Ausztráliában bírság járhatna a főnököknek, ha munkaidőn kívül keresik a dolgozóikat

2024. február 7. – 11:15

Másolás

Vágólapra másolva

Ausztráliában a jövőben a dolgozók figyelmen kívül hagyhatnák, ha a főnökeik a munkaidőn kívül keresik őket telefonon vagy levélben. Sőt, a munkáltatók még pénzbírságot is kaphatnának ilyenkor, ez áll legalábbis egy új törvényjavaslatban.

A javaslat az indokolás szerint a szövetségi kormány által a munkavállalók jogait, valamint a munkahely és a magánélet egyensúlyát akarja erősíteni, írja az MTI. Arra számítanak, hogy a parlamentben a szenátorok azt támogatni fogják.

„Egyszerűen arról van szó, hogy ha valakit nem napi 24 órára fizetnek, akkor attól nem várható el, hogy a nap 24 órájában online és folyamatosan elérhető legyen” – mondta Anthony Albanese ausztrál kormányfő.

Egy másik képviselő szerint az ausztrálok évente átlagosan hat hetet túlóráznak ingyen, ami több mint 92 milliárd ausztrál dollár értékű kifizetetlen munkabérnek felel meg, ami forintban nagyjából 21,6 ezer milliárdot jelent.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!