Az ENSZ szerint gondolkodni kellene, mielőtt geomérnöki munka címén eltakargatjuk a Napot

A klímaváltozás riasztó ütemben folytatódik, az emberiség pedig nem éri el a szén-dioxid-kibocsátási céljait, így a klímamérnökség egyre inkább felkelti a figyelmet mint lehetséges opció a globális felmelegedés elleni harcban. A Föld természetes rendszereibe történő beavatkozások jelentős ígéretekkel, de még jelentősebb kockázatokkal járnak, éppen ezért az UNESCO Tudományos és Technológiai Etikai Világbizottsága (COMEST) közzétette első jelentését a klímamérnöki etikáról – olvasható az UNESCO honlapján.

A jelentés a klímamérnöki technológiák széles skáláját veszi sorra, és két fő kategóriába sorolja őket: az egyikbe a szén-dioxid-eltávolító megoldások tartoznak, például a szén-dioxid-eltávolító infrastruktúra vagy a faültetés. A napsugárzást módosító technológiák közé azok tartoznak, amelyek megváltoztatják, mennyi napfény éri a bolygó felületét: az aeroszolok levegőbe fecskendezésétől kezdve a tetők világos színűre festéséig elég széles a skála.

A jelentés kifejezi, hogy a klímamérnöki munka alááshatja a jelenlegi klímapolitikákat is, és eltérítheti a finanszírozási terveket a létfontosságú alkalmazkodási erőfeszítésektől. Az ilyen megoldások fejlesztése ugyanis néhány kivételtől eltekintve magas költségekkel jár, ami nemcsak lassíthatja a munkát, de súlyosbíthatja a különböző gazdasági helyzetben lévő országok közötti globális egyenlőtlenségeket is.

Az UNESCO szerint a geomérnöki eszközök katonai vagy geopolitikai felhasználása is aggodalomra ad okot.

A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a technológiák jelentős része még nem tart ott, hogy biztosan hatékonynak és gazdaságosnak lehessen nevezni, és nem lehet rájuk támaszkodni abban, hogy jelentősen hozzájáruljanak a klímacélok teljesítéséhez. Ráadásul tapasztalatok híján még azt sem látni előre, hogy ezek a beavatkozások milyen következményekkel járhatnak a klímára: olyan láncreakciókat is elindíthatnak, amelyek jelentős kockázatot jelentenek az emberiségre, az óceánokra, a klímarendszerekre és a biológiai sokféleségre. Az pedig, ha ezekre a technológiákra a jövőben jelentősen támaszkodunk, felveti a kérdést, hogy mikor és hogyan fogunk tőlük fokozatosan elszakadni, és ennek milyen hatásai lehetnek.

Az UNESCO szakértői szerint éppen ezért minden klímamérnöki kutatási program elsődleges célja az kell, hogy legyen, hogy ezeket a bizonytalanságokat azonosítsa és csökkentse. „Nem ismerjük sok ilyen technológia nem kívánt következményeit” – mondta Gabriela Ramos, az UNESCO főigazgató-helyettese a jelentés közzététele előtt. „Több terület aggodalomra ad okot. Ezek nagyon érdekes és ígéretes technológiai fejlesztések, de szükségünk van egy etikai keretre ahhoz, hogy eldöntsük, hogyan és mikor használjuk őket.”

Ramos amellett érvelt, hogy még azoknak az országoknak is kell, hogy legyen beleszólásuk abba, milyen technológiákat vetnek be, amelyek nem akarják vagy nem tudják használni azokat, mivel az ő klímájukra is ugyanúgy hatással lesznek.

A jelentés számos ajánlást tesz a klímamérnöki technológiák kutatására és irányítására, többek között:

• Az államoknak jogi kötelezettségük van a károk megelőzésére, ezért mindegyik országnak olyan jogszabályokat kell bevezetnie, amelyek szabályozzák a klímaintézkedések ezen formáit is.
• A klímamérnökséggel kapcsolatos tudományos kutatásoknak egyértelműen a nemzetközi joggal összhangban álló etikai normákon kell alapulniuk.
• Az országoknak figyelembe kell venniük a klímamérnöki döntéseik határokon átnyúló hatásait.
• A technológiák globális bevezetése nyílt és felelősségteljes együttműködést és folyamatos ellenőrzést tesz szükségessé valamennyi ország között.
• A marginalizált közösségeket figyelembe kell venni és be kell vonni az éghajlatváltozással kapcsolatos politikákba, hiszen őket érintik a legjobban a klímaváltozás által okozott problémák.

Az UNESCO ezt a jelentést és annak következtetéseit megosztja 194 tagállamával, hogy ezt a fontos kérdést figyelembe vegyék a COP28 klímakonferencia során lezajló kormányközi megbeszéléseken. A cél az, hogy az ilyen technológiák szélesebb alkalmazása előtt megszülessen egy kötelező érvényű keretrendszer, amelyet minden országnak követnie kell.