viktória pszichológus kérdésünkre azt mondta, kutatások is bizonyították már, hogy az evolúció egyszerűen nem tudja követni az ilyen ütemű fejlődést, az emberi agy nem tudja feldolgozni azt az információmennyiséget, amivel folyamatosan találkozik.

A szakértő szerint az elmúlt évtizedek változásainak legrosszabb aspektusa, hogy túl sok inger ér minket, amik elől elmenekülni sem tudunk, és emiatt teljesen más lett az emberek életritmusa is, ma már sokkal jobban összefolyik a munka és a magánélet. Arról is készültek kutatások, hogy a digitális eszközök kimutathatóan hatnak a fejlődésben lévő agyra – a közösségimédia-használat például megváltoztathatja az érzelmek megélését –, de a kommunikáció és az emberi kapcsolatok általában is bonyolultabbak lettek, pláne azok számára, akik nem ebbe születtek bele, nem ebben nőttek fel.

Üzenetek és elvárások

A folyamatos elérhetőség általában a munkánk kapcsán szokott előkerülni, sok ember éppen emiatt nézegeti például kényszeresen az emailjeit, hogy megfelelhessen azoknak a társadalmi kívánalmaknak, amelyek arra sarkallják őket, hogy folyamatosan azon gondolkodjanak, mindent megcsináltak-e. Hasonló a helyzet a Messengeren is. Faludi Viktória azt mondta, rengeteg a beérkező információ, az ember állandó pörgésben van, hogy éppen kinek nem válaszolt, és így gyakori, hogy akár

vasárnap este ír valaki üzenetet, nehogy elfelejtse, amit akart, amitől viszont a másik fél érezheti, hogy hiába van vasárnap, válaszolnia kell, mert ő sem felejtheti el.

Faludi szerint kialakult egy szabályszerűség, hogy társadalmilag meddig toleráljuk, hogy valaki nem válaszol egy emailre vagy egy üzenetre, nemcsak a munkánkban, hanem a magánéletünkben is. Ha az ember ír valakinek, elvárja, hogy nyolc órán belül, vagy akár még sokkal hamarabb válaszoljanak neki, hiszen biztos van erre öt perce – pedig egyrészt valószínűleg nem csak mi írtunk neki, másrészt pedig, mondjuk, munka közben nem is biztos, hogy van erre ideje. Az, hogy látjuk is, hogy a másik elolvasta-e az üzenetünket, mindkét félnek okozhat problémákat, például ha csak véletlenül nyitottunk meg egy üzenetet.

Az online üzengetésben egyre több a ki nem mondott szabály arról, hogy mikor kell válaszolni, ami nem teljesen újdonság, de az ingerek mennyisége miatt mégis egyre nyomasztóbb. Ráadásul az eltűnő üzeneteknél például tényleg gyorsan kell reagálni, különben nem is tudjuk elolvasni őket. Ez a helyzet okozhat stresszt és szorongást, nem meglepő, hogy sokan annál inkább halogatják a válaszolást, minél több olvasatlan üzenet gyűlik fel náluk. Emiatt lehet az is, hogy vannak, akik inkább törlik magukat a Facebookról, és csak telefonon lehet elérni őket.

A szakértő szerint ez az egész végső soron ugyanarra a teljesítményszorongásra vezethető vissza, ami miatt az emaileket is állandóan nullázza valaki. Mindenkiben van megfelelési kényszer ezzel kapcsolatban, illetve ott a félelem, hogy aki nem válaszol idejében, azt kiveti magából a társadalom. Ezt támasztja alá egy 2015-ös tanulmány is, amely szerint főleg ez a két dolog motiválta a mielőbbi válaszolást. Az is kiderült, hogy a legtöbb esetben az azonnali válaszra sarkalló belső késztetés erősebb volt, mint az elvárás, hogy a másik fél minél előbb válaszoljon, a szoros kapcsolatok esetében viszont pont fordított volt a képlet.

Nem segít az indirekt kommunikáció és a játszmázás

Arra a kérdésre, hogy ez a funkció felerősítette-e a kommunikációs játszmázást – például az üzenetek direkt olvasottan hagyásával, vagy nem megnyitásával –, Faludi Viktória azt felelte, hogy aki játszmákra hajlamos, manipulál, az élőben is csinálja ezt, de az online térben sokkal gyakrabban fordul elő ilyesmi.

Emiatt szerinte lehet pozitív hatása annak, hogy most már ki lehet kapcsolni ezt a funkciót. Mint mondta, ha nem válaszolunk, azzal el lehet bizonytalanítani a másik felet, hogy azon agyaljon, elfelejtettük vagy direkt nem írunk neki, és hozzátette, hogy a ghosting vagy a letiltás is hasonló,

gyors és agresszív konfliktuskezelő módszer, ahol valaki magyarázat helyett megsemmisíti, letakarja a másik felet. De akár a kommentelés is említhető itt, hiszen online sokkal könnyebben állnak bele másokba az emberek.

Ezek a pszichológus szerint, kicsit szélsőségesen fogalmazva, diffúz maszatolássá alakítják az emberi kapcsolatokat, ami különösen a fiataloknál okozhat gondot, akiknek nagyon fontos, hogy mit jelenthet egy lájk, vagy egy ignorálás. Mint mondta, a személyes kapcsolatok gyakorlását náluk nem könnyíti meg az indirekt kommunikáció. Persze ahhoz nem is kell fiatalnak lenni, hogy ez problémát okozzon – mindenki sokat tud projektálni, mást gondolni bizonyos helyzetekről, és ha nem kommunikálunk egyértelműen, az megnehezíti az érzelmi tájékozódást.