Németországban tarolnak a kínai villanyautók

2023. május 14. – 09:48

Másolás

Vágólapra másolva

Az előző év azonos időszakához képest több mint háromszorosára, 7,8-ról 28 százalékra ugrott a Kínából származó elektromos autók részesedése saját szegmensükben, a német piacon, az idei első negyedévben. A tendencia komoly aggodalomra adhat okot a helyi gyártóknak, mert mint kitűnik, egyelőre nem tudnak lépést tartani az ázsiai dömpinggel, írja az Automotive News Europe.

A német statisztikai hivatal kiemeli, hogy a jelenség egy nagyobb trendbe illeszkedik. Németországban régóta népszerűek a kínai tartós fogyasztási cikkek, így a hordozható számítógépek 68 és a mobiltelefonok 86 százaléka szintén kínai, sőt, a lítiumion-akkumulátorok 39 százaléka is az ázsiai országból származik, amely 2016-óta Németország legnagyobb kereskedelmi partnere is egyben.

A Németországban népszerű kínai autómárkák közül, az eredetileg Volvóval azonos tulajdonoshoz tartozó Lynk & Co érte el a leglátványosabb növekedést, hiszen márciusban 356 százalékkal 429 darabra növelte eladásait tavaly márciushoz képest, de mögötte ott az eredetileg brit MG is, amely 271 százalékos növekedés után több mint kétezer új autót adott el és benzinmotoros típusát, a ZS-t részletesen bemutattuk korábbi tesztünkben.

Eközben a német kínálatban ott van már a Great Wall (164 db) és a Nio (122 db) is. Ez utóbbi különlegessége, hogy autóinak akkumulátora gyorsan cserélhető az erre felépített állomásokon, így a tulajdonosoknak nem kell a töltési idővel számolniuk. A Nióról korábban szintén írtunk a Telexen.

A DIW kutatóintézet tavaly decemberi felmérése szerint Németország és az Európai Unió kilencven százalékban kínai ritkaföldfém-forrásokra származik saját akkumulátor- illetve szélerőmű-gyártása során, de Európa vezető gazdasága igyekszik a jövőben csökkenteni függőségét Kínától.

Arról itt írtunk részletesen, hogy a kínai ipar egyes területeken hatalmasat lépett előre, ezek közül is kiemelkedik az elektromos autók tervezése és gyártása, ami olyannyira felfutott, hogy 2023 elejére Kína Németországot megelőzve, Japán mögött a világ második legnagyobb autóexportőrévé vált. A kínai autóipar feltörését valamelyest árnyalja, hogy ehhez a német termelés súlyos visszaesése is kellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!