Két álmatlan éjszaka után máris öregebbnek érzik magukat az emberek egy kutatás szerint

2024. március 28. – 16:52

Másolás

Vágólapra másolva

Azt régóta tudni, hogy az alvászavarok nemcsak pszichikai problémákhoz, hanem fiziológiai rendellenességekhez is vezethetnek, és most egy svéd kutatás azt is kihozta, hogy az alvásminőség azt is meghatározza, hogy milyen idősnek érezzük magunkat.

A stockholmi Karolinska Intézet pszichológusai azt állítják tanulmányukban, hogy már két egymást követő olyan éjszaka, amikor megszakítjuk az alvásunkat, ahhoz vezet, hogy öregebbnek érezzük magunkat a korunknál. A kísérletben résztvevő önkéntesek átlagosan több mint négy évvel érezték magukat idősebbnek, amikor csak négy órát aludhattak két egymás utáni éjszaka, de voltak olyanok is, aki az álmosság miatt évtizedekkel érezték magukat korosabbnak. Hogy mi alapján sikerült ezt meghatározniuk, hiszen nincsen jövőbeli tapasztalatuk, arról nem szólt a kutatás.

Az időgép mindenesetre a másik irányba is működött, ha nem is olyan hatékonyan. Azok a kísérleti alanyok, akik kilenc órát is ágyban tölthettek, azt mondták, hogy átlagosan három hónappal fiatalabbak a valós életkoruknál.

„Az alvás nagy hatással van arra, hogy az ember mennyire érzi magát öregnek, és ez nem csak a hosszú távú alvási szokásaink alapján igaz. Még ha csak két éjszakán át alszunk kevesebbet, az is komoly hatással van arra, hogy hogyan érezzük magunkat”- idézte a Guardian Leonie Baltert, pszichoneuroimmunológust, a tanulmány vezető szerzőjét.

Az változékony lehet, hogy éppen valaki hány évesnek érzi magát, de a rossz alvásmintázat az egészségtelen táplálkozás felé tolja az embereket, kevesebbet is mozognak, és csökkentheti a társas kapcsolatokra és új élményekre való fogékonyságot is.

A kutatók két vizsgálatot végeztek. Az elsőben 429, 18 és 70 év közötti ember válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen idősnek érzi magát, és hány éjszakán – ha volt ilyen – aludt rosszul az elmúlt hónapban. Az álmosságukat egy, a pszichológiai kutatásokban használt szabványos skála szerint is értékelték.

Minden egyes rosszul alvó nap után az önkéntesek átlagosan három hónappal érezték magukat idősebbnek, míg azok, akik az előző hónapban nem számoltak be rossz éjszakákról, átlagosan közel hat évvel érezték magukat fiatalabbnak a valódi koruknál. Az viszont nem volt egyértelmű, hogy a rossz alvás miatt érzik-e magukat idősebbnek az emberek, vagy fordítva.

A második tanulmány során a kutatók 186, 18 és 46 év közötti önkéntest kérdeztek meg arról, hogy milyen idősnek érzik magukat két bőséges, kilencórás alvással töltött éjszaka után, és két olyan éjszaka után, amikor csak négy órát aludtak. Két éjszaka korlátozott alvás után a résztvevők átlagosan 4,44 évvel érezték magukat idősebbnek, mint amikor bőségesen aludtak.

„Ha fiatalnak akarjuk érezni magunkat, a legfontosabb dolog az alvás védelme” – mondta Balter.

Jelentős különbségek voltak aszerint, hogy az adott önkéntes pacsirta (korán fekszik, korán kel) vagy bagoly típusú (későn kel, későn fekszik) volt. A baglyok általában még bőséges alvás után is idősebbnek érezték magukat, míg a másik csoportot jobban befolyásolta, ha megzavarták őket az álmukban.

„Fontos tudatosítani, hogy a szubjektív életkor mennyire képlékeny. Ha el tudjuk érni, hogy az emberek fiatalabbnak érezzék magukat, akkor képesek lehetnek az ezzel járó előnyökre, például arra, hogy hajlandóbbak legyenek új élményekre, és hogy társadalmilag és fizikailag aktívabbak legyenek” – mondta Balter.

Magyarországon egyre rosszabbul alszunk, az alvás minősége és mennyisége sem kielégítő. Túlhajszoltak vagyunk, éjjel-nappal ömlenek ránk az információk, és persze az is közrejátszik az alvásminőség romlásában, hogy az életünk részévé váltak a különböző okoseszközök. A mobiltelefonok, számítógépek és egyéb okoseszközök fénye gátolja a melatonin nevű hormon termelését – ez az alvást generáló hormon, amiből ha nincs elég, nem tudunk rendesen aludni. Minderről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!