Máshogy működik az agyunk egy Zoom-meeting közben

2023. október 28. – 20:30

Másolás

Vágólapra másolva

Amerikai kutatók azt vizsgálták, vajon van-e különbség a szemtől szemben történő, illetve az online kommunikáció között abban, ahogyan az idegsejtjeink viselkednek. Kiderült, hogy a személyes kommunikáció sokkal intenzívebb, egy Zoom-meeting viszont sokkal visszafogottabb aktivitást eredményez, olvasható az EurekAlerten megjelent sajtóközleményben.

„Ebben a kutatásban azt találtuk, hogy az emberi agy szociális rendszerei aktívabbak a valódi személyes találkozások során, mint a Zoomon” – mondta Joy Hirsch pszichiátriaprofesszor, a tanulmány vezető szerzője. „Úgy tűnik, a Zoom egy elszegényedett társadalmi kommunikációs rendszer a személyes körülményekhez képest.”

Az Imaging Neuroscience szaklapban megjelent tanulmányhoz Hirsch és csapata rögzítette az idegrendszer válaszait az élő, kétszemélyes interakciókat folytató személyeknél, valamint online, Zoomon keresztüli kétszemélyes kommunikációs folyamatok során is. Azt találták, hogy az idegi jelátvitel erőssége drámaian csökkent a Zoomon a személyes beszélgetésekhez képest. Az élő interakciók alanyaiban a megnövekedett idegi aktivitás hosszabb szemkontaktussal, illetve megnövekedett pupillaátmérővel is járt, mindegyik a fokozott agyi izgalomra utal. A személyes interakciók során megnövekedett az EEG-aktivitás is, ami a fokozott arcfeldolgozási képességre jellemző.

Ezenkívül a kutatók összehangoltabb idegi tevékenységet mértek a személyesen beszélgetőknél, ami a társas jelzések kölcsönös cseréjére utal az interakcióban részt vevő partnerek között. Ugyanez sokkal visszafogottabb volt a Zoom-hívás esetében.

A társas interakciók minden emberi társadalom sarokkövei, az agyunk finoman hangolt a dinamikus arcjelzések feldolgozására a valódi személyes találkozások során. Hirsch és kutatótársai egyedülálló idegi képalkotási technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi, hogy valós időben tanulmányozzák két ember közötti interakciókat természetes körülmények között.

A kutatók szerint az eredményeik illusztrálják, hogy milyen fontos a személyes kommunikáció, és mennyire nem tudja azt helyettesíteni az online megoldás – utóbbihoz a Covid-19 alatt mindenki kicsit jobban hozzászokott, de nem szabad, hogy ez maradjon a gyakoribb kommunikációs forma.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!