A mesterséges intelligencia már a macskaalomba is beette magát

2024. január 13. – 22:11

Másolás

Vágólapra másolva

Okoskamera, okosajtó, okosmacskaalom, okostál, okos kutyanyakörv – gyakorlatilag már minden lehet okos a kisállatunk életében, és ezt a Las Vegas-i CES techexpó kiállítói tökéletesen be is bizonyították. Körbejártuk, milyen szuperkütyüket vehetünk a kutyánknak és a macskánknak, ha van felesleges néhány százezer forintunk ilyesmire.

Kutyafelismerő kutyaajtó, macskafelismerő macskaalom

Vannak olyan technológiák, amik már viszonylag régóta léteznek, és folyamatosan fejlesztgetik őket: a Whisker például már tavaly is megjelent a CES-en az okos macskaalommal, ami leginkább egy mosógépdobhoz hasonlít, és magától beleforgatja egy lezárt tárolóba a macskapiszkot, ahogy az állat kimászik belőle. A 699 dollárért (240 ezer forintért) árult Litter-Robot 4 nemcsak abban segít, hogy ne kelljen magunknak kapargatni a macskapisit a tál aljáról, hanem abban is, hogy kevesebbet használjunk az alomból.

A cég egy 299 dolláros (100 ezer forintos) okosetetőt is fejleszt, ami azon túl, hogy adagolja a macskának az ételt, egy applikáción keresztül megmutatja, mennyit és mit eszik a macska. Az appot egyébként az okosalomhoz is lehet kötni, és az alommennyiségen kívül azt is kielemezhetjük vele, hogy a macska hányszor jár üríteni, ebből pedig akár egészségügyi problémákra is lehet következtetni.

A Meari okoskamerás etetőt fejlesztett kutyáknak, ami értelemszerűen nemcsak kémkedni tud a kutya után, hanem kérésre etetni is. A kütyüt manuálisan, illetve távolról, appon keresztül is lehet irányítani. Ez a technológia egyébként szintén nem új, évek óta létezik ilyesmi, de úgy tűnik, egyre több van belőle: a CES-en a Catlinknél is találtunk hasonlót, sőt, ennek a cégnek is van okos macskaalom-kezelője és itatója is. A legolcsóbb macskaalomeszköz 499 dollár (170 ezer forint), az etető pedig 179, vagyis kicsit több mint 60 ezer forint. Az egész ökoszisztémát mesterséges intelligencia támogatja, és itt is kaphatunk vizeletanalízist, aktivitáselemzést, és az eszközök arra is képesek, hogy a macska arcát felismerjék.

A Catlink egész macska-ökoszisztémát kínál – Fotó: Nagy Nikoletta / Telex.hu
A Catlink egész macska-ökoszisztémát kínál – Fotó: Nagy Nikoletta / Telex.hu

A Pawport technológiája sem egyedi, viszont a termék mindenképpen az egyik legszebb a piacon: az okoskutya- és -macskaajtó nagyon szép, több színben és stílusban is elérhető. Az eszköz okosnyakörv segítségével ismeri fel a kutyát vagy macskát, és nyílik ki, ha az megközelíti. A szetthez tartozó applikáción minden egyes kisállatnak külön profilt hozhatunk létre, beállíthatjuk, hogy mettől meddig mehetnek ki a házból, és nyomon követhetjük azt is, hogy ezzel a lehetőséggel mikor élnek. A felhasználó azt is megmondhatja, hogy az ajtók milyen szélesen nyíljanak ki, és abban is biztosak lehetünk, hogy nem fognak a kutyára rázáródni, mivel érzékelik, ha az állat még nem jutott ki rajtuk.

Minden percben a kutya nyomában

Az okosetetőn és okoskamerán néhány lépéssel túlmutat az Ilume kutyanyakörve, ami tulajdonképpen egy nyomkövető, sok plusz funkcióval. Gyakorlatilag olyan, mint egy kezdetleges okosóra, csak az ebnek: megfigyeli, mennyit és milyen sebességgel megy a kutya, hány lépést tesz meg, és mennyit pihen, hogyan alszik – sőt, azt is, hogy milyen a hangulata. Emellett a hozzá tartozó applikációban megmondja, hogy a kutya viselkedése mennyire egészséges a hasonló fajtákhoz, hasonló korú ebekhez képest.

A nyakörv mellett egy okosetetőt is vásárolhatunk természetesen, ami kommunikál a nyomkövetővel, és ehhez mérten ad táplálkozási tanácsokat a gazdinak. Ezenkívül az app jelez, ha az állat viselkedésében valamilyen változás áll be, ez sokat segíthet abban, hogy egyes egészségügyi problémákat időben észrevegyünk. A termékek egyelőre csak az Egyesült Államokban és Ausztráliában kaphatók, a hardver 300 dollárba (több mint 100 ezer forintba), az applikációs előfizetés pedig havonta 6 dollárba (2000 forintba) kerül.

A kutyanyakörv és az okostál – Fotó: Nagy Nikoletta / Telex.hu
A kutyanyakörv és az okostál – Fotó: Nagy Nikoletta / Telex.hu

A Samsung Galaxy Smart Tag 2 hasonló elven működik, mint az Ilume okosnyakörve: figyeli az állat mozgását, a gazdi pedig megjelölheti azokat a területeket, amiken a kutya megáll szaglászni vagy jelölni. Mindezt a SmartThings appon keresztül lehet megtenni. A tagben el lehet tárolni a gazdi adatait, így ha az állat elveszik, vissza lehet követni, kihez tartozik. Az applikáció akkor is jelez, ha a kedvencünk túl messze vándorol tőle, vagyis a telefonunktól – azaz tőlünk. A tag 30 dollárba (10 ezer forintba) kerül.

A robot a kutya legjobb barátja

Az i-re a pontot kisállatügyileg az idei CES-en mindenképpen azok a robotok tették fel, amik a kedvencekkel kommunikálnak. Az egyik ilyen szintén a Samsung terméke: Ballie alapvetően egy embereknek tervezett társrobot, de képes a kutyával is kommunikálni. Ki tud vetíteni például akár kutyának való videókat is, irányítani az okosetetőket és videót készíteni az állatról a gazdájának.

Ennél rengeteg fokkal profibb, legalábbis kutyatéren, az ORO robot, ami gyakorlatilag a kutya legjobb barátja lesz, ha nem vagyunk otthon. A kedves kis szerkezet nemcsak megfigyelni tudja a kutyát, de játszani is képes vele, megnyugtatja, szórakoztatja, amíg egyedül van. A robot megfigyeli a kutya testbeszédét, és ez alapján viselkedik, következtet az érzelmi állapotára, illetve a stressz-szintjére is. Mindezt egy applikáció segítségével tudjuk nyomon követni. Szeparációs szorongás esetén például képes nyugtató zenét játszani a kutyának, kivetíteni a gazda arcát a képernyőjére, és természetesen játszani is tud az állattal – magától, illetve a gazda parancsára is. A cég a jövőben egyre több játék fejlesztését tűzte ki célul.

ORO, a kutya legjobb barátja – Fotó: Világi Máté / Telex.hu
ORO, a kutya legjobb barátja – Fotó: Világi Máté / Telex.hu

A robotot állatorvosok, állat-pszichológusok és kutyabiológusok segítségével fejlesztették, és idővel egyre tökéletesebbé csiszolták: az első változatoknál például egyes kutyákat megijesztett a hang, így a legújabb verzió már nagyon csendes. A dizájn is tudatos, az eszköz olyan anyagból van, amit a kutya nem tud megrágni, és a súlypontja annyira mélyen van, hogy nagyjából lehetetlen feldönteni. A szerkezet magától elindul a töltőállomására, ha úgy érzi, hogy lemerül, így a gazdának ezzel sem kell vesződnie.

Az ORO egy okosetetővel együtt érkezik, amit szintén a robot, illetve a gazda tud irányítani. Ebben nemcsak ételt és jutalomfalatot, de gyógyszereket is tudunk tárolni, a gép pedig előre meghatározott időben adagolja mindezeket. Az eszköz szól, ha az étel kifogyott, és a közeljövőben applikáción belül is lehet majd újratölteni, vagyis megvásárolni a kiválasztott kutyakaját.

Az ORO robot és okosetető 800 dollárba (277 ezer forintba) kerül, az applikáció pedig havonta 15, illetve 20 dollárba (5-7 ezer forintba) – ezek előfizetések, nélkülük is használható mind a hardver, mind a szoftver, de az automata funkciók például csak a prémium előfizetéssel érhetők el. Enélkül nekünk kell megmondani mind az etetőnek, mind a robotnak, hogy éppen mit csináljon. A termék az Európai Unióban egyelőre nem kapható, de a cég hamarosan itt is szeretne terjeszkedni.

A Neakasa kutyaporszívója – Fotó: Nagy Nikoletta / Telex.hu
A Neakasa kutyaporszívója – Fotó: Nagy Nikoletta / Telex.hu

Az ORO roboton kívül talán hasznosságban mindegyik kütyüt veri a Neakasa kisállatporszívója, ami úgy fésüli a kutyát-macskát, hogy a szőrt rögtön elszívja egy tárolóba. A Neakasa nincs egyedül ezzel a termékkel a piacon, de mindenképpen az élmezőnybe tartozik, mert az eszköz kialakítása nagyon szép, és a cég képviselője szerint kifejezetten hatékony is: a szőr 98 százalékát rögtön összegyűjti, így nem kell azt később hagyományos porszívóval kiimádkozni a kanapéból vagy a szőnyegből. A készülékhez nyolc különböző fej jár, köztük mancs közötti szőrvágó és körömcsiszoló is, és kifejezetten csendes, így az állatoknak nem jelent stresszt, ha használják rajtuk. A porszívó 179 dollárért kapható az Amazonon, ami majdnem 62 ezer forintot jelent.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!