Céglogós gördeszka, MI jövendőmondás, robot-vattacukor: a CES kütyüexpó legsúlyosabb parasztvakításai

Az idei CES elektronikai expón is igaz volt az örök szabály: ahol valamit ingyen osztogatnak, ott biztos óriási sor fog állni. Persze nem mindenhol volt érdemes: a legnagyobb soros helyek egy része tényleg érdekes szolgáltatást és/vagy jó kütyüket osztogatott, de volt olyan is, ahol ezerrel ment a parasztvakítás, és a sor végén az ember szinte üres kézzel távozott. Az idei évben az abszolút nyertes egyértelműen az ingyenes gördeszka volt, de a Netflix új sorozatát bemutató „élményre” is legalább fél-háromnegyed órát kellett várni. Volt olyan hely, ahol azt sem tudtuk megállapítani, tulajdonképpen miért állnak sorba az emberek, de volt olyan is, ahol tényleg nagyon hasznos dolgokat adtak a kitartóbbak kezébe.

Én notórius nemsorbanálló vagyok, de ahogy a CES első napján megláttam a jégkrém- és vattacukor-készítő robotgépet, úgy éreztem, ezt nekem is ki kell próbálnom. Ezen a kiállítási helyszínen, a Venetian hotel-kaszinó konferenciaközpontjában szerencsére kevésbé volt jellemző a sorbanállás, mint a Las Vegas-i Kongresszusi Központban (LVCC), de itt mindig hosszú sor kígyózott, akárhányszor néztem vissza reménykedve. Az édességeket gyártó gépeknél magunk választhatjuk ki, milyen típusú fagyit vagy vattacukrot akarunk, előbbire önteteket és feltéteket, utóbbira ízeket és mintázatokat is rakhatunk. Én végül a vattacukor mellett döntöttem, finom volt, de nyilvánvalóan itt az élmény inkább a lényeg, hogy valaki nem a saját kezével készíti el nekem, hanem egy gép rakja össze. Ezt talán nem sorolnám a parasztvakítás kategóriába, de mindenképpen hülyeség, hogy elment fél órám egyetlen vattacukorért.

A Venetianben a Pinker ideiglenes tetoválást rajzoló eszközéhez volt még hosszú sor, úgy is, hogy az alkalmazottak futószalagon tolták fel a tetkókat az emberek kezére, és kérdésekre sem igazán tudtak / akartak válaszolni. Ez tipikusan a parasztvakítás kategória, de csak azért, mert a tetkó kifejezetten rossz minőségű, nem pedig azért, mert a Pinker át akarta vágni a sorbanállókat.

Más volt a helyzet az LVCC központi csarnokában: az első három nap több standnál gyakorlatilag megmozdulni sem lehetett, sor állt például a Samsung óriási kitelepülésénél, és a Ballie okossegéd demonstrációjához sosem lehetett soha odaférni, még úgy sem, hogy naponta többször megismételték. A korábban említett Netflixes új sorozatot, a 3 Body Problemet bemutató „élményhez” sem lehetett odajutni, nem is sikerült megnéznünk, olyan lassan haladt a sor – az élményt pedig itt azért teszem zárójelbe, mert ennyit sikerült megtudnunk a fura, henger alakú standról attól a hosztesztől, aki beengedte az embereket.

Talán nem meglepő, hogy az élményeket kínáló standokhoz hosszú volt a sor: idén is volt markológép-szimulátor, de a prímet a dél-koreai SK cég csodaországa vitte: a leghosszabb sor egy óriási képernyő előtt a levegőben lógó, négyszemélyes, felfüggesztett jármű előtt volt, ami elsőre nagyon izgalmasnak tűnik, de aztán az ember rájön: azon kívül, hogy a futurisztikus eszköz mozog, nagyon extrát nem kell várni, sem VR-szemüveg, sem egyéb, az élményt javító eszközt nem kapni az „utazáshoz”. A sort kiállóknak levetítenek egy filmet, ami az SK törekvéseiről szól, közben pedig a képernyőn felhőkarcolók suhannak el. Ez valószínűleg kívülről hasonló élmény, mint a járműben ülve, és még nem is kell órákat sorbanállni hozzá, így a parasztvakítás kategóriát ez is megkapja, azzal a különbséggel, hogy itt azért az ember látja is, hogy mire vállalkozik.

Ugyanígy az SK óriási standjánál találkoztunk a mesterséges intelligenciával felszerelt jövendőmondó gépekkel, amelyek fényképet is készítenek, értelemszerűen ehhez is óriási sor állt, ahogyan a mini-hidrogénvonathoz is – utóbbi egy alagúton viszi át az elszántabbakat, akik kiállják a legalább fél órás sort hozzá, ami szép, de megint csak nem akkora élmény, hogy ennyi ideig egy helyben álljak miatta. Meg merem kockáztatni, hogy az emberek jelentős része sem tudja, hogy pontosan mire vár, csak látja a vonatot, és úgy gondolja, hogy biztos érdekes (nem az).

Talán nem meglepő, hogy komoly várólista volt a Bodyfriend masszázsszékeire, ami a negyedik napon már nekem is nagyon jól jött volna – viszont lehetetlen volt normális időintervallumban bekerülni, ha az ember nem a reggeli nyitáskor kezdte meg a feliratkozást. Az hagyján, hogy a stand előtt állt a sor, de még belül is vártak székeken az emberek. Ha valamit, ezt abszolút megértem: ha napokig caplat az ember standról standra, jólesik egy kis masszázs.

A korábbi sorok összeadva sem adják ki azonban azt az őrületet, amit az STM Goods produkált: a tech kiegészítőket gyártó cég ingyen gördeszkát, egészen pontosan cruisereket adott azoknak, akik nagyon türelmesek voltak. Mi nem voltunk, így nem tudjuk, mit kellett érte csinálni, de ránézésre semmi különöset, maximum egy hírlevél-feliratkozást tudok elképzelni, ami nem nagy ár egy ilyen deszkáért. A dizájn nem volt a legszebb, de, ahogy a mondás is tartja, ajándék deszkának ne nézd a színét, és rengetegen nem is nézték – annyira, hogy először nem is a stand, hanem az ugyanolyan deszkával mászkáló emberek tűntek fel nekünk is.

Amiért viszont egyértelműen megérte sorba állni, az a Nikon standjánál nyújtott szolgáltatás volt: két fotós váltotta egymást, akik több, teljesen profi képet lőttek a várakozókról. És amikor azt írom, hogy profi, akkor tényleg komolyan is gondolom: mind az öt kép úgy néz ki, mintha direkt erre kialakított stúdióban készült volna, komolyabb pénzért. A sor nem is volt annyira hosszú, fél óra alatt ki lehetett állni, és abszolút megérte a végeredmény.

Az idei CES-en azonban nem a gördeszkáért, nem a profi képért, nem az MI-jövendőmondóért, de még csak nem is a masszázsszékért álltak a legtöbben sorba, hanem a buszokhoz: bár profi volt a szervezés, egyszerűen annyi ember zsúfolódott össze az expón, hogy lehetetlen volt gördülékenyen szállítani őket – még akkor is, ha Elon Musk Tesla Loopja is beszállt a munkába.

Munkatársunk a Vasco Electronics meghívására és költségén vesz részt a CES-en.