Rácz András: Onnan lehet felismerni az álhírterjesztőt, hogy amikor lebukik, nem áll fel zavar az álhírcunamiban

A háború kitörése óta (sőt, ez már jóval korábban kezdődött) eszméletlen mennyiségű álhír ömlik az internetezőkre. Rácz András Oroszország-szakértő, a Német Külpolitikai Társaság munkatársa kedd este egy előadásban beszélt ezekről, hogy segítsen kicsit eligazodni a dezinformáció világában. Az eseményt a Szkeptikus Társaság rendezte. (Bár az elején rosszul állt a kamera, ezt hamar megjavítják.)

Rácz szerint sok újdonságról az álhírek területén nem nagyon tudunk beszélni az orosz–ukrán konfliktus kapcsán. Mint a történelem során mindig, most is az a célja, hogy összezavarja az ellenfelet és annak támogatóit. Az ukrajnai konfliktus azért érdekes, mert hiába zajlik a szomszédunkban gyakorlatilag nyolc éve, a magyarok nagyon keveset tudnak Ukrajnáról.

A szakértő azzal magyarázza, hogy itthon (is) termékeny táptalajba hullanak az álhírek, mert a háború előtt alig tudtunk valamit Ukrajnáról. Egy felmérésre hivatkozik, amiben arról kérdezték a magyarokat, hogy mi jut eszükbe Ukrajnáról. A legtöbbeknek a maffia és a bűnözés, korrupció jutott eszébe, idősebbeknek esetleg szovjet fociválogatott tagjai.

Oroszpárti álhírek

Az egyik népszerű elmélet, amivel kommentelők a háború kitörését magyarázzák, hogy Amerika a háttérben machinált így robbantotta ki. Egy másik hasonló álhír, amit az első terjesztői is osztanak, hogy az USA már felvásárolta a fél ukrán gazdaságot. Rácz rámutat, hogy hiába érkezik ez a két elmélet ugyanazokból a forrásokból, az óvatos szemlélőnek azonnal feltűnhet, hogy a két álhír ellentmond egymásnak. Minek rombolná le az USA a saját gazdasági érdekeit? Ha az egyik igaz, a másik logikusan nem lehet az.

A másik népszerű elmélet, hogy Ukrajnát egy náci rezsim irányítja. Rácz szerint ez is ellentmond annak, hogy Amerika irányít, mert az USA történelmileg relatíve ritkán szimpatizál a nácikkal. Ezt az elméletet az is gyengíti, hogy Volodimir Zelenszkij félig orosz és félig zsidó, ez a két csoport pedig klasszikusan nem náciszimpatizáns.

Bár a nácis elmélet elsőre furának tűnhet, valószínűleg nem véletlen, hogy Oroszország 2014 óta időről időre felmelegítette, csak hogy végül ezzel indokolja az inváziót: saját méréseikkel az oroszok arra juthattak, hogy ez az álhír működik, jól terjed.

„És itt van egy elég fontos módszertani trükk. Vannak-e Ukrajnában nácik? Hát persze, hogy vannak. Mindenhol vannak. A kérdés az, hogy mennyire befolyásosak”

– magyarázta. Ez Ukrajna esetében azért fontos, mert az Euromaidan nevű, 2014-es forradalom idején valóban sokan radikalizálódtak, és ők az új kormány első heteiben kifejezetten dominánsak voltak. Ennek a kormánynak az egyik első törvényjavaslata az volt, hogy tiltsák be az orosz nyelv hivatalos használatát. Bár ezt a törvényt végül nem szavazták meg, remek munícióként szolgált az oroszok számára, hisz elkezdhették terjeszteni, hogy lám, az ukránok acélos bakanccsal tiporják az ukrajnai orosz kisebbséget.

Ami részben sajnos igaz volt, mert a nemzeti érzelmű, átmeneti vezetés nevében valóban követtek el etnikai alapon erőszakos bűncselekményeket. Ilyen volt például a 2014. májusi odesszai mészárlás, amiben máig nem tudni, hányan haltak meg. Ez egyedi eset volt, nem ismétlődött meg, de hamis extrapolációval úgy lehetett tenni, mintha egy-egy ilyen eset az egész ukrán rendszert jellemezné. A legutóbbi parlamenti választáson egyik szélsőséges nacionalista párt sem ugrotta meg Ukrajnában a parlamenti küszöböt.

Rácz szerint azért ez az egyik meghatározó orosz narratíva, mert egy tényből indul ki, és ezek terjednek a leghatékonyabban. Ezt persze erősítette, hogy a kezdetben az oroszok által gerjesztett szeparatizmus ellen harcoló önkéntes milíciákban valóban megjelentek a szélsőségesebb egyének, gyakran például náci jelképekkel tetoválva. Ezeket a milíciákat 2016-ra beolvasztották a hadseregbe vagy a belügyminisztérium alá, de például az Azov ezred megtartotta a címerét. Az oroszok ezek után hamis általánossággal azzal érveltek, hogy van egy-egy ilyen alakulat, tehát az egész haderő náci.

Az Azov ezred egyébként fénykorában pár ezer fős lehetett, milíciaként pedig (amikor a legszélsőségesebbek voltak) nagyjából 800 fős. Az ukrán haderő nagyjából 250 ezer fős volt, az egész országban 40 millióan laktak.

„Az Azov, mint példa, egészen sikeres volt abban, hogy el lehessen hitetni nagyon sok emberrel, hogy mivel van egy nácinak tűnő múlttal rendelkező alakulat, az egész sereg és az egész ország nácikból áll”

– mutatott rá a szakértő.

Beszélt még a biolaboros elméletről, amiről itt, itt és itt is írtunk bővebben. Rácz szerint ezek azért működnek jól, mert remekül válogattak hozzá összetevőket: van benne titok, van benne veszélyes fegyver, és természetesen van benne gonosz USA is.

„Onnan lehet felismerni az álhírek terjesztőit, hogy amikor kiderül, hogy a valósággal semmiféle korrelációt nem mutatnak, ez semmiféle zavart nem okoz az álhírek terjedésében.”

Erre példa, hogy hónapokig terjedt az elmélet, hogy azért védik annyira az ukránok az Azovsztalt, mert biolabor van alatta. Mariupol már hónapok óta orosz kézen van, és azóta sem találtak ilyen létesítményt.

Szóba került még:

• hogy ezek a háború köde miatt is jól működnek;
• az orosz propagandagépezet;
• hogy az Szputnyik miért nem tekinthető hiteles hírforrásnak (azért, mert az alapító okiratában is az áll, hogy az elsődleges célja az orosz érdekek szolgálata);
• hogy ez igaz a legtöbb nagy orosz csatornára (mert sok valójában egy kézben van);
• az az összeesküvés-elmélet, ami szerint Ukrajna nem létezik. Erről már mi is megírtuk, hogy miért nem igaz.

Így alakulnak ki a hamis mítoszok

A jelenleg zajló háború nem 2022 februárjában kezdődött, hanem azzal, hogy Oroszország 2014-ben beolvasztotta a Krímet. Rácz beszélt arról, hogy e köré kiépítettek egy csomó legendát, mint például azt, hogy a félsziget mindig is Oroszországé volt. Valójában csak a 18. századtól volt így, majd 1954-ben átadták az ukrán szovjet tagköztársaságnak. Miután a Szovjetunió felbomlott, Oroszország többízben is megerősítette, hogy tiszteletben tartja Ukrajna határait, aztán végül nem így lett.

A népszámlálás demokratikussága, amire az oroszok hivatkoznak megkérdőjelezhető: ukránpártiak nem kampányolhattak, nem volt olyan kérdés, amivel a maradásra lehetett volna szavazni, és a folyamat egyik részén sem lehettek jelen külföldi megfigyelők.

Mivel háborúban állnak, nyilván az ukránoknak sem érdeke a teljesen objektív tájékoztatás – ezért is érdemes némi szkepticizmussal olvasni bármelyik fél jelentéseit arról, hogy hány ellenséges katonát/járművet semmisítettek meg.

De az ukrán oldalon is kialakultak hasonló mítoszok, bár nem feltétlenül hasonló mértékű állami kontrollal. Ilyen például a kígyó-szigetes sztori, ami szintén a háború ködéből jött. Nem azért szóltak arról a hírek, hogy a védők hősi halált haltak, mert bizonyíték volt rá, hogy az történt. Nem lehetett tudni, mi a sorsuk, de híresen beszóltak az orosz hadihajónak, így feltételezhető volt, hogy nem maradhattak a posztjukon. A mítosz felépült, így amikor ki is derült, hogy nem haltak meg, nem számított, hogy álhír volt.

Ilyen volt Kijev szelleme is. Az álhír szerint egy rejtélyes ukrán pilóta rendkívül sikeresen vadássza le az orosz gépeket Kijev felett. Ez azért működött, mert jó alapja volt. Az orosz szándék ellenére nem pusztult el az ukrán légierő, így egy-egy gép átrepült a főváros felett, és egy átlagos szemlélő gyakran nem tud két vadászgéptípust megkülönböztetni egymástól. Az sem rontott a sztori helyzetén, hogy az emberek szeretik a történeteket, amikben a kicsi elnyomott nyer, és könnyebben elhiszünk valamit, ami szimpatikus. Épp ezért érdemes szkeptikusnak lenni.

Rácz beszélt arról is, hogy

• az álhírek nem csak szándékosan terjednek, sokszor emberi tévedésről van szó;
• a felrobbantott gázvezeték esetéről;
• a 2014-ben lelőtt maláj repülőgépről;
• ennek kapcsán még egy kicsit az egymásnak teljesen ellentmondó narratívákról;
• arról, hogy ha az oroszok által kiadott adatokat összeadjuk, akkor gyakorlatilag már az ukrán haderő másfélszeresét teljesen elpusztították;
• és arról, hogy jelenlegi információk alapján reálisan mikor, milyen vége lehet a háborúnak (például úgy lehet nagy változás, hogy valami hirtelen változás áll be az orosz vezetési struktúrában).

Az esemény vége felé jelent meg a hír, hogy robbanás történt Lengyelországban, közel az ukrán határhoz. A cikk írásakor a lengyel kormány nem erősítette meg, hogy valóban orosz rakéták csapódtak be, de egy néző mégis arról kérdezte Ráczot, hogy mi történik, ha mégis.

A szakértő leszögezte, hogy – nyilván – nincs semmilyen információja az esetről, de elméletben, ha esetleg kiderül, hogy valóban orosz rakéták csapódtak be Lengyelországban, annak az lehetne az oka, hogy rossz koordinátákat adtak meg célzáskor. Rácz szerint Oroszország nem két rakétával indítaná el a NATO elleni háborúját.

Ha már NATO: nem gondolja, hogy – ha esetleg tényleg ez, a rosszabbik forgatókönyv a valós, amiről még nem tudni, hogy így van-e – holnap minden NATO-tag általános mozgósítást vezetne be, és küldené a katonákat a frontra. Ehhez először is Lengyelországnak aktiválnia kell az 5. cikkelyt, ami elindítja a kollektív védelmi mechanizmust, de ez először valószínűleg azzal járna, hogy a tagállamok fegyverekkel megerősítik a szövetség keleti légvédelmét.

Azonban egyelőre nem tudni, mi történt valójában, úgyhogy mindez inkább egy záró gondolatkísérlet volt. A teljes előadást itt tudja visszanézni. (Bár az elején rosszul állt a kamera, ezt hamar megjavítják.)