Nem csak az átlagembert, az orvosokat is befolyásolta a politikai hovatartozásuk a Covid alatt

2023. február 10. – 04:56

Nem csak az átlagembert, az orvosokat is befolyásolta a politikai hovatartozásuk a Covid alatt
Kórházi dolgozók tiltakoznak a járvány alatti rossz munkakörülmények miatt a Ronald Reagan UCLA Medical Center előtt, Los Angelesben, 2022 decemberében – Fotó: Brian van der Brug / Los Angeles Times / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Egy friss amerikai kutatás szerint nemcsak az átlagembereket befolyásolja a politikai hovatartozás az orvosi témákban, hanem az orvosokat is. A Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban megjelent tanulmányból kiderült a konzervatívok nagyobb valószínűséggel ítélték meg kedvezően a hidroxiklorokint és kedvezőtlenül az oltást, ez pedig igaz volt a laikusokra és az orvosokra egyaránt. A konzervatív ideológiát az ivermektinről alkotott kedvező hiedelmekkel is összekapcsolták a laikusok körében, az orvosok körében viszont nem – írja a közlemény.

„Azt már eddig is tudtuk, hogy a társadalmi tényezők, például a politikai identitás befolyásolja azt, ahogyan az emberek az információkat, például a tudományos bizonyítékokat is értékelik. Ezek az új eredmények azért érdekesek számunkra, mert úgy tűnik, ugyanez igaz a magasan képzett szakemberekre is – mondta Joel Levin, a tanulmány vezető szerzője, a Pitt’s Joseph M. Katz Graduate School of Business mesterszakos hallgatója. – Az eredmények támpontokat adnak a hiedelempolarizáció alapvető természetéről, és arról, hogyan lehet azt csökkenteni.”

A koronavírus-járvány kezdetén az ivermektint és a hidroxiklorokint prominens amerikai republikánus személyiségek és konzervatív médiaszemélyiségek a Covid–19 gyógymódjaként hirdették – annak ellenére, hogy nem álltak rendelkezésre megfelelő tudományos bizonyítékok ezen állítások alátámasztására. A két szer között annyiban különbséget kell tenni, hogy a hidroxiklorokint illetően kezdetben voltak biztató kutatások (egy például itt olvasható), de később kiderült: hatástalan a koronavírus ellen, viszont mellékhatásai lehetnek. A friss kutatásból most kiderült: a hidroxiklorokin esetében a politikai hovatartozás befolyásolta még az orvosok hozzáállását is, annak ellenére, hogy a frissebb tudományos bizonyítékok egyértelműen a használata ellen szóltak.

Persze az is előfordulhat, hogy a republikánus orvosok csupán kevésbé tartanak lépést a legfrissebb tudományos eredményekkel, mint a demokraták – a kutatók is elképzelhetőnek tartják, hogy a korai kutatások befolyásolták a véleményüket.

A kutatók három időszakban készítettek felmérést az átlagemberek és az orvosok között: 2020. április–májusban, 2020. október–novemberben, és végül 2022. március–áprilisban. Összesen 592 orvost, illetve 900 laikust kérdeztek meg. Mindegyiküknek válaszolnia kellett a politikai hovatartozásával kapcsolatos kérdésekre, és beszámolnia arról, mennyire tartja hatékonynak az ivermektint, a hidroxiklorokint és a vakcinákat. Az orvosoknak azt is le kellett írniuk, hogyan kezelnének egy képzeletbeli, súlyos Covidtól szenvedő beteget.

Az eredmények azt mutatták, hogy a politikai ideológia összekapcsolható mindkét csoportnál az oltással és a hidroxiklorokinnal kapcsolatos véleményekkel. A konzervatív orvosok körülbelül ötször nagyobb valószínűséggel mondták azt, hogy hidroxiklorokint írnának fel a betegeknek, mint a liberális orvosok.

A kutatócsapat ezután a Covid–19 kezelésével kapcsolatos polarizált nézetek gyökereit kutatta fel. A szakértőknek el kellett árulniuk, milyen forrásból jutnak hírekhez, és, ahogy az várható volt, azt találták, hogy a konzervatívok jó eséllyel a Fox Newst részesítik előnyben, ez arra utal, hogy a politikailag polarizált vélemény kialakulásában szerepe lehet annak, hogy milyen információk és honnan jutnak el a megkérdezettekhez.

A kutatók arra is megkérték a résztvevőket, hogy nézzenek át egy tudományos publikációt, mint annak bizonyítékát, hogy egy adott gyógyszer hatástalan a Covid–19 kezelésére. A csoport egyik felének elmondták, hogy a szer az ivermektin, a másiknak nem. Amikor a szert nem nevezték meg, a konzervatív és a liberális oldal is hasonló következtetéseket vont le a tanulmányból, de amikor elárulták a résztvevőknek, hogy az ivermektinről van szó, a konzervatívak a liberálisokhoz képest kevésbé voltak megelégedve az eredményekkel. Amikor csak az orvosok válaszait elemezték, nem tapasztaltak jelentős különbséget a két tábor között.

A vakcinákkal kapcsolatban szintén találtak politikai megosztottságot a kutatók: két kérdést tettek fel orvosoknak és laikusoknak egyaránt. Először a kötelező oltások támogatásáról kérdezték őket, itt tapasztalható volt megosztottság. Aztán tudakozódtak az oltások vélt hatásossága felől is, konkrétan arról, hogy a megkérdezettek véleménye szerint a vakcinák „biztonságosak és hatékonyak-e a súlyos betegségek megelőzésében”. Itt arra számítottak, hogy csak a laikusok körében találnak majd polarizációt, ehhez képest mindkét csoportban fedeztek fel megosztottságot.

A kutatás is bizonyítja, hogy az oktatás önmagában valószínűleg nem elég a polarizáció és az ennek következtében kialakuló elfogultság leküzdéséhez. „Véleményem szerint az egyik legfontosabb tanulság, amit ebből a kutatásból le kell vonni, az az, hogy az emberek csak emberek – írta a Telexnek Joel Levin egy emailben. – Nem mondanám, hogy az eredmények azt sugallják, hogy akár a liberálisok, akár a konzervatívok elvetettek volna tudományos bizonyítékokat. Inkább azt látjuk, hogy a politikai identitás az egyik a sok közül, ami befolyásolja a tudományos bizonyítékok értelmezését, és ez még a rendkívül képzett és tapasztalt emberekre is igaz.”

A szakértő szerint egyébként a megosztottság nem csak az Egyesült Államokra jellemző: amikor arról kérdeztük, vajon más országokra is vonatkoztathatók-e az eredmények, Levin azt mondta, biztos benne, hogy a kutatás előrevetíti a megosztottságot más országokban is. Mindamellett megjegyezte: több kutatás foglalkozott már a témával, és az eredmények alapján például Kanadában és az Egyesült Királyságban lényegesen alacsonyabb a megosztottság a koronavírus kérdésében, mint az Egyesült Államokban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!