A tengerekben folytatódhat a hajsza a fémércekért, de ennek beláthatatlan következményei lehetnek

Több milliárd tonna nikkelt, kobaltot, mangánt és más kritikus nyersanyagot rejthet a mélytenger a becslések szerint. Ezek nagyobb része burgonya méretű gumókban heverhet a tengerfenéken – írja Lehoczky Annamária, meteorológus, éghajlatkutató a Másfélfokon megjelent cikkében, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a fémércek megszerzésére tett törekvések, a tengerfenék kiaknázásánál használt technológiák súlyos problémákat hozhatnak magukkal. A helyzet egyébként végtelenül abszurd: a fémércek iránti kereslet éppen a zöld gazdasági átalakulás miatt is ugrott meg, csakhogy a bányászat megboríthatja a tengerfenék élővilágát, a tengeri üledék bolygatásával pedig a mélytengeri szénraktárakat is megboríthatnák, ami azzal járhat, hogy felszabaduló szén visszajuthat a légkörbe, tovább fokozva a klímaváltozást.

A Másfélfok cikke szerint több nemzet kért már engedélyt a Nemzetközi Tengerfenék Hatóságtól arra, hogy bányászatot indíthasson a nemzetközi vizeken. Az első ilyen szigetállam a csendes-óceáni Nauru volt, még 2021-ben, a hatóság azonban azóta sem tudott végleges szabályt alkotni a témában. Az ENSZ tengerjogi egyezményének úgynevezett „kétéves szabályaként” ismert, vitatott rendelkezése azonban előírja, hogy az értesítés dátuma után két évvel a hatóságnak meg kell fontolnia és ideiglenesen jóvá kell hagynia a bányászatra benyújtott kérelmeket, függetlenül attól, hogy van-e végleges szabály vagy nincs.

Ennek értelmében tehát Nauru elkezdheti a mélytengeri bányászatot, 2023 júliusában ugyanis letelt a kétéves türelmi idő, végleges szabály pedig nem született. A hatóság most azon dolgozik, hogy ez 2025-ig meglegyen, addig azonban az országok saját gazdasági övezeteikben már elkezdhetik a bányászatot.

A polifémes gumók évmilliók alatt képződnek, és a hidrotermális kürtők körül, illetve a víz alatti hegyrendszerekben találhatók. Jelenleg azok a legvonzóbbak, amiket leghatékonyabban a tengerfenék felszántásával tudnának gyűjteni: ez azt jelenti, hogy az üledék felső rétegét tarolnák le gépekkel. Ezután a nyersanyagokat egy hajóra pumpálnák feldolgozásra, a többit meg visszajuttatnák a vízoszlopba. Csakhogy ezzel a módszerrel azonnal elpusztítanák a tengerfenékhez rögzült állatokat, és a mikroorganizmusok is károsodnának, az élőlények légzőszerve pedig eltömődhetne.

Káros hatással lehet a zaj- és fényszennyezés is. A bányászat miatt a fémek és más toxikus anyagok felhalmozódhatnak az élőlények szervezetében, majd

„a táplálékláncon felfelé haladva egyre feldúsulhatnak, és végül a halak és tengeri herkentyűk formájában a káros hatások a mélytengertől a tányérunkig gyűrűznének” – írja a szerző.

A mélytengernek fontos szerepe van az éghajlat szabályozásában is, egyszersmind nagyon sérülékeny. Kiemelik, hogy a tengeri üledékek a föld legnagyobb szénraktárai közé tartoznak. Ha ezek töredékét is megbolygatják, akkor a felszabaduló szén visszajuthat a légkörbe, tovább fokozva a klímaváltozást. A cikk kitér arra is, hogy a mélytengerek több mint 75 százaléka még mindig feltérképezetlen, de a tudósok úgy vélik, hogy például a „pikkelyes lábú” csigát kifejezetten veszélyezteti a mélytengeri bányászat. Számos mélytengeri faj ritka, hosszú életű és lassan szaporodik, sokaknak pedig az élőhelyét alkotják a polifémes gumók.

Míg a hagyományos bányák esetében sokszor helyreállító munkálatok segítségével próbálják ellensúlyozni az okozott környezeti károkat, addig a kutatók úgy tartják, hogy a mélytenger időskálája lassabb, így a helyreállítás aligha működne enyhítő stratégiaként, a regenerálódás akár több ezer vagy akár több millió évig is eltarthatna. Mindezek miatt több mint 20 ország támogatja már a mélytengeri bányászat szüneteltetését, többen egyenesen be is tiltanák.

A cikk felveti azt is, hogy hogyan lehet fenntarthatóbban bánni a már kibányászott kritikus nyersanyagokkal: ebben megfelelő technikai fejlesztések segíthetnek, valamint az elhasználódott akkumulátorok újrahasznosítási arányának növelése.