A nácik igazságszérumként használhatták, ma turistákat mérgeznek az ördög leheletével

Igazi horrortörténetek keringenek az ördög leheletének is nevezett szkopolamin nevű hatóanyagról: a Dél-Amerikába induló hátizsákos turisták valószínűleg a legtöbbször arról hallottak, hogy ilyen droggal átitatott névjegykártyákat adhatnak át nekik. Az anyag rögtön beszívódik a bőrön át, a turista zombivá lassul, és gyakorlatilag mindent megtesz a rosszakarójának: nem tud ellenállni, készségesen odaadja a bankkártyaadatait, sőt még akár bántalmaz is másokat, ha arra kérik. Ez ebben a formában valószínűleg inkább városi legenda, de a szkopolamin igenis lehet veszélyes fegyver a bűnözők kezében, ráadásul Kolumbiában rendszeresen használják is a turisták ellen elkövetett rablások és gyilkosságok során.

A szkopolamin a burgonyafélék családjához tartozó növényekből, például beléndekből vagy maszlagból nyerhető ki. Nagyobb mennyiségben delíriumot, érzéki csalódást, hallucinációkat okozhat, de használják gyógyszerként is például tengeribetegség, utazás közbeni hányinger, illetve műtétek utáni rosszullét kezelésére is. Utóbbi problémák enyhítésére nem szájon át szedhető gyógyszer, hanem tapasz formájában kapható, ami garantálja, hogy a hatóanyag lassan szívódik fel, és nem kerül egyszerre nagy mennyiségben a szervezetbe.

Túladagolva ugyanis a szkopolamin igenis lehet nagyon veszélyes: bénulást, kómát, toxikus pszichózist és végső soron akár halált is okozhat.

A nagyon durva mellékhatások azonban (például a légzőszervi és idegrendszeri leállás, a kóma, a halálozás) leginkább a szkopolamin szájon át fogyasztott formájától jelentkezhetnek, kicsi az esély arra, hogy turisták arcába fújva vagy névjegykártyáról a bőrön át felszívódva ilyen erős hatást váltson ki a szer.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Dél-Amerikába készülő turisták biztonságban vannak: a Kolumbiában őshonos, borrachero néven futó, Magyarországon angyaltrombitaként ismert burgonyaféle magjából őrölt por, vagyis a burundanga tényleg népszerű drog, és nemcsak bőrön át próbálják alkalmazni, hanem italba keverve is. Mivel íztelen és szagtalan, szinte lehetetlen észrevenni, ha valakinek feloldják a poharában.

Az őrölt magokat egyébként régóta használják a kontinensen spirituális rituálékhoz, hiszen megfelelő mennyiségben fogyasztva érzéki csalódásokat és hallucinációkat okoznak, alkohollal keverve viszont már nagyon veszélyesek. Nem csoda, hogy a Kolumbiában becsült évi 50 ezer burundangás eset nagy része is bárokhoz és éjszakai klubokhoz köthető.

A szkopolamin hatásmechanizmusát pontosan ismerjük: a szervezetbe juttatva a szer megzavarja az acetilkolin neurotranszmittert, amely kulcsfontosságú szerepet játszik a tanulásban és a memória megfelelő működésében. Ha az acetilkolin működését valami, például a szkopolamin blokkolja, a hippocampus nem képes a rövid távú emlékeket hosszú távú emlékekké erősíteni. Ez a mechanizmus váltja ki a szkopolamin használatánál az amnéziát.

A szkopolamin megfelelő adagban alkalmazva ideális lehet a bűnözők számára: zavart, tompaságot, amnéziát is okozhat, így az óvatlan turista a szer hatása alatt könnyebben kirabolható. Nagyon nehéz azonban belőni, hogy mekkora az ideális adag, főleg, ha alkohollal együtt tervezik beadni – ilyenkor fennáll a veszélye, hogy a célba vett turista korábban már nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, ami felerősítheti a mellékhatásokat. A túladagolás tünetei közé tartozik a rendkívül magas pulzus, a kitágult pupillák, a zavarodottság, a rohamok és a kóma is. De még alkohol nélkül is kifejezetten nehéz belőni a biztonságos adagolást: a Wall Street Journal egyik 1995-ös cikke arról számolt be például, hogy a kolumbiai fővárosban, Bogotában az összes sürgősségi betegellátás csaknem fele burundangamérgezés miatt történt.

2015-ben felröppent a hír, hogy szkopolamint használtak rablásokhoz Párizsban is, erre azonban toxikológiai vizsgálatok híján nincs bizonyíték. A Guardian akkori cikkében megszólaló szakértők szerint valószínűtlen, hogy Európában használnák a drogot, mivel nem lehet a feketepiacon hozzájutni, ahogy más, hasonló célra is használt pszichoaktív szerekhez sem, nincs ugyanis semmilyen élvezeti értéke, nem használják például a Gina néven elterjedt GHB-hoz hasonló célokra sem. Még az általa kiváltott hallucinációk is jellemzően negatívak, gyakran rémálomszerű látomásokként nyilvánulnak meg, elmosva a határvonalat a valóság és az illúzió között.

Arra is kevés az esély, hogy a városi legendákban említett állapotba kerül tőle bárki is: a zombiszerű állapot még lehetséges, hiszen kábaságot, delíriumot, szédülést okozhat, de a szabad akarattól nem fogja megfosztani az embert. A történetekből az például szinte biztosan nem igaz, hogy valaki beburundangázva önként kiüríti a bankszámláját valakinek. Amnéziát viszont valóban okozhat, ami jól jöhet a bűnözőknek, hiszen a turista nem emlékszik arra, ki rabolta ki, erőszakolta meg, vagy lopta el a veséjét.

A szkopolaminnak egyébként nemcsak a jelenlegi felhasználásáról, hanem a történetéről is sok legenda kering. Állítólag ez volt az egyik első „igazságszérum”: a 20. század elején egyes orvosok fájdalomcsillapítóként vagy inkább a fájdalom feledéséhez vezető gyógyszerként használták például szülés során, míg az ápolónők észre nem vették, hogy a páciensek meglepően őszintén válaszolnak a kérdésekre. Állítólag később néhány perben vallatásra is használták, de erre nincsenek meggyőző bizonyítékok. Arról is szólnak történetek, hogy a náci Németországban hasonló célból használták kihallgatások során.

Az elkábított turistákról szóló történetek igazságtartalmától függetlenül, érdemes vigyázni a szkopolaminnal. Ha valaki olyan országba utazik, ahol a használata gyakori (ezek leginkább a dél-amerikai országok, hiszen itt őshonos az angyaltrombita), figyeljen az első tünetekre: a szájszárazságra, a magas pulzusra, a szapora szívverésre, a beszéd- és a tájékozódási zavarra. Ilyenkor érdemes azonnal orvoshoz fordulni, a dél-amerikai kórházakban nem ritka a szkopolaminmérgezéses páciens, a korai ellátás pedig lényegesen csökkentheti a szer veszélyeit.