Elon Musk a Tesla szakembereinek a krémjét is átvitte a Twitterhez

2022. november 1. – 07:26

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk több mint ötven megbízható munkatársát vitte át a Teslától a Twitterhez annak átvételekor, főleg az önvezető rendszer, az Autopilot szoftverfejlesztőiről van szó, tudta meg a CNBC.

A világ leggazdagabb embere hosszú hónapokig tartó vita után befejezte a Twitter 44 milliárd dolláros felvásárlását, majd azzal a lendülettel át is vette cég felett az irányítást, és több csúcsvezetőt, köztük Parag Agrawal vezérigazgatót is kirúgta.

A CNBC birtokába jutott feljegyzések szerint Musk a földalatti alagutakat építő Boring vállalattól is elhozta két emberét, és egyet a Neuralinktől is. A Teslától toborzott emberek között van Ashok Elluswamy szoftverfejlesztési igazgató, Milan Kovac, az Autopilot és TeslaBot mérnöki igazgatója, Maha Virduhagiri, a szoftverfejlesztés vezető igazgatója; Pete Scheutzow, a műszaki program vezető munkatársa, valamint Jake Nocon, aki a Tesla felügyeleti egységének tagja.

Terveiről is kiszivárgott néhány részlet: négyszeresére emelné a Twitter-prémium árát, ráadásul fizetőssé tenné az úgynevezett hitelesítés funkciót is, a kék pipát.

Nemrég írtuk, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium tavaly óta büntetőügy keretében vizsgálja a Tesla önvezető rendszerét. Elon Musk a közelmúltban azt ígérte, hogy hamarosan kiadják a szoftver továbbfejlesztett változatát, amely lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy „a munkahelyükre, a barátaikhoz vagy vásárolni utazzanak anélkül, hogy hozzáérnének a kormányhoz”.

Botrányhős, zseni, példakép, infantilis provokátor, narcisztikus akarnok, bevállalós cégvezető, korszakos üzletember, embertelen hiperkapitalista, látnok – 2022-re Elon Musk nemcsak a világ leggazdagabb embere lett, de az egyik legfelkapottabb, legérdekesebb és legmegosztóbb karaktere is, akinek a nevével akkor is úton-útfélen találkozunk, ha nem követjük közelről a híreket. Az 51 éves milliárdos személye és tevékenysége is extrém módon ellentmondásos megítélésű: a róla szóló cikkekben, kommentekben, bármikben csak úgy röpködnek a szélsőséges, akár egymásnak ellentmondó jelzők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!